vakcina;koronavírus;Kásler Miklós;

2021-07-13 15:37:58

Kásler Miklós szerint a kormány szerdán dönthet a harmadik oltásról

A miniszter szerint nagyon pontos, vakcinára lebontott döntésre készülhetünk.

A szerdai kormányülés után már konkrétumokról lehet beszélni, hogy szükséges-e a harmadik vakcina - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a Spirit FM Exkluzív című műsorában. Kásler Miklós úgy fogalmazott, 

A tárcavezető beszélt az egyre jobban terjedő delta mutánsról is, amely hatvan százalékkal agresszívabb, mint a brit verzió, az pedig ötven százalékkal volt fertőzőbb az eredeti változatnál. Az egy légtérben tartózkodók között 12 perc is elegendő ahhoz, hogy megfertőzzék egymást.