Néhány nappal ezelőtt beszélgettünk Kováts Péterrel Auer Lipótról beszélgettünk, aki az orosz hegedűiskola megalapítója volt, de szerinte az ilyesfajta iskolánál többet számít a tanárok és a művészek egyénisége.
A művészi fejlődés végtelen folyamat. A hangszeres tudás ugyan elsajátítható, de ez csak egy eszköz egy magasabb rendű mondanivaló megjelenítésére. A múltban Szenthelyi Miklóstól, Tátrai Vilmostól, és később Eduard Wulfsontól tanulhattam, akikre elsősorban mint nagy egyéniségekre tekintek, nem mint orosz, vagy magyar hegedűiskolák képviselőire. Az, hogy honnan származik a hegedűsi örökségem, összetett kérdés.
És az egyéniség hallható, felismerhető?
Akkor beszélhetünk talán igazán nagy művészről, ha a saját hangzása, hangképzése, vagy zenei megoldásai felismerhetők. Rubinstein, Cziffra György, David Ojsztrah játékát például ezek miatt lehet könnyen azonosítani. Vannak bizonyos sémák, amelyek alapján a mai fiatalság előszeretettel játszik híres zeneműveket, azonban a művészi szint eléréséhez mindenképpen szükséges az, hogy az előadás ne csak a hagyományos előadási formulákat kövesse.
Mindezt hogyan lehet a tanítás folyamán továbbadni, illetve, ami rossz, azt nem átadni?
A tanítás egyik része a hangszeres problematika. A hegedű nem „természetes” hangszer, sőt, már a tartása sem az. Játék közben az előadónak rengeteg komplex problémát kell megoldania, amelyek egy része akár még egyetemi szinteken is felmerülhet. Mindez azonban csak előkészítése annak, hogy művészként mit szeretnénk a zenével mondani, amihez feltétlen tudni kell értelmezni a kottában leírtakat. Ez pedig rengeteg kreatív és analitikus munkát igényel. A jó zenei koncepcióhoz szükség van arra, hogy ne csak az ösztöneinkre hagyatkozzunk, hanem érvekkel is alá tudjuk támasztani a zenei döntéseinket. Pedagógusként sosem azt próbálom mutatni, hogy mi a jó zenei megoldás, hanem különböző szempontokat szemléltetek, amiken a hallgató el tud indulni és megtalálhatja a saját elképzeléseit a mű előadásához.
Várdai Istvánnal az augusztus 13-19-ig tartó Kaposfest programjának művészeti vezetői. Hogyan sikerült úgy alakítani a műsort, hogy minél kevesebb akadályt jelentsen a járvány?
Igyekeztünk főleg magyar művészeket hívni, de elég sokan jönnek külföldről is. A fő szervezési elvünk, hogy hozzánk közel álló művészbarátainkat hívjuk meg. Az elmúlt években azon is gondolkodtunk, hogyan lehet a fesztivál műsorát gazdagítani. Az egyik út az lett, hogy a társművészetek felé nyitottunk, a másik, hogy a klasszikus zene, a kamarazenei vonulat mellett más műfajok, zenei irányzatok is megjelentek. Tovább erősítjük a tehetséggondozást előadásokkal, kurzusokkal ifjú zenészeknek. Sok művészünk vállalta, hogy ezeken a programokon is aktívan részt vesz, valamint a fiatalok számára is biztosítunk fellépési lehetőséget, ezt nagyon fontos missziónak tartjuk.
Sokat koncertező művészként hogyan alakult az elmúlt egy éve?
Nagyon jól telt, hiszen decemberben született meg kislányunk, így több időt tölthettem vele. A legfontosabb dolog, ami szerintem pótolhatatlan az életben, az a családdal eltöltött idő. A tanítással is intenzívebben tudtam akkoriban foglalkozni. Ami a koncertezést illeti, tavaly a hazai hangversenyeim szinte mind megvalósultak, összegezve tehát jó szezont zártam az elmaradások dacára. Ennek ellenére elgondolkodtam azon - és sok zenésztársam is hasonlókat mesélt-, hogy az a mókuskerék, amibe az ember sikeres művészként önkéntelenül belekerül, nem lehetne-e másmilyen. Többször is felmerült bennem például, hogy mennyire érdemes a határig feszíteni a húrt.
Ha már szóba került a magánélet. Lehet tudni, hogy aktívan repül, vagyis pilóta, kis repülőgépekkel száll fel. Hogyan kapcsolódik ez a zenéléshez? Elég távoli területnek tűnik.
Épp az a jó benne. Hiszem, hogy az ilyen, egymástól távol álló tevékenységek jól kiegészítik egymást, a repülés pedig gyermekkorom óta izgat, de nem csak engem, hiszen az emberiség ősi vágyáról beszélünk. Számomra olyan esztétikai élményekkel és érzelmekkel teli katartikus élmény, ami valahol mégiscsak kapcsolódik a zenéléshez. Több kollégámról is tudom, hogy rászánták az időt, és letették a pilótajogosítványt.
Hogyan lehet a gyakorlást ennyi elfoglaltsággal összeegyeztetni?
Koncertező művészként nincs lehetőségem rengeteg időt gyakorlásra szánni, viszont az izomzatot azért formában kell tartani, így ez egy életen át tartó folyamat. Volt idő, amikor azonban rengeteget gyakoroltam. A zene teljességgel kitölti az életemet, reggelente már úgy ébredek, hogy valamilyen zenei részleten gondolkodom. Az előadóművészetben az adja a kreatív folyamat legnagyobb szépségét, hogy nincsenek egyértelmű válaszok a kérdésekre. Egy életen át lehet mérlegelni, hogy egy-egy zenei gondolat mennyire meggyőző a hallgató számára.