Útjelző

Visszaszerezte a lengyel szuverenitást az Alkotmánybíróság! – örvendezett a legjobboldalibb varsói napilap munkatársa, miután a AB kimondta: az alkotmány értelmében az Európai Bíróság nem bírálhatja felül a lengyel állam jogrendjét. Mintha a magyar kormányt hallanánk örömében sivalkodni, amikor valamilyen "hőstettet" visz végbe az Unió - hogy a "köznép is értse": a Birodalmat építő Brüsszel - ellen.

A "nemzeti szuverenitás" nacionalista jelszava pedig annyira beivódott nemcsak a lengyel, hanem a magyar kormánypropaganda nyelvezetébe, olyannyira az érzelmek felkorbácsolásának eszköze lett, hogy az ész kénytelen meghátrálni. Hiába az érvek, hogy lehet az Unión kívül élni, de sanyarú az a páriasors, mégis áll az útjelző, amelyre a nemzeti szuverenitás van festve, és az Unióból kivezető útra tereli a lengyeleket és a magyarokat is.

Az EU megalakítása óta megváltozott a világ, és az Unió is komoly reformokra szorul. De az a kezdetektől a közösség alapelvei közé tartozott, hogy a politikai nemzetállamok törvényeiket alárendelik a közösségi törvényeknek, hogy nemzeti szuverenitásuk egy részéről önként lemondanak a közösségi jog javára. Lehet ezt elutasítani, de akkor a lázadóktól okkal kérdezik: mit keresnek a közösségben?

Mindinkább bebizonyosodik, mennyire elkapkodott volt Közép-Kelet-Európa felvétele az EU-ba: a közösség nem tud mit kezdeni ezzel a nyűglődő nacionalizmussal, a nemzeti szuverenitással, amelynek sem politikai, sem gazdasági, de még kulturális tartalma sincs abban XIX. századi értelemben, ahogyan szajkózzák.

Az EU-ból persze nem tudnak kizárni senkit, a legtöbb, hogy kényelmetlenné teszik a jelenlétet; a szervezet egyszerűen nem készült fel arra, hogy valaki nacionalista felindultságában bomlassza Európát. Akadnak lengyelek, akiknek látomása már az ország "Muszkaföldhöz csatolása". Ami túlzás, de a vagy-vagy-ban van igazság: Közép-Kelet-Európa vagy a Nyugathoz tartozik, vagy visszatér a Kelet és Nyugat közötti sodródáshoz.

Nem kellene a varsói útjelzőt követnünk.