Senki sem szeret szegényként gondolni saját magára. A szegénység ugyanis egyfajta bélyeg, amit mindenki szégyell – ezért is nehéz beszélni róla. Így aztán mindig kényes téma, ha a szegénységi problémák megoldása kerül szóba. Hiszen, ha a többség még a saját szegénységének tényét is tagadja, sokan azt mondhatják: nincs itt semmi gond, minden szép és jó. A Fidesz is sokszor alkalmazza ezt a trükköt, de a gondok ettől még nem oldódnak meg.
Mindez a lakhatási szegénységről jutott eszembe. Arról, hogy magyar emberek millióinak okoz napi szintű problémát az otthon hiánya, vagy annak fenntartása. Nem a hajléktalanokról beszélek – bár ők is ebbe a csoportba tartoznak –, hanem olyan férfiakról és nőkről, akik annak ellenére, hogy keményen és becsületesen dolgoznak, mégsem lehetnek biztosak abban, hogy lesz fedél holnap a fejük felett. Vagy már eleve nem tudnak saját otthont teremteni – többségük fiatal, akiknek harmada éppen emiatt már nem is feltétlenül Magyarországon képzeli el a jövőjét, ami tragédia –, vagy a már meglévő albérlet vagy saját lakás fenn-, illetve megtartása okoz számukra erőn felüli nehézségeket.
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy ezekben a napokban már javában zajlik az egyetemisták albérletvadászata, amikor is családok tízezrei szembesülnek azzal, milyen elképesztő terhet jelent majd számukra gyermekük lakhatásának megoldása. Hat számjegyű csak az az összeg, amit egyetlen lakásért kell fizetni, és még erre jön a rezsiköltség, plusz a megélhetés. Egészen biztosan nem túlzok, ha azt mondom: a szeptemberig hátralévő pár hét a családok anyagi kétségbeesésének időszaka. Nagyon sokan most szembesülnek azzal, hogy gyermekük tanulmányi sikere egyben az anyagi ellehetetlenülés kezdetét is jelentheti.
Ez a helyzet nem az érintettek hibája és nem is nekik kell emiatt szégyenkezniük, éppen ezért ne is beszéljünk lakhatási szegénységről. Pontosabb megfogalmazás, ha a lakhatási válság áldozataiként tekintünk azokra, akik számára az otthonteremtés, illetve annak fenntartása súlyos anyagi áldozatokkal jár.
A lakhatási válság Magyarországot rendkívüli módon sújtja: 2017-ben a magyar lakosság 15 százalékát érintette ez a probléma. Csak összehasonlításként jegyzem le: ugyanez az arány Lengyelországban 9, Szlovákiában 5, Csehországban pedig csak 2 százalék volt. 2017-ben és 2018-ban a 18-34 év közötti fiatalok nagyjából 60 százaléka élt együtt a szüleivel! 2010-től 2020-ra lényegében duplázódtak a lakásárak – az EU-ban ez a harmadik legnagyobb drágulás. A lakásbérleti díjak is nálunk növekedtek legnagyobb mértékben a visegrádi országok közül. És eközben minden évben több mint háromezer(!) kilakoltatást hajtottak végre.
Ilyen helyzetben egy felelős kormánynak mindent meg kellene tennie a leginkább rászorulók otthonteremtésének segítéséért. A Fidesz-rezsim azonban nem ilyen: Orbánék tavaly mindössze 41 milliárd forintot költöttek a rászorultság alapú lakhatási támogatásokra, miközben ennek több mint hétszeresét(!), 300 milliárd forintot fordítottak nem szociális lakhatási támogatásra! A teljes lakáspolitikai költségvetés 40 százalékát költötték arra a CSOK-ra, ami leginkább a tehetősebbek ingatlanszerzését segíti. Félreértés ne legyen: nem a CSOK-kal van a baj, hanem a feltételeivel, mert ezek a legnagyobb arányban éppen a legszegényebbeket zárják ki a jogosultak köréből.
Ráadásul a Fidesz nem csupán nem segíti a fiatalok lakhatási problémájának megoldását, hanem még keresztbe is tesz nekik: a drága albérleteket kiváltó Diákváros területét oda akarják adni egy kínai egyetemnek, amelyet a magyar emberek adójából kívánnak felépíteni. Ez – nincs rá jobb szó – a magyar fiatalok jövőjének elárulása, cserbenhagyása! Hasonlóan barbár károkozás az önkormányzati bérlakások elkótyavetyélése is, amely – bár időközben enyhítettek rajta – még mindig jelentősen visszaveti a szociális lakhatási megoldások lehetőségeit.
De azok sincsenek jó helyzetben, akiknek már van fedél a fejük a felett. Kiugróan magas – 13,9 százalék – a lakosságon belül azoknak az aránya, akiknek valamilyen közműdíjtartozásuk van. 2018-ban csaknem 30 ezer háztartásban kapcsolták le a gáz-, fele ennyi háztartásban pedig a villanyszolgáltatást. Ugyanebben az évben 259-en haltak meg kihűlés miatt, és 10 emberből 6 nem is az utcán, hanem a saját otthonában, a négy fal között halt meg!
A Fidesz pedig eközben ahelyett, hogy segítené, inkább bünteti a lakhatási válság áldozatait: 2018-ban elzárással is sújtható szabálysértésnek minősítették a „közterületeken élést”, miközben a hajléktalanok elszállásolása nem megoldott. Jelenleg csaknem 30 ezer ember, vagyis háromszor annyi hajléktalan él Magyarországon, mint ahány férőhely van a hajléktalanszállókon.
Mindezek a tények azt jelzik, hogy Magyarország lakói súlyos lakhatási válsággal küzdenek. Meggyőződésem, hogy ezt a helyzetet csak olyan otthonteremtési intézkedésekkel lehet megoldani, amelyek központjában a szociális szempontok állnak. A magyar embereknek jó minőségű, olcsó és megfizethető lakásokra van szükségük, és erre az MSZP-nek konkrét javaslatai is vannak!
Elsősorban olyan bérlakásrendszer kialakítását javasoljuk, amelynek alapját az állami és önkormányzati fenntartású ingatlanok felújítása, illetve a bérlakásépítés jelenti. Számításaink szerint évi 60 milliárd forint állami támogatás mellett akár 13-15 ezerrel is növelhető az önkormányzati bérlakások száma évente. Így 8-10 év alatt legalább 100 ezer új bérlakást lehet építeni. Programunk szerint az így felújított vagy épített lakásokat nem lehetne eladni sem magánszemélynek, sem magánvállalkozásnak, illetve a bérlő sem adhatná tovább a bérleti jogot – kizárva ezzel az ingatlanpiaci nyerészkedőket. Ez a megfizethető, és rászorultsági alapon működő bérlakásprogram jelentheti a gerincét a lakhatási válság megoldásának.
A CSOK-ot megtartani javasoljuk, de úgy, hogy a valóban rászoruló családok is kaphassák meg ezt a támogatást. Emellett létre akarunk hozni egy párhuzamos támogatási rendszert is Pályakezdő Otthonteremtési Támogatás néven, amely a szociális alapokra helyezett CSOK-hoz hasonlóan működne, azzal a különbséggel, hogy a támogatás feltételei között nem szerepelne a gyerekvállalás. A lakásfelújítási programot úgy tervezzük kibővíteni, hogy azt önerő nélkül is igénybe lehessen venni, mivel milliók élnek olyan lakásokban, házakban, amelyek nem egészségesek, komfort nélküliek.
Az egyetemisták lakhatási problémájának megoldása érdekében a kollégiumi férőhelyek radikális bővítését tervezzük. Ehhez a felsőoktatási intézmények számára egyszeri, kötött felhasználású állami támogatást kell biztosítani. Ezen túl telekadó-, építményadó- és kommunális adómentességgel tervezzük ösztönözni a közösségi lakhatási formák, például a diákszállások elterjedését.
Mivel egy igazságos társadalomban nincs helye az elhelyezés nélküli kilakoltatásoknak és a hajléktalanságnak, törvénnyel akarjuk megtiltani, hogy lakbér vagy közműtartozás miatt az utcára tegyenek embereket. Ehelyett olyan szabályozást javaslunk, ami csak abban az esetben engedélyezi fizetési hátralékok következtében a kilakoltatást, ha valamilyen alternatív szálláshely biztosított.
Programunk szerint azt is törvényben tiltanánk meg, hogy a magyar háztartásokban a fűtési szezonban kikapcsolják az alapvető közműveket, elsősorban a gázszolgáltatást. Azt tervezzük, hogy a létfenntartáshoz minimálisan szükséges alapvető közszolgáltatásokhoz mindenki megfizethető áron hozzáférhessen: senki ne fagyjon meg a saját fűtetlen otthonában azért, mert nem tudja kifizetni a gáz- vagy a villanydíjat, senki ne kerüljön emberhez méltatlan helyzetbe azért, mert nem tudja kifizetni a vízdíjat. Ezért a javaslatunk az, hogy minden víz-, villamosenergia-és gázszolgáltatásból kikapcsolt lakást kapcsoljanak ingyen vissza a szolgáltatók, és előre fizetős (kártyás) mérőt adjanak az energiafogyasztásuk mérésére. Ez lehetővé teszi azt is, hogy a lakás fűtésére, villamos-energia ellátására kapott támogatást csak erre a célra használják fel.
A magánháztartások esetében sávos tarifarendszert javaslunk bevezetni a gáz, a villamos-energia és vízszolgáltatásban, amelyben az átlagfogyasztásig a mainál számottevően alacsonyabb áron kapnák a családok az energiát és a vizet. Azt akarjuk, hogy minimális mennyiségű ivóvízhez, áramhoz és földgázhoz jelképes áron jusson hozzá minden állampolgár a bejelentett lakcímén: havonta 1 köbméter ivóvizet jelképes áron, havi 15 köbméter földgázt és 30 kWh áramot a mai ár feléért kaphasson majd meg.
Emellett az MSZP széles körű energiahatékonysági, lakásfelújítási támogatási programot is javasol indítani, melynek részeként támogatni akarjuk az épületek szigetelésének korszerűsítését, a szénnel, fával és gyakran szeméttel fűtött kályhák lecserélését. Ez a program ösztönözné a megújuló energiaforrások lakossági felhasználását még a legszegényebb háztartások számára is.
Mindezekből látható, hogy az MSZP-nek konkrét és szakmai alapokon nyugvó terve van a lakhatási válság felszámolására. A fenntartható, emberhez méltó otthon ugyanis olyan alapjog, amelyet mindenki számára biztosítani kell.
Persze, kérdezhetik: mi valósul ebből meg? Mennyi lesz ebből a valóság? A válaszom egyszerű: annyi, ahányan az MSZP-Párbeszéd szövetség jelöltjeire voksolnak. Mi letettük az ajánlatunkat az asztalra. A felhatalmazást, a tervek végrehajtásához szükséges erőt az önök szavazata adja.