5 G hálózat;

2021-08-04 09:30:00

Bíróságon az 5G

Egy brit civilek csoportja a legmenőbb emberi jogi ügyvédet alkalmazta, mégsem sikerült elhitetnie, hogy a kormány nem óvja meg az állampolgárokat a hálózat egészségügyi kockázataitól.

Jelentős összeget, 160 ezer fontot, 66,5 millió forintot sikerült közösségi finanszírozás keretében felhajtania az Action Against 5G (Az 5G elleni fellépés) elnevezésű csoportnak, hogy jogi útra terelje az 5G-hálózat nagy-britanniai bevezetését. Ahogy erről a BBC News a napokban beszámolt, első fokon egy bíró bizonyítékok hiányában útját állta az ügy perre vitelének annak ellenére, hogy az akciócsoport állítása szerint "országszerte orvosok és természettudósok is támogatták kezdeményezésüket". A beadvány jelentőségét növelte, hogy a jogi képviseletet a nemrégiben "az emberi jogi tevékenység királyának" kikiáltott ügyvéd, Michael Mansfield látta el. 

Az Action Against 5G csoport azon az alapon indította el az ügyet, hogy tagjai úgy érzik, a kormány nem védi meg az állampolgárokat az 5G hálózatokkal kapcsolatos egészségügyi kockázatoktól, melyek csak hozzátesznek a mobil telefonok, wi-fi rendszerek és okos eszközök által már most is generált ártalmas elektromágneses kisugárzáshoz. A jogi beadvány három panaszos keresetére épült. Egyikőjük, a nyugat-londoni Hounslow kerületben élő Rosalyn Rock úgy érzi, neki máris ártott az 5G-hálózat. Amikor a hölgy az önkormányzathoz fordult segítségért, információt kérve a helyi 5G antennákról és az állítólagosan a közvilágításból eredő kisugárzásról, azt a választ kapta, hogy az utcájában nincsenek is 5G berendezések. Tanácstalanságában egy ügyvédnő segítségét kérte, aki múlt év szeptemberében meglátogatta otthonában, és ahogy együtt bejárták a helyszínt, Lorna Hackett éles fájdalmat érzett a fejében, ami szinte azonnal elmúlt, amikor eltávolodott az antennáktól. Ám, ahogy a bírósághoz beadott irat fogalmaz, "még Rock házába visszatérve sem tudott világosan gondolkozni, úgy érezte magát, mintha nyugtatót vett volna be, vagy alkoholos befolyásoltság alá került volna."

Alison Foster bírónő azon az alapon utasította el az ügy peres útra terelését, hogy a panaszosok "lényegében az 5G rendszer egészségügyi hatásával kapcsolatban kialakult széleskörű nemzetközi véleményt vitatják. A technológia alkalmazásáról szóló döntések a kormányra tartoznak, és az annak rendelkezésére álló műszaki tanácsok, információk nem támasztják alá az Action Against 5G által említett aggodalmakat". A kormány a WHO egészségügyi világszervezet és a Public Health England angol közegészségügyi intézet korábbi állásfoglalásaira hivatkozva tartja magát véleményéhez, hogy az 5G-hálózat és annak nagysebességű adattovábbítási képessége nem jelent veszélyt a lakosságra.

Foster bírónő indoklásában kitért a kormánynak arra a szerinte "ésszerű és tudományosan megalapozott" álláspontjára, hogy nincs lényegi különbség a 3G, 4G és 5G rendszerek által kibocsátott rádiószignálok fizikai jellegzetességei között. Amit a leglaikusabb közember sem nagyon kérdőjelezhet meg, az az az érv, hogy a jogi apelláta "elkésett", hiszen az Egyesült Királyság négy fő mobil szolgáltatója 2019-ben megkezdte az ötödik generáció telepítését, a kormány pedig már 2017-ben nyilvánosságra hozta erre vonatkozó stratégiáját.

A mobiltelefonos technológia, pontosabban az alapját képző elektromágneses kisugárzás természetesen régóta tartja kisebb-nagyobb félelemben az embereket. A sugárzás káros hatása mellett vagy éppen ellene érvelő vélemények útvesztőjében éppen azért nehéz kiutat és biztos választ találni, mivel a hosszú távú hatások mérésére eddig nem került sor. Az igazsághoz tartozik, hogy a WHO részeként működő az International Agency for Research on Cancer nemzetközi rákkutató intézmény korábban "potenciálisan rákkeltőnek" nyilvánított minden, a mobiltelefóniától elválaszthatatlan rádiófrekvenciás kisugárzást.