Szinte nincs olyan könyvesbolt Magyarországon, ahová betérve ne botlana az érdeklődő nagyobb vagy kisebb alakú, színes vagy fekete-fehér művészeti kiadványokba, tárgyaljanak azok képzőművészeti, építészeti, fotográfiai vagy filmművészeti témákat. Míg azonban néhány évtizede a legtöbb otthonban is hasonló válogatásra bukkanhattunk, mára csökkent, átalakult ezeknek a könyveknek a szerepe, ezzel együtt minősége is. A változás nyomában jártunk.
Felívelés után visszaesés
Az elmúlt tíz évben jelentősen visszaesett a művészeti könyvek részesedése az általános könyvforgalomból, a művészeti kiadványok egyre inkább visszaszorulnak a múzeumok, galériák falai közé – kezdte lapunknak Gál Katalin, a Vince Kiadó ügyvezetője, amikor a művészeti könyvek hazai helyzetéről kérdeztük. – A kilencvenes években, a rendszerváltás és a határok megnyitásának következében beindult a kulturális turizmus: alapértelmezett volt megnézni a környező országok kiállításait, és egyre többen kezdtek érdeklődni a művészeti kiadványok iránt is. Akkor lett ennek virágkora, amikor ugrásszerűen fejlődött a nyomdatechnika, és megindultak a nemzetközi együttműködések.
Mivel egy ilyen kötetben rengeteg műalkotás szerepel, amelynek a nyomdai előállítása figyelmet igényel, és a jogdíjak is tetemesek, ezért együttnyomások alakultak ki, amelyben több kiadó vett részt, ezáltal emelve a példányszámot és csökkentve a költségeket. Ám hamarosan telítődött a piac, sokan ráálltak a színes-szagos könyvek gyártására, gyengébb minőségű könyvekkel jelentek meg. Miközben felnőtt egy újabb nemzedék, amelynek már evidencia, hogy a nemzetközi galériákban, múzeumokban virtuálisan is sétákat tehet, és mindent megtalál az interneten – beszélt a kiadóvezető a történeti változásokról.
Szintén átalakulást érzékel Rényi András művészettörténész, aki kiemelte: míg korábban a könyv minőségi ellenőrzésen ment keresztül, mára ez is megváltozott. – Komoly kiadó nem adott ki könyvet lektorálás nélkül, az volt a garanciája, hogy megbízható, és nyelvileg, szakmailag, kulturálisan megfelelő minőségű lesz, amit az olvasó kézhez kap. Ám ha ma valakinek vannak gondolatai és pénze a kiadásra, kiviheti a piacra a leghamisabb könyvet is, a nyomtatás nem garancia. Bár ez igaz az internetre is, ahol szintén fontos lenne a forráskritika – részletezte.
– Vékony hídon kell ahhoz átmenni, hogy ne legyen se túl könnyű, se nehezen emészthető egy könyv, hanem az igényes, tudományos ismeretterjesztő kategóriába kerüljön, amit forgathatnak a középfokú és felsőoktatási intézményekben, és megemeli a művészetek iránt érdeklődőket is – fűzte hozzá Gál Katalin. – Épp ezért én művészeti könyvnek azt nevezem, amelynek szellemi értéke is jelentős, de a képek, illusztrációk kivitele, színhűsége is rendben van, és megfelelő koncepció, látószög, szakismeret mentén készül.
Lexikon nem, látványtárgy igen
Rényi András tartalmi, műfaji változásokról is beszámolt: egy többkötetes művészeti lexikon például ma már nem állná meg a helyét, mert van számos online tudástár, ami azt helyettesíti. Szerinte a digitális forradalommal legrosszabbul a kézikönyvek jártak: minden keresésen alapuló kiadvány esetében egyszerűbb, gyorsabb az online változat. Pozitív példaként említette viszont az olasz Rizzoli kiadó korábbi, L'Opera Completa című sorozatát, amelyben nagy alakú, vékony kötetek jelentek meg: a könyvek első részében a művész húsz-harminc alkotása volt, amelyet egy értelmező rész követett, és hátul szerepelt az alkotó összes műve, bélyegformátumban. – Minden jelentékeny művész megkapta a kötetét, és a sorozat valamiféle adattárrá nőtte ki magát, ahonnan el lehetett indulni további kutatások felé. Egységes, összevethető módon dolgozták fel az életműveket, míg napjainkban minden művésznek különböző színvonalú, feldolgozottságú kötete van.
A művészettörténész szerint a művészeti könyvek legáltalánosabb formájává a kiállítási katalógus vált. – Ez ma már nélkülözhetetlen, s az ilyen könyvek megjelentetői egyre kevésbé könyvkiadók, inkább kiállítóhelyek, alapítványok, gyűjtemények, akik saját műtárgyaik publikálásában érdekeltek. Míg korábban a kiállítási katalógus vékony füzet volt műtárgyjegyzékkel, most olyan, mint egy monográfia, szakirodalommal, tudományos felvetésekkel. Kísérő mankó lett, ami együtt jár a kiállítási élménnyel – részletezte Rényi András.
Szerinte napjainkban két iránya meghatározó a művészeti könyvkiadásnak. Az egyik szövegalapú, ahol az olvasás kényelme számít: papírverzióban olvasható, az alkotásokat az interneten kereseheti meg az olvasó. A másik irány az ajándékkönyveké, amelyek kevésbé olvasható, inkább reprezentációs célú munkák. – A könyv univerzális szerepe, miszerint a tudás hordozója, túlhaladottá vált, és inkább látványtárgy, ajándéktárgy lett. Ezek a kiadványok egyre nagyobbak, színesebbek és drágábbak, s egyre kevésbé vannak arra kitalálva, hogy olvassák őket, mint hogy elhelyezzék a lakásban.
Gál Katalin is a kiállítási katalógusok és ajándékkönyvek előretöréséről beszélt. – Nagy ünnepek táján sokan szinte méterre vásárolnak művészeti könyveket. Társadalmi státuszt jelent, hogy a polcon finom munkák legyenek, amelyek hozzájárulnak az enteriőr megfogalmazásához és a vizuális értéket is növelik: elkezdődött a könyv lakberendezési kellékként való alkalmazása – emelte ki. Ám hozzátette, a magas példányszámú értékesítés ezekből ritka – egyáltalán manapság jellemzően ezer-kétezer darabot lehet eladni bármely művészeti kiadványból. Ellenpéldaként említette viszont, hogy a kiadó tizenöt évvel ezelőtt Leonardo da Vinci életművét feldolgozó, harmincöt-negyvenezer forintos kiadványát hatezer, míg Michelangeloét háromezer példányban tudta eladni, ami azt jelzi, hogy volt és remélhetőleg még lesz is igény a kézbe vehető művészetre.
Régivágású, mégis időtálló?
– Míg az irodalmi művekből kevés marad fenn a szitán és adható el harminc év múlva is, addig a művészeti könyvek értékcsökkenése jelentéktelenebb, épp ezért utánnyomhatók is. Ezek a könyvek megszólíthatják a következő nemzedékeket is. Össze lehetne állítani például száz olyan könyvet, amelynek meg kellene lennie minden műveltségre törekvő háztartásban. A művészetekkel való megismerkedésnek komoly életminőség-növelő hatása van: ezek a területek erősíthetik a projekciót, a fantáziát, a kreativitást – hangsúlyozta Gál Katalin. S hozzátette: nélkülözhetetlen volna, hogy ilyen könyvekkel találkozzanak otthon a gyerekek, mert a közoktatásban egyre inkább háttérbe szorul a művészet, a vizuális kultúra.
Rényi András úgy látja, csökken az otthoni gyűjtemények presztízse, és egyre kevesebben költenek művészeti könyvekre, hiszen ez mégiscsak egy régivágású könyvkultúrához illeszkedik. Mindez szerinte abból is ered, hogy a korszerű, digitális kultúrában, a könyvekben látható képeknél jobb minőséget lehet elérni online. – Ez ugyanakkor paradox helyzet, mert ha nincs a polcon ilyen jellegű könyv, akkor lehet, senkinek eszébe nem jutna egy-egy címszó alapján az interneten keresgélni. Az enciklopédikus köteteknek és művészeti sorozatoknak, amelyeket a művelt polgár a nappali polcán tartott, megvolt az a szerepük, hogy szemmel látható, materiális minőségben szemlélhette általuk azt a hagyományt, amit magaskultúrának nevezünk. Ilyen értelemben a művészeti kultúrának szüksége van, és lesz is ezekre az objektivációkra.
