Németországban gyakran jelennek meg olyan elemzések, amelyekből kiderül: a nyugati és a keleti országrész közötti különbségek máig nem tűntek el. Mostanság ismét mind több ilyen felmérés láthat napvilágot az újraegyesítés októberi, harmincadik évfordulója közeledtével. A kereszténydemokrata Marco Wanderwitz, a keletnémet tartományok kormánymegbízottjának jelentése szintén arról árulkodik, hogy ez a három évtized sem volt elég a volt NSZK és NDK közötti különbségek felszámolására. Szászországban, Türingiában, Szász-Anhalt, Mecklenburg-Elő-Pomeránia, Brandenburg tartományban és az egykori Kelet-Berlinben továbbra is alacsonyabb a gazdasági teljesítmény. Ez nyugaton mintegy 20 százalékkal magasabb, mint keleten, míg az órabér nyugaton átlagosan 26 euró, a volt NDK területén csak 20 euró. Az egy főre jutó bruttó hazai termék 2020-ban a keleti államokban, beleértve Berlint is, körülbelül 32 500 euró volt. A nyugati országokban ugyanakkor ez elérte a 42 000 eurót. Mivel a keleti tartományok kevésbé függnek az exporttól, ezért az itteni gazdaságot a világjárvány is kevésbé viselte meg. A munkanélküliség a gazdasági visszaesés ellenére sem nőtt különösebben. Kelet-Németországban 2020-ban az állástalanok aránya 7,3 százalék volt, nyugaton viszont 5,6 százalék, ami a korábbi nagyobb egyenlőtlenségekhez képest csekély különbség.
A vagyoni különbségek ugyanakkor továbbra is jelentősek, és e tekintetben a következő években, évtizedekben sem várható nagyobb változás. A keletnémetek vagyona átlagban csak feleannyi, mint a nyugatnémeteké: 88 ezer euró szemben 182 000 euróval. Figyelemre méltóan alacsonyak keleten a férfiak és nők közötti bérkülönbségek, olvasható a jelentést ismertető Frankfurter Allgemeine Zeitungban.
A vagyoni kérdés azonban önmagában nem befolyásolja az élettel való életelégedettséget, derül ki a felmérésből, amely Keleten és Nyugaton egyaránt elég magas. Wanderwitz azonban arról is beszámolhatott, hogy mind a keleti tartományokban (33 százalék), mind a nyugatiakban (25 százalék) sokan „másodrangú állampolgárnak” érzik magukat. A népességfogyás továbbra is aggodalomra ad okot. A jelentés egészen drámai jövőképet fest fel. Eszerint a keleti régió több részén – a fellendülő régiók, például Lipcse, Drezda és Berlin-Brandenburg kivételével – akár 20 százalékos csökkenés várható. A bevándorlóknak a lakosságon belüli arányában is nagy a különbség: a keleti államok nagy részén 2,1 és 6 százalék között van a külföldiek aránya, míg nyugaton ez az arány sok régióban 16 és 37 százalék között mozog.
A kereszténydemokrata kormányzati megbízott a jelentés bemutatásakor arra panaszkodott, hogy a keleti tartományokban aggodalomra okot adó tendencia a jobboldali populista pártok népszerűsége. Rámutatott, ez „olyan probléma, amely a demokrácia alapjait érinti”. A szövetségi kormány megbízásából készült jelentés ugyanakkor ennél azért visszafogottabban fogalmaz: Eszerint a volt NDK területén élők közül egy kisebb réteg „szkeptikus és távolságtartó a politikával szemben”, ám a dokumentum szerint szó sincs drámai jelenségről. Wanderwitz ezzel szemben keményen bírálta a keletnémetek szavazási attitűdjét, az itteni tartományokban ugyanis az a jobboldali populista Alternatíva Németországért (AfD) háromszor annyi szavazatot kap, mint a nyugatiakban. Wanderwitz egyenesen úgy vélte, azok, akik a radikális jobboldali pártokra szavaznak, nem akarnak jót az országnak.
Németországban egyébként három évtizeddel az újraegyesítés után is „új tartományoknak” nevezik a keletnémeteket. Ezzel kapcsolatban Wanderwitz megjegyezte, egy ideje már gondolkodtak egy másik kifejezésen, de még nem jutottak dűlőre. A "Kelet-Németország" kifejezés sem tetszik sokaknak.
