A magyar sport sikerekben és példaképekben is gazdag. Kivételesen sikeres pályafutást fejezett be a tokiói olimpián az úszó Cseh László, de ugyanígy példakép a kardozó Szilágyi Áron, a volt tornász, Berki Krisztián vagy az olimpiai bajnok sportlövő Igaly Diána, a vízilabdázó Benedek Tibor. Utóbbi két kiváló sportember sajnos már nincs közöttünk. A felsorolást sokáig lehetne folytatni, minden korszaknak voltak legendái, akikért az egész ország rajongott, még politikai hovatartozástól függetlenül is, ami napjainkban sajnos egyre nehezebben elképzelhető.
Ezek a sportolók azért példaképek, mert a pályán nemcsak eredményesek voltak, hanem példát mutattak sportszerűségből, emberségből. Emberek maradtak akkor is, amikor eredményeiknek köszönhetően világhírűek lettek.
A tőrvívó Mohamed Aida hét olimpiai indulással egyedüli csúcstartó lett a részvételek számát tekintve. Ez tény, de a valóság az, hogy a vívónő hat olimpiára jutott ki, ennyi alkalommal szerezte meg a részvételi jogot az egyéni eredményei alapján vagy a tőrcsapat aktív tagjaként. Tokióba nem jutott ki, kivitték. Úgy került be a tőrcsapatba a többiek tiltakozása ellenére, hogy 2019 óta nem vívott az együttesben, nem vett részt a kvóta megszerzésében. Ajándékba kapta a részvételt, egy olyan vívó, Lupkovics Dóra kárára, aki aktív résztvevője volt a világkupa-versenyeknek, melyeken sikerült kivívni a részvételi jogot. Mohamed Aida eredményei elismerésre méltóak, példakép akkor lehetett volna, ha nem fogadja el a részvételt és azt mondja, köszöni szépen, de a tokiói olimpia nem jár neki, mert nem tett érte semmit.
Az sem lehet példakép, aki csak a saját érdekeit nézi és ezért átgázol bármikor, bárkin, akinek saját edzőterem kell, aki a válogatott csapattársai kárára is kivételezett státuszt követel ki magának.
Hosszú Katinka három aranyat és egy ezüstöt nyert a riói olimpián, lenyűgöző mérleg. Ő a magyar úszósport egyik legnagyobb alakja, ezen a tokiói szereplés sem változtat.
De Cseh Lászlóhoz hasonló példakép nem lesz soha.