ponthatárok;

2021-07-22 20:49:26

Nyilvánosak az idei felvételi ponthatárok

A legnépszerűbb intézmény idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt.

Csütörtök este nyolckor nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárait, mintegy 102 ezer jelentkező tudhatta meg, felvették-e, s ha igen, melyik egyetemre. A legnépszerűbb intézmény idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem volt, ahova 26,5 ezren adták be jelentkezésüket, közülük 11 090-en kezdhetik meg tanulmányaikat szeptembertől. A legmagasabb ponthatár itt 492 pont volt a maximális 500-ból, amit annak kellett elérnie, aki matematika-olasztanár szakon szeretett volna továbbtanulni.

Az alapítványi fenntartásban működő Budapesti Corvinus Egyetemre 8244-en jelentkeztek, közülük 2304 hallgatót vettek fel, mintegy ötszázzal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A legtöbb pont (472) az angol nyelven induló nemzetközi gazdálkodás alapszak ösztöndíjas helyére kellett.

A Budapesti Műszaki Egyetemen 4800 elsőéves kezdhet, az ösztöndíjasok átlagpontszáma meghaladta a 425-öt.

A Semmelweis Egyetem általános orvos képzésére 437 pontra volt szükség az ösztöndíjas helyhez.

Idén enyhén emelkedett az egyetemre vágyók száma a tavalyi mélyponthoz képest, tavasszal összesen 101,8 ezren jelentkeztek, szemben a 2020-as 91,4 ezerrel. Az idei még mindig az elmúlt tíz év harmadik legrosszabb jelentkezési aránya: 2020-ban és 2013-ban jelentkeztek kevesebben.