Pápai-karikatúra;Kúria;

2021-07-02 17:33:39

Karikatúra-ügy: a Kúriához fordulunk

Felülvizsgálati kérelmet nyújt be a legfelsőbb bírói fórumhoz, a Népszava, mert kitartunk álláspontunk mellett, hogy a lapunk munkatársa, Pápai Gábor tavaly áprilisban megjelent, Jézus Krisztust és Müller Cecília országos tiszti főorvost ábrázoló karikatúrája nem a keresztény vallás, vagy a hívő emberek ellen irányult, hanem az operatív törzs sokszor ellentmondásos, sajátos nyelvezetű kommunikációját figurázta ki.

Mint ismert, első fokon a Fővárosi Törvényszék lapunknak adott igazat a Vejkey Imre KDNP-s országgyűlési képviselő által ellenünk indított személyiségi jogi perben „keresztény közösség jogainak védelme érdekében”. A bíróság akkor arra jutott, a rajz közéleti szereplőt figuráz ki, akinek nagyobb kell legyen a tűréshatára. Nem így látta a Fővárosi Ítélőtábla június közepén: a bírói tanács szerint az olvasók a képet látva akár arra is gondolhatnak, hogy a rajz a valláson gúnyolódik, sértheti az érzékenységüket, ezért Vejkey Imrének 400 ezer forint sérelemdíjat ítélt meg, továbbá bocsánatkérésre kötelezte lapunkat, aminek eleget is tettünk.