A Kaposfest idei programsorozatának egyik tanulsága: a populáris nem azonos a vulgárissal, a népszerű a gagyival. Az általunk hallott hangversenyek mindig sikert arattak, bármilyen „elvont” muzsikát is szólaltattak meg az előadók. Tavaly a járvány miatt visszafogott programválasztékkal jelentkezett a Kaposfest, a nézők is csak távolságot tartva ülhettek a széksorokban, most teljes volt a műsorválaszték és telt házasak voltak a hangversenyek, amelyek zöme a Szivárvány Kultúrpalotában zajlott. Az egy hétig tartó programsorozat rendkívül gazdag kínálatát a maga teljességében nehéz lett volna egy embernek végigkövetni: műismertetők és a zenei élet kérdéseivel foglalkozó előadások délelőtt-délután, hangversenyek – akár három is egy nap, világzenei, jazz és klasszikus műsorokkal –; nyilvános mesterkurzusok: társas fuvola-, hegedű-, csellóórák várták a közönséget, a résztvevőket. Megannyi valóban érdekes és tartalmas program.
Ahogyan tavaly a visszafogottság több téren megmutatkozott, csak zenei színvonalban nem, úgy – most a kissé zsúfoltnak ható program ellenére – a több szerepben fellépő művészek ismét csak nem engedtek a minőségből. A koncertek közül, amelyeket láttunk, a legnagyobb szabású, a vasárnap este a Csiky Gergely Színházban megrendezett „Bach másként…” – Összművészeti est J. S. Bach emlékére című volt. Elhangzottak részletek és teljes művek a nagy zeneszerző gazdag terméséből harmonikán, mandolinon, kamarazenekaron, és a D-dúr szólószvit csellón. Utóbbi lényegében egy balettelőadás, komplett táncjáték kísérőzenéjét szolgáltatta. A felsorolás afféle „esztrád” műsor képét vetíti előre, de a már említett rendkívül magas zenei színvonal miatt ilyesmiről szó sem volt.
Ha Bach által leírt hangok hiánytalanul, ízlésesen, azaz muzikálisan megszólalnak, akkor végeredményben majdnem lényegtelen, hogy mi a hangzó médium, ami közvetíti őket, a zenei építmények szilárdságát ez nem befolyásolja. A legképtelenebbnek tűnő kísérletet Avi Avital mutatta be: mandolinon játszotta a hegedűre írt d-moll Chaconne-t. Ha lehet mondani, az izraeli művész a mandolin szupersztárja, már 2010-ben Grammy-díjra jelölték. A hatalmas, rendkívüli gazdagságú mű megszólaltatása semmiképpen sem keltett csalódást a kezei alatt, sőt gyengébb, érdektelenebb hegedűs produkcióknál értékelhetőbb volt. Különösen jól hangzott még hangszerén Bach e-moll fuvolaszonátájának órazenére emlékeztető harmadik tétele.Nem kevésbé lehet necces – gondolhatnánk – a C-dúr zenekari szvit néhány tétele négy szaxofonon, hiszen ott eredetileg oboák, fagott és egy komplett vonós-kamarazenekar is játszik. Ennek ellenére igazi átiratról, amikor a zene szövete is lényegesen megváltozik, nem igazán volt szó.
Az előadók muzikalitása, kidolgozott, egymásra figyelő játéka, pontos együtt indulásaik, jelezték komolyan veszik azt, amit nevükben – Signum Saxophone Quartet – is vállaltak: jelet szeretnének hagyni. Kedd délelőtt Muszorgszkij Egy kiállítás képeit adták elő. A zongorára írt mű eleve zenekari átiratok formájában – leginkább Ravel feldolgozásában – a legismertebb, mivel valóban, szinte kiált azért, hogy az eredetinél gazdagabb hangszerelés próbálja meg visszaadni a képek világát. A kvartett ismét megejtően jól, figyelemre méltóan teljesített, a már említett erények mellett a négy zenész azt is bemutatta, a négy különböző méretű, egymástól már eleve is különböző szaxofon között szépen el lehet osztani a feladatokat: például a kiscsibék hangját és a szekeret húzó ökrök bánatát is szemléletesen jelenítették meg.
Mint azt a művészeti vezetők, Baráti Kristóf és Várdai István előre jelezték: színesedett fesztivál a műsora, ennek része volt az is, hogy Várdai a Bach-csellószvitet úgy adta elő, hogy lényegében egy balettelőadáshoz szolgáltatta a zenét. Egy leveleit hullajtott, gyökértelen, a levegőben lógó fa alatt játszott a valódi színpaddá tágított térben, miközben három fekete ruhás fiú-lány táncospár, és egy zöld ruhás lány táncolt körülötte Velekei László koreográfiájára. Az egymásba fonódó gyökerek lehettek ők, végül az utolsó hangokra közvetlenül a fa alá gyűltek a csellista mellé, mintegy a zene életet adó erejét mutatva.
Baráti Kristóf hétfőn este Bartók egy kisebb, fiatalkori darabját hegedülte, majd a hegedűszólamot játszotta a Szűcs Máté brácsás, és a Fenyő László és Várdai István alkotta különleges összeállítású, két hegedű helyett két csellót kívánó Arensky-vonósnégyesben. Ennek az előadásnak is kiugró sikere volt, mutatva: értő és lelkes közönség látogatja a fesztivált, amelynek emlékezetes mozzanatai még két és fél nap alatt is olyan gazdagságúak voltak, hogy jó néhánynak, sajnos most és itt még a felsorolás szintjén is alig juthat terjedelem.