A szakterület egyik legjelesebb elemzője teljesen alaptalannak tartja a tömeges migráció miatti félelmeket, mert mint kifejti, az csak arra jó, hogy a populisták meglovagolják. Gerald Knaus, a berlini Európai Stabilitási Kezdeményezés nevű agytröszt igazgatója arra hívja fel a figyelmet, hogy nem igaz, amit az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságra terjeszt, hogy ti. 80 millió menekült lenne a világban. Ez a szám ugyanis olyanokat is magában foglal, akik évek óta hontalannak számítanak, illetve nagy részük olyan, aki saját országában kényszerült otthona elhagyására, de esélye nincs arra, hogy kijusson más országba.
Az UNHCR jót akar, próbálja felhívni a figyelmet a súlyos gondra, de túllő a célon. Ugyanakkor a Genfi Menekültügyi Konvenció megszületésének 70. évfordulóján adott interjúban Knaus megállapítja, hogy a menedékjogot manapság szinte lehetetlen megszerezni. Ez pedig igazi válságot jelent. Az EU is bezárkózik, nem alkalmazza a vonatkozó nemzetközi egyezményt. A megoldás itt az volna, a tagok megegyeznének a befogadott kérelmezők átvételéről. Ahogy az az 56-os magyar menekültekkel is történt. Ez esetben az érintetteknek nem kellene életveszélyes utakra vállalkozniuk, embercsempészeket felbérelniük.
Viszont a félelem arra jó, hogy a demagógok mindenütt erődök szükségességét és azt hangoztassák, hogy csakis brutális eszközökkel lehet meggátolni a migránsok bejutását. Pedig azok száma valójában roppant csekély. Miközben Európa elsősorban az elrettentésre és a gyors kitoloncolásra épít. Ugyanakkor segítenie kell Törökországnak, mert annak lassan kezd elege lennie a menekültekből – idáig három millió embert fogadott be -, ráadásul Afganisztánból újabb hullám fenyeget. Azt kellene mondani a szomszédállamoknak, hogy engedjék be, aki jön, az EU pedig megszervezi azok átvételét.
Mivel nincs egységes biztonsági koncepció Európában, ugyanakkor nagy különbségek vannak e területen a tagállamok között, ez magyarázza az erőtlen uniós reakciót a kémszoftver keltette botrányra, miközben uniós polgárokat figyeltek meg. Az első válasz a súlyos beavatkozásra, amely Magyarországot is érinti, az az, hogy az EU nem katonai hatalom, ezért nem tartják sokra az olyan szereplők, amelyek igazi „tűzerővel” rendelkeznek a digitális hadviseléshez.
A tagok között az együttműködés gyenge. Sophie In’t Veld, az EP liberális frakciójának tagja úgy érzékelteti a helyzetet, hogy a tagok egyrészt védekeznek az ilyesfajta kémkedés ellen, másrészt viszont vesznek olyan eszközöket, amelyekkel tömeges megfigyeléseket végezhetnek. És onnan már csak idő kérdése, hogy mikor vetik be a közemberek ellen. A Bizottság pedig igazodik a tagállamok érdekeihez.
Hogy mit lehetne tennie az adott ügyben? Nos, az unió szankciókat hozhatna a gyártó NSO vezetői, illetve az olyan, harmadik államok kormányai ellen, amelyek visszaéltek a programmal. De ehhez meg kellene találni a megfelelő jogi indoklást és szükségeltetne hozzá némi politikai akarat is. Azután ellenőrizni kellene a kivitelt. Az sem érne sokat, de legalább jobban át lehetne tekinteni a piacot. És nagyon lényeges, amit az Access Now civil szerzet egyik képviselője sürget: tisztázni kell, hogy Magyarország, vagy bármelyik más európai állam használta-e az eszközt saját polgárai ellen.
Az Egyesült Államok fokozza a nyomást Lengyelországra, miután az záros határidőn belül véget akar vetni a holokauszt, illetve a szocializmus idejére visszanyúló kártérítési igények intézésének. A lengyel kormány arra hivatkozik, hogy sok csalás és más visszaélés történt ezen a területen. Ezzel szemben az ilyen ügyekben illetékes amerikai különmegbízott kijelentette, hogy ha megszületik a kifogásolt jogszabály, az jóvátehetetlen károkat okozna az érintett zsidóknak és nem zsidóknak egyaránt, hiszen a követelés felmerülésétől számított 30 év után ad acta tenné az ilyen jogvitákat.
Hozzátette, hogy Európában Lengyelország az egyetlen állam, amely az utóbbi években visszalépett ezen a téren. A magyaroknál, horvátoknál, románoknál, litvánoknál és letteknél is gond, hogy még mindig nem tettek eleget jelentős jóvátételi követeléseknek, de ők legalább nem csináltak olyasmit, ami rontana a kilátásokon.
A washingtoni kiállás várhatóan dühödt reakciót vált ki Varsóban, miközben a viszonyt már így is megterheli a lengyel médiapiac korlátozása, valamint az Északi Áramlat 2 megépítése. Ugyanakkor a készülő szabályozás ellen tiltakozott Izrael, valamint több zsidó szervezet is. Az említett amerikai nagykövet azonban felhívta a figyelmet, hogy itt nem csupán olyan vagyonokról van szó, amelyeket a holokauszt alatt vettek el. És hogy a földrészen minden más állam felajánlott valamiféle kárpótlást az erővel kisajátított magántulajdonért, csak a lengyelek nem.
Úgy tudni, hogy legalább 3500 lengyel bíró és ügyész közleményben szólította fel a Morawiecki-kabinetet: kövesse az Európai Bíróság döntését és függessze fel az igazságszolgáltatás megregulázására létrehozott Fegyelmi Kamara működését. Az EUB a múlt héten hozta meg a verdiktet, de Lengyelország azóta fütyül rá, noha az ítélet kimondta, hogy a testület tevékenysége sérti az uniós jogot és aláássa a bíróságok függetlenségét.
Az állásfoglalás kiemeli, hogy a luxemburgi ítélet végrehajtásának megtagadása szembe menne az európai joggal, de ellentétes volna az alkotmánnyal is. Egyébiránt a miniszterelnök már a múlt héten azt fejtegette: nem zárja ki, hogy felülvizsgálják a kamara ügyét, mert a testület nem váltotta be a hozzáfűzött összes reményt. (A kérdés csupán az, mit szól ehhez a keményvonalas igazságügyi miniszter, aki a nemzeti jog elsőbbségét hangoztatja, és mivel kicsiny pártja nélkül a koalíciónak nincs többsége, ez esetben könnyen előfordulhat, hogy a farok csóválja a kutyát – a szerk. megj.)
A német zöldek parlamenti frakcióvezetője szerint Lengyelország példája mutatja, miért életveszélyes az, ha bárki kétségbe vonja az európai jog elsődlegességét. Az elemzésben Franziska Brantner emlékeztet arra, hogy mind a lengyel, mind a magyar vezetés keményen aláássa a jogállamot, bizonyíthatóan akadályozza az igazságszolgáltatás működését, szűkíti a sajtószabadságot, elnyomja az ellenzéket, a kisebbségeket és az LMBT-közösséget. Ezt a Bizottság legutóbbi jelentése is megerősíti.
A lengyel Fegyelmi Kamara létezése lehetővé teszi, hogy felelősségre vonják azokat a bírákat, akik az Európai Bírósághoz fordulnak. Ily módon azonban Varsó megkérdőjelezi az EU jogrendjét, azzal együtt pedig az egész unió alapját. Ezzel párhuzamosan a lengyel Alkotmánybíróság kimondta, hogy az EUB megállapításai nem összeegyeztethetőek az ország alaptörvényével. Mellesleg született hasonló állásfoglalás Romániában és Franciaországban is.
Ennélfogva nagyon helyes, hogy Brüsszel szerződésszegési eljárást indított Németország ellen, hiszen a karlsruhei Alkotmánybíróság volt az első, amely az EKB kötvényvásárlási programja kapcsán elvitatta az európai jog elsőbbségét. A futótüzet ugyanis meg kell előzni. Ha az egyes nemzetek elkezdenek vitatkozni az EUB-val, akkor az unió jogrendje toldozott-foltozott lesz és annak az összes érintett legfelső jogi testület megissza a levét.
És amikor a német Alkotmánybíróság volt elnöke azzal vádolja meg az EU-t, hogy az szövetségi államot akar, akkor ily módon csak Orbán és Kaczynski malmára hajtja a vizet, miközben mindkettő kiüresíti a demokráciát. Nem lehet túllépni az uniós szabályokon, különösen nem, amikor a bírák függetlenségéről van szó. Csak így lehet szavatolni az európai értéket és elvek betartását, és elérni, hogy megfelelő módon használják fel az közösségi pénzeket. .
Ezért Németországnak a kötelezettségszegési eljárás keretében egyértelművé kell tennie, hogy az uniós jogot tekinti irányadónak, mert akkor nem ad lehetőséget semmiféle eltérő értelmezésnek más bíróságok részéről. Az ugyanis gyilkos dolog volna. Így minden más állam számára ki kell nyilvánítania, hogy az európai alapértékek nem képezik alku tárgyát.
FAZ
Hebehurgyasággal vádolja a lap volt budapesti tudósítója a holland kormányfőt és a luxemburgi külügyminisztert, amiért azok kétségbe vonták Magyarország tagsági jogát. Georg-Paul Hefty, aki a rendszerváltás idején dolgozott a magyar fővárosban, (és aki már többször is kiállt a Fidesz politikája mellett – a szerk. megj.) úgy véli, hogy ez említett vezetők meggondolatlanok, és hogy ez csupán Orbánnak kedvez. Ily módon azonban többet ártanak az EU-nak, mint annak az ellenségei.
Hiszen amikor Rutte a legutóbbi csúcson felvetette, hogy mi keresnivalója van még Magyarországnak az unióban, pontosan azt támasztotta alá, amit magyar kollégája szokott hangoztatni, hogy ti. Brüsszel nem szereti a magyarokat. És Asselborn is csupán Budapest komplexusát táplálta, amikor azt fejtegette, hogy arról kellene kiírni népszavazást: Európa eltűri-e még Orbán Viktort. Hiszen a magyarok már így is úgy vélik, hogy a Nyugat cserbenhagyta őket. A miniszterelnök értelmezésében: Kelet-Európának magának kellett kivívnia a szabadságot.
Ki tudja, hogy a magyar választó miként reagál minderre. Hiszen amikor a luxemburgi politikus olyasmivel fenyegetőzik, amihez nincsen jogalap, azzal nem éppen a jogállamot erősíti.
Ami pedig az LMBT-értékeket érinti: Németországnak is hosszú időre volt szüksége, amíg előbbre tudott lépni ezen a területen. Akkor miként lehetne elvárni, hogy másutt pillanatok alatt végbemenjenek a szükséges változások? Azon kívül Asselborn úgy tálalja, mintha Orbán és nem az ország volna az EU tagja. Másfelől viszont a magyar politikus egyben európai polgár, tehát nem lehet kitenni a szűrét. De Rutte is melléfogott, amikor egyenlőségjelet tett a miniszterelnök és Magyarország közé.
Továbbá miként lehetne azt elképzelni, hogy egyetlen törvény miatt kétségessé válik egy ország egész uniós tagsága? És mi van akkor, ha megszületik a kizáró határozat, de legközelebb az ellenzék győz? Az ilyesmi az unió létét veszélyezteti, mert ha Brüsszel hasonlóképpen akarna fellépni Salvini és Le Pen ellen, már ha azok győznek és kormányfő, illetve elnök lesz belőlük, akkor az EU hamar elvesztené mindkét országot. Szóval a luxemburgi-holland duónak érdemes elgondolkodnia azon, milyen értékközösséget is akar.
