lakásbérlés;egyetemisták;

2021-08-23 18:20:09

Drágulnak a kiadó lakások

Több egyetemvárosban 10 ezer forinttal emelkedtek a bérleti díjak a múlt hónapban.

A KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint júliusban országosan 2,7, Budapesten 2,4 százalékkal lettek magasabbak a díjak júniushoz képest, a januári mélypontot pedig már 8 százalékkal múlják felül az árak. A drágulás ellenére a mostani bérleti díjak ugyanakkor még mindig elmaradnak a 2020 januári csúcsértékektől.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint számítani lehetett az élénkülésre és a bérleti díjak emelkedésére is, hiszen a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után a diákok is keresni kezdték a kiadó ingatlanokat. A nyári hónapokban alapvetően ők generálják a legnagyobb keresletet, de erősítik azt a munkavállalók is. A koronavírus-járvány utáni visszarendeződéssel ugyanis több, máshonnan odaköltöző dolgozó keres magának újra lakhatási megoldást az egyetemvárosokban. A 2015-ös átlagokhoz képest így az idén júliusban az országos bérleti díjak 38, a budapestiek 30 százalékkal voltak magasabbak, ám ez még elmarad a 2020 januárjában elért rekordtól, amikor mind az országos, mind a fővárosi mutató bő 40 százalékkal haladta meg a 2015-ös szintet – tette hozzá.

Az ingatlan.com összegzése szerint augusztus közepén országszerte csaknem 19 ezer kiadó lakóingatlan közül lehetett választani, a fővárosban több mint 13 ezer, a megyeszékhelyeken pedig több mint 3600 bérelhető lakás szerepelt a kínálatban.

Budapesten a kiadó lakások és házak bérleti díja augusztus közepén 145 ezer forint volt, ami tavaly augusztushoz képest 5 ezer, 2019 augusztusához képest 20 ezer forintos csökkenést jelent. Debrecenben, Szegeden és Pécsett viszont a tavalyihoz képest 10 ezer forinttal - 120 ezer, 110 ezer, illetve 100 ezer forintra - emelkedtek a díjak. Miskolcon változatlanul havi 90 ezer forintért kínálják a kiadó lakásokat.