Napok óta azt találgatja az olasz sajtó, hogy mi állhat a Vatikán lépése mögött, miért fordult az olasz kormányhoz szóbeli jegyzékkel Paul Gallagher, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkára, azaz „külügyminisztere”. Azért is érdekes a kérdés, mert a Ferenc pápa jó kapcsolatokat ápol az olasz kormánnyal, több olasz főpap viszonya pedig meglehetősen hűvös Matteo Salvinivel. Közismert, hogy Ferenc pápa számos alkalommal bírálta élesen a populista politikusokat, felidézve, mihez vezetett ez a politika a harmincas években.
A vita a homofóbia ellen tervezett jogszabály, a beterjesztője után „Zan-törvénynek” nevezett javaslat miatt alakult ki, amely a Szentszék szerint korlátozná a katolikus egyház szabadságát és megkérdőjelezi a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve jelenlegi változatban sértené Olaszország a Szentszékkel kötött 1984-es konkordátumát.
Beavatkozhat-e a Vatikán ilyen mértékben az olasz ügyekbe? Az ügy komoly hullámokat vert Itáliában, közéleti személyiségek szóltak hozzá a kérdéshez. A rendkívül népszerű énekesnő Laura Pausini elítélte a Szentszék lépését, egy másik énekes, Elodie pedig örömét fejezte ki, hogy szülei nem keresztelték meg. Az internetes közösségi térben különösképpen felkapott, de sokak által vitatott rapper, Fedez pedig ezt a kérdést tettre fel: „Ötmilliárd euróval tartoznak az olasz államnak és még bírálni merészelnek?”
A váratlan vatikáni lépés nem csak a politikai spektrum baloldalán, hanem a jobboldalon is feltűnést keltett. Alessandro Zan, a törvény előterjesztője azt mondta, hogy a római parlament szuverén, így elfogadhatatlan egy „idegen állam” beavatkozása. „Vége azoknak az időknek, amikor Olaszország félig amerikai, félig vatikáni gyarmat volt” – dohogott a La Stampa című polgári lap.
A jogszabályt eleve elítélendőnek tartó egyházi és világi konzervatív körök viszont megerősítve érzik magukat. Antonio Suetta, Ventimiglia-Sanremo püspöke egyenesen azzal vádolta a törvény kidolgozóit, hogy „meg akarják dönteni az isteni, sőt, a természetes rendet is”. Giorgia Meloni, a jobboldali populista Olasz Testvérek párt vezetője (akivel Orbán Viktor múlt szerdán találkozott) azt mondta, „meg akarják ölni a szabadságot és mindenkire ugyanazt a gondolkodást akarják rákényszeríteni”. A Liga vezetője, Matteo Salvini üdvözölte a Vatikán beavatkozását, és a törvénytervezet módosítására szólított fel - anélkül, hogy azt teljes mértékben elutasította volna. Az olasz katolikus püspöki karban egyesek számára nagyon kellemetlen, hogy egy platformra kerültek a jobboldali populistákkal. Feltűnő, hogy most azok a politikusok támogatják a Vatikán fellépését, akik más esetekben éppen az olasz szuverenitás nagy éltetői.
Ugyanakkor mindkét oldalon hajlanak a kompromisszumra, Mario Draghi kormányfő is jelezte, hogy tárgyalni kívánnak a kérdésről. Azt is kiemelte azonban, hogy Olaszország szekuláris, nem felekezeti állam, a parlament szabadon hozhat törvényeket, amelyeknek tiszteletben kell tartaniuk az alkotmány és a nemzetközi szerződések kereteit, beleértve a Szentszékkel kötött konkordátumot is.
Enrico Letta, a szociáldemokraták első embere elviekben kitart a törvény mellett, de azt is hangoztatta, tanulmányozza a jogi aggályokat. Szerinte együtt kell működni egy olyan szöveg kidolgozásán, amely „védelmet nyújt az agresszió és a diszkrimináció ellen, ugyanakkor nem szünteti meg a véleménynyilvánítás szabadságát”.
Ami magát a törvényjavaslatot illeti, az tiltja a személyek neme, nemi irányultsága vagy identitása szerinti megkülönböztetését, ahogyan a faji, etnikai, vallási vagy nemzeti alapon történő megkülönböztetés is régóta tilos. A nők, melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek és fogyatékkal élők elleni propaganda és uszítás büntetendő. A tervezetre tavaly novemberben adta áldását a képviselőház, a szenátusban viszont egyelőre megrekedt a vita. A javaslat várhatóan július elején visszakerülhet a képviselőház elé.
A Vatikán és az Olasz Püspöki Konferencia mindenekelőtt a törvénytervezetnek azt a cikkét vitatja, amellyel be akarják vezetni " a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni nemzeti napot". Ezen a napon az iskoláknak rendezvényeken kellene elősegíteniük a témával kapcsolatos "tájékoztatást és elmélkedést". Ezt egyházi körökben - és most már a Vatikánban is - a katolikus iskolák tanszabadsága elleni támadásként utasítják el. Nyilvánvalóan nem akarnak olyan dolgokat mondani a katedráról, amelyek nem felelnek meg a katolikus tanításnak.
Jogi szakértők kételkednek benne, hogy a törvénytervezet sértené a konkordátumot. Utalnak arra, hogy a katolikus iskolákat az állam finanszírozza és be kell tartaniuk a tantervet. Emlékeztetnek arra is, hogy a katolikus egyháznak 4-5 milliárd euró körüli adótartozása van az olasz állam felé.
A sajtó nagy terjedelemben elemzi, mi állhat a Vatikán lépése mögött. A feltételezések egy része szerint intrika folyik Ferenc pápa ellen, mások feltételezik, hogy Mario Draghi miniszterelnököt akarják sarokba szorítani. Az Olasz Katolikus Püspöki Konferencia kapcsolata kifejezetten jó volt az előző, Giuseppe Conte miniszterelnök által vezetett kormánnyal is, a populistákkal annál kevésbé. Gualtiero Bassetti, a püspöki kar elnöke azonban egyre nagyobb nyomás alá került a konzervatív főpapok részéről, aki szerint eddig túl „félénk” volt az olasz kabinettel szemben. Ezek a konzervatív erők régóta kemény fellépést követeltek, akár azon az áron is, hogy az olasz belügyekbe való beavatkozással vádolják az egyházat. Az is nyilvánvaló, hogy az olasz püspöki konferencia szorosan együttműködik a Szentszékkel. Hírek szerint a tiltakozás szövege már rég készen volt, de kivártak a koronavírus-járvány miatt, illetve nem akartak olyan kellemetlen politikai csatározásokat, amelynek középpontjába a pápa állna. A kemény fellépés legfőbb szorgalmazója Camillo Ruini bíboros, a püspöki konferencia volt elnöke. Bár az olasz kormány is jól tudta, mire készülnek a főpapok, a tiltakozás talán mégis meglepte Rómát, mert az utóbbi időben kiegyensúlyozott kapcsolat alakult ki Gallagher vatikáni „külügyminiszter” és az olasz diplomácia vezetője, Luigi Di Maio között. Lapértesülések szerint a Szentszék fellépése mögött nagyon komoly egyházon belüli ellentétek húzódnak és most a mérsékeltebbek voltak kénytelenek engedni a konzervatívoknak.
Mussolini megoldotta a "római kérdést"
A lateráni egyezményt 1929. február 11-én, a lateráni palotában írta alá Benito Mussolini és Petro Gasparri vatikáni államtitkár. A szerződés három részből állt: egy-egy politikai és gazdasági egyezményt, illetve konkordátumot tartalmazott. Az első cikkelyek elismerték a Vatikán szuverenitását és a szabad pápaválasztást, ugyanakkor Rómát Olaszország fővárosának nyilvánították, tehát sikeresen megoldották az országegyesítés óta húzódó úgynevezett „római kérdést.” A lateráni egyezmény emellett részletesen felsorolta, hogy a Vatikánon kívül mely birtokok, illetve épületek maradtak az Egyházi Állam birtokában. A független Egyházi Állam a szerződésben semlegességet vállalt a nemzetközi kérdésekben, Olaszország pedig „cserében” államvallásának ismerte el a katolicizmust.
A lateráni egyezmény értelmében a pápa 750 millió lírát, illetve 1 milliárd líra értékű államkötvényt kapott kárpótlásul Olaszországtól (akkori árfolyamon összesen mintegy 92 millió dollárt, ami ma nagyjából 1.44 milliárd dollárnak felel meg). A Vatikán szuverenitása ezzel hivatalos elismerést nyert, a szerződés harmadik része, a konkordátum pedig részletesen szabályozta a Szentszék és az olasz állam kapcsolatát. Ennek értelmében Mussolini – illetve hivatalosan az olasz államfő, III. Viktor Emánuel király – garantálta az Egyházi Állam védelmét, engedélyezte a szabad szentmiséket, eltörölte a korábban hozott egyházellenes törvényeket és a Szentszék kizárólagos befolyása alá rendelte a házassági ügyeket. A Duce ahhoz is hozzájárult, hogy az iskolákban kötelezővé tegyék a katolikus hitoktatást, de az egyezmény megtiltotta a papok politikai szerepvállalását és párttagságát, illetve szigorú kritériumokat állított az Olaszországban kinevezett klerikusokkal kapcsolatban. A megállapodás lényege: Mussolini úgy próbálta megnyerni a katolikus egyház támogatását, hogy különleges kiváltságokat biztosított számára.
Az 1929-es konkordátumot 1967-től kezdték felülvizsgálni, de az új megállapodás csak 1984 februárjában született meg: Bettino Craxi olasz miniszterelnök és Agostino Casaroli bíboros, a Vatikán államtitkára írta alá. Ez a szöveg 14 cikkelyből állt, amellett, hogy eltörölte a katolicizmust államvallásként rögzítő korábbi záradékot, a házasságok egyházi érvénytelenítését is állami megerősítéshez kötötte és előírta a szülők számára, hogy minden évben nyilatkozzanak arról, szeretnék-e, hogy gyermekük részt vegyen az iskolai hittanórákon. Korábban a részvétel kötelező volt, ha csak nem kértek felmentést. Az a tény, hogy az új konkordátumot Olaszországnak a második világháború óta sok kereszténydemokrata kormányfő utáni első szocialista miniszterelnöke írta alá, az egyház világi hatalmának csökkenését jelezte. Ugyanakkor az is tény, hogy az 1965-ben zárult II. vatikáni zsinat révén az egyház is nyitottabb lett a változásokra, s könnyebben mondott le világi kiváltságairól, több területen kétoldalú megállapodások váltották fel a konkordátumokat.
