Milák Kristóf;úszó;

2021-08-13 16:23:00

Szakíthat Milák és edzője

Sikereik ellenére sem biztos, hogy mester és tanítványa együtt folytatja, szeptemberig él egymással kötött megállapodásuk.

A magyar és az egyetemes sportban is párját ritkító együttműködés kellett ahhoz, hogy Milák Kristóf az úszás meghatározó alakjai közé emelkedjen. A fiatalként jelenkori önmagát még egyáltalán nem idéző úszóból Selmeci Attila közreműködésével lett a korszak legnagyobb hatású versenyzője. És ez nem túlzás, ugyanis Milák a sportági legenda csúcsait és szobrát döntögeti, Michael Phelps pedig ehhez nem győz gratulálni. Márpedig egy huszonháromszoros olimpiai bajnok (!) nem osztogatja csak úgy az elismeréseket, Miláknak pedig ebből már több is kijutott. „Üzengetéseiket” a világsajtó kiemelt figyelme övezi, ami azt mutatja: a magyar topversenyző elérte az amerikai megasztár ingerküszöbét. A 2018-as Buenos Aires-i ifjúsági olimpián adott nyilatkozatában Milák így méltatta Michael Phelps-et, miután győzött 200 méter pillangón: „Sajnálom, hogy Michael abbahagyta a versenyzést, nagyon szerettem volna ellene úszni. Bár nem hiszem, hogy lett volna esélyem ellene” – idézte szavait az ifjúsági olimpia Twitter oldala.

S ha ellene nem is úszott, később a Phelps-et idéző vörös vonallal megküzdött a medencében, miután egy évvel később, a kvangdzsui világbajnokságon megdöntötte a megdönthetetlennek hitt csúcsot 200 pillangón. Az akkor még csak 19 éves úszó kozmikus magasságokba emelte a táv rekordját, 78 századdal múlta felül az amerikai csúcsát. Phelps üzent is a New York Times-nak adott interjújában. „Bármilyen bosszantó is látni, hogy elvette a rekordomat, nem lehetnék boldogabb, hiszen láttam, hogyan csinálta. A kölyök utolsó száz métere elképesztő volt. Nagyszerű 200 pillangót rakott össze a rajttól a célig.” Phelps 18 évig tartotta a rekordot, amelyik akkor született, amikor Milák 13 hónapos volt…

Csakhogy a nagy örömben elsikkadt egy-két mondat, pedig már ott lógott a levegőben, csak kettejükön kívül aligha sejtette valaki, hogy ez a néhány szó önmagán túlmutató jelentőségtartalommal bír. Milák az M4 kamerái előtt így értékelt Kvandzsuban: „Megtanultam 200 méter pillangót úszni. Nagyon büszke vagyok rá, hogy megdöntöttem Michael Phelps világcsúcsát. Valaminek most vége van, de nem szeretném, ha nagyon vége lenne. Ez része volt az életemnek, lezártam egy korszakot, de egy új kezdődik ezzel a világcsúccsal. Nagyon szeretnék más úszásnemben is nagyokat villantani.”

Az új korszak sokkal korábban elkezdődött, mint azt a kívülállók gondolták volna.

Selmeci ebből jottányit sem volt hajlandó engedni, a maga szelíd, de roppant határozott, fegyelmet követelő stílusát Milák a határok tologatásával tette próbára. Uszodai berkekben beszédtéma volt, hogy azért célszerű itthoni közegéből kiragadni Milákot a folyamatos edzőtáborokkal, hogy csak a feladatra koncentráljon. Amikor itthon készül, a fókusz gyakran elcsúszik, nem egyszer késik vagy éppenséggel nincs kedve a terheléshez. A konfliktushelyzetek sokasodtak, ám pont a két, egymástól szinte minden tekintetben különböző ember zsenialitása kellett ahhoz, hogy ezt a siker érdekében félre tegyék.  

Selmeci nyugdíj előtt áll, negyven évet átívelő edzői karrierje összpontosul és csúcsosodik ki Milákkal. Ilyen szintű versenyző korábban nem adatott meg neki, és nyilván tudja: legközelebb megint negyven évet kell várnia az új Milákra. De ugyanez fordítva is igaz, a most 21 éves szupertálentumnak hatalmas szerencséje, hogy olyan tréner kezei közé került, aki valóban képes maximalizálni tehetségét. Ami legalább akkor bravúr, mint maga az úszó teljesítménye.

Kvandzsu után kulminált a probléma: Milák a világbajnokság után egy hétre eltűnt, a felek nem tartották a kapcsolatot, és felvetődött a konfliktus feloldásának legdrasztikusabb lehetősége, az edzőváltás is.

Hitelt érdemlő információnk szerint két éve az érdekeltek mellett a Magyar Olimpiai Bizottságot, és a versenyző klubját is magas szinten képviselő „egyeztető tanács” alakult, amelyen végül elfogadták a közös alaptézist. Eszerint Milák egyértelműen esélyes a 200 méter olimpiai aranyérmére; ezt kockára tenni egy edzőváltással felér a lottó ötöst érő szelvény kidobásával; ezért nem szabad edzőt váltani; az olimpia után visszatérnek a kérdésre a felek.

Csakhogy 2020-ban elmaradt az olimpia. Milák Kristóf és Selmeci Attila újabb egy évvel, 2021 szeptemberéig meghosszabbította együttműködését. Ami a napokban fog lejárni. A folytatás rajtuk múlik. Kalandjukból olimpiai aranyérem született, és ez a pályafutás még messze nem futotta ki magát, sőt: hihetetlen távlatok rejlenek benne. Hogy ezt képes lesz kihozni belőle Milák Kristóf (és kivel?), az a jövő zenéje.