Napjainkban az orbánomics lényege, hogy a magyar miniszterelnök és kegyencei a választások közeledtével bebetonozzák a gazdasági hatalmukat. Ennek érdekében „közeli” üzletemberekhez szervezik ki az állami vagyont, fokozódnak a jogi bizonytalanságok, ami kockázatot jelent a külföldi cégek számára is. Az ország mindenesetre azt találgatja, hogy kinek esik le a legközelebbi zsákmány a politikus környezetében. Pl. az autópályák fenntartásának koncesszióba adása kapcsán. Olyan üzlet ez, amiről a befektetők csak álmodhatnak, amikor ennyire alacsonyak a kamatok.
Amikor bármit magánkézbe kell adni, valahogy mindig felmerül Mészáros Lőrinc neve. A gyerekkori jó barát Orbán belső köréhez tartozik, akár csak a kedves apuka és a vej. Király Júlia szerint az egykori gázszerelő azonban csupán bábfigura. Főleg a képzettebb körök nem tartják semmire sem az amúgy kőgazdag vállalkozót. A szűk klánnak része még 10-15 üzletember is. Tóth István János, a Korrupció Kutató Központtól azt mondja, virtigli kegyencrendszerről van szó, amelyben a csókosok egyre nagyobb részt szakítanak ki maguknak a közmegbízásokból. A Fidesz szerint azonban ebben nincs semmi kivetnivaló, valójában tudatos fejlesztési elgondolás húzódik mögötte.
De hogy éppen ki tartozik a klánhoz, az időről időre változik, mert az érintettek kikerülhetnek a pikszisből meg be is - a döntés csakis Orbánon múlik – mutat rá Csillag István. Spéder bukott, új csillagnak számít viszont Jellinek Gábor, az Indotek-csoport alapítója, aki Tiborczon keresztül cserkészte be a miniszterelnököt. De már ott tart, hogy egy konzorcium élén bejelentkezett a Budapest Airport megvásárlására.
Egyvalaki azonban kilóg a sorból: Csányi Sándor, mert ő legalább részben független és igen nagy pénzügyi hatalmat összpontosít a kezében. Olyannyira, hogy jóformán támadhatatlan. Régi idők tanúja. Pályafutása azonban nem tipikus a magyar oligarchák között, amit az is mutat, hogy az OTP külföldön is terjeszkedik. A többiek jobbára idehaza vadásznak járadékra – mutat rá Csillag. Orbánhoz fűződő kapcsolatuk révén besöprik az államtól származó bevételeket.
A külföldi befektetők leginkább ott rúgnak labdába, ahol erős a verseny, így a kivitelben, mivel ott az oligarchák nemigen jeleskednek. A német autógyárak pl. igen fontosak Orbán ideológiai töltetű jóléti rendszerének fenntartásához. Ám az idegen vállalkozásoknak tanácsos ügyelniük arra: ne kerüljenek túlságosan közel a rendszerhez, amelyet az EU azzal gyanúsít, hogy támogatásokat nyúl le. Példa rá a Strabag, amely szintén megcélozta az autópálya koncessziót, de félő, hogy a hatalom fügefalevél gyanánt veti be. Mondván: lám-lám, teljesen nyílt a verseny, miközben a lapokat már rég leosztották valamelyik udvaroncnak.
Korábban a menekültek számítottak bűnbaknak bizonyos kelet-európai államokban, most meg az LMBT-közösség tagjai. Így vélekedik Richard Mole, a University College London szociológia professzora, akinek kutatási területe a nemzeti identitás és a szexualitásról alkotott nézetek összefüggése a régión belül. Mint mondja, a szocializmusban a helyzet egyszerű volt, mert megmondták felülről, miről mit kell gondolni. A rendszerváltás után az emberek új válaszokat kerestek és ebbe az ideológiai űrbe nyomult be a nacionalizmus és a vallás.
Márpedig a nacionalisták szerint a melegekből semmi haszna sincs a nemzetnek, csak veszélyeztetik annak biológiai és kulturális újratermelését. Azon kívül közhelynek számít, hogy a homoszexuálisok puhányok, nőiesek, képtelenek megvédeni az országot. De a vallás szintén úgy ítéli meg, hogy természetellenes az egyneműek nemi kapcsolata, főleg a férfiak esetében.
Az LMBT-ellenes politikában Oroszország járt az élen, de Orbán gyorsan lekoppintotta, amikor kiderült, hogy az mennyire sikeres. Ő is jó ideje hatalmon van, mint Putyin, és jelenleg szintén bajba került, mert rosszul kezelte a járványt. Ezért kell neki valami, amivel megszólíthatja a választókat, erre jó neki az LMBT-közösség.
A társadalom oldaláról pedig úgy néz ki, hogy a pénzügyi válság miatt sokan, főleg a kevésbé képzett, hagyományos értékekhez ragaszkodó férfiak helyzete romlott, és a populisták megadták számukra a kiutat: tegyük újra naggyá az országot, távozzanak a külföldiek, tűnjenek el a melegek. A régión belül Magyarország és Lengyelország a fő gond e tekintetben, de nem kizárt, hogy mások is egyetértenek Orbánnal. Pl. a szlovén, a bolgár, a horvát és a szlovák vezetés.
A szakértő nem gondolja, hogy a nemi kisebbségek miatt töréspontig jutna a vita az EU-n belül, de ha valaki venné a kalapját, az alighanem a magyar és a lengyel kormány volna. Ugyanakkor, hogy éppen a meleg jogok miatt zúdultak fel ennyire a nyugati partnerek, annak okát Mole abban látja, hogy valószínűleg ez volt az utolsó csepp a pohárban a sok-sok jogsértés után. De a tiltakozás aligha ér el sokat. Hiszen már Putyin is arra használta, hogy úgy állítsa be: itt egyesek nyugati ideológiát próbálnak ráerőszakolni az országra.
Az interjúalany úgy látja: nem jó az, ha az EU direktben próbálja jobb belátásra téríteni a populistákat, mert az csak az ő malmukra hajtja a vizet. Tanácsosabb a polgárokra hagyni az ország átalakítását, ezt rájuk kell bízni. Következésképpen őket kell támogatni. Ugyanakkor el kell érni, hogy ezek az államok ne váljanak ki az unióból.
A lap úgy látja, hogy korábban csupán a Szabadságpárt vezére akart magyar viszonyokat az osztrák sajtóban, amint arról az ibizai titkos felvétel tanúskodott, de most már egyre több jel utal arra: Kurz kancellár is szorgalmazza az ország orbanizálását. Ám hogy utóbbi mit is jelent, annak megítéléséhez az elemzés azt tanácsolja: mindenki vegye szemügyre a politikus hét törvényét, amely ha nem is kőbe vésve, de fémbe gravírozva lóg a dolgozószobájában, a Karmelita kolostorban.
A pontos értelmezéshez megjegyzést fűz az egyes pontokhoz:
1. „A haza csak addig marad fenn, amíg van, aki szereti”. Ezt Orbán esetében ki kell egészíteni azzal, hogy a haza akkor is tovább él, ha már nincs senki, aki kirabolja.
2. „Erő nélkül az igazságosság nem sokat ér”. A magyar példa azt tanúsítja, hogy működő jogállam és független igazságszolgáltatás hiányában az igazságságosság értéke csak még csekélyebb.
3. „Az a miénk, amit meg tudunk védeni”. A kormányfő és kleptokrata családi klánja esetében nagyon úgy néz ki sajnos, hogy a kijelentés vonatkozik az elsikkasztotta uniós pénzekre is.
4. „Minden magyar gyerek egy új őrszemet jelent”. Ez jó hír arra az esetre, ha Orbán egy szép nap ott köt ki, ahová való: a rács mögött.
5. Minden mérkőzés addig tart, ameddig meg nem nyerjük”. Már Trump is próbálkozott az elnökválasztás során ilyesmivel, mármint hogy gúnyt űzzön a szabályokból. Tartani kell attól, hogy ez a lehetőség a tavaszi magyar választásokon is felmerül.
6. „Csak az országnak vannak határai, a nemzetnek nincsenek”. Nyilvánvalóan a politikus arcátlansága sem ismer korlátokat.
7. „Egyetlen magyar sincs egyedül”. Ez Orbánra mindenképpen áll, mert már jó ideje az a benyomás, hogy tényleg nem magányos. Azon kívül neves rajongói vannak Ausztriában.
Habár Moszkva és az EU viszonya lefelé tartó spirálba került, amióta Oroszország hét éve megszállta a Krímet, a Kreml a nehéz időkben is jó kapcsolatokat tart fenn európai barátaival. Ezt bizonyítja Lavrov mostani budapesti, bécsi és római útja, habár a látogatásokat beárnyékolta a napokban életre hívott Krími Platform, amely legalább jelképesen támogatást jelentett Ukrajna számára. Ez azonban a gazdasági együttműködést nem befolyásolja érdemben.
A viszonyt persze tovább rontotta Navalnij megmérgezése és a független orosz sajtó visszaszorítása. Ennek ellenére azt hangsúlyozta az orosz diplomácia vezetője, hogy országának vannak támogatói nyugaton, akik nem követik vakon a „brüsszeli bürokraták oroszellenes irányvonalát”. Ezt igazolta szerinte a három meghívó.
Magyarországon kedvesen, de nem túláradó örömmel fogadták. A légkör messze nem volt annyira meleg, mint amikor Orbán és Putyin 2014-ben ráütötte pecsétjét a Paks 2 bővítésére. A vendég nemigen titkolta, hogy nehezményezi, amiért Áder János elment a kijevi fórumra. De ettől még ő és a házigazda Szijjártó is a gazdasági szálak erősítésében egyezett meg.
Lavrov szintén lepattant Bécsben, miután a Kurz-kabinet igyekszik eloszlatni a nemzetközi bizalmatlanságot, amit az váltott ki, hogy korábbi partnere, az FPÖ igencsak Moszkva-barát álláspontot vitt. Ez azonban nem befolyásolja, hogy Ausztria számára kiemelten fontosak a gazdasági kapcsolatok, ideértve az energiaellátást.
A kommentár úgy ítéli meg, hogy az afgán kudarc Európa számára még rosszabb, mint Amerikának és ennek a földrész még meg fogja fizetni az árát. Már csak azért is, mert a menekültek számára az öreg kontinens sokkal könnyebben elérhető célpont. Mindenesetre a katonai misszió fő hatalmai, az amerikaiak, a britek, a franciák és a németek azt akarták elhitetni a világgal, hogy az USA távozása után a többiek sem maradhatnak, mert nem tudják feltartóztatni a tálibok gyülevész seregét. Sőt, sokakat már ki sem tudnak menteni.
Az európai vezetők nem invesztáltak sokat Afganisztánba, jelentős részben ez magyarázza, hogy miért vallottak kudarcot az evakuálásnál. Ugyanakkor nem igaz, hogy a titkosszolgálatokat felelősség terhelné, mert rosszul mérték fel a német helyzetet. A BND pl. folyamatosan küldte a jelzéseket Berlinbe, csak ott éppen a homokba dugták a fejüket.
Azon felül azért sem akarnak csapatokat hagyni afgán földön, mert minél kevesebb menekült jut el Európába, annál jobb az itteni politikusoknak. Mert ha sokan bukkannának fel a határokon, az újra felhozná a populista pártokat. Cinikusan úgy lehetne fogalmazni, hogy a Washington által megadott határidő kellemes kifogás az európai szövetségeseknek, mármint hogy miért kell befejezni a mentőakciót, miközben jórészt már csak afgánok várakoznak az elszállításra.
De a bajok így is csupán ezután kezdődnek számukra. Először is a választók, akik valószínűleg nem helyeselnék a meghosszabbított katonai jelenlétet, igencsak csodálkozni fognak azon, hogy országuk ezek után miért vállal szerepet más amerikai missziókban. Hiszen komoly kétségek merülnek fel az USA által adott biztonsági garanciák körül. Ezért szükség lesz egy B tervre, de az nem az európai hadsereg, mert az leginkább a képzelet világába tartozik. És csak gyengíti Amerika hajlandóságát, hogy védőernyőt nyújtson.
Viszont a jelenlegi helyzet afelé tereli főként a kisebb tagokat, hogy fű alatt egyezzenek meg Oroszországgal és Kínával. Ettől persze a migránsok jönni fognak, semmiféle kerítés nem tartóztatja fel őket. Üzbegisztán képtelen ellátni ennyi embert, arról nem beszélve, hogy az ilyen tekintélyelvű rezsimek nem kérnek az instabilitásból, amit az idézne elő náluk, ha sokáig ott tartózkodnának ekkora tömegek. A Kreml pedig ferdeszemmel nézné, ha ezek a rendszerek menekülttáborként szolgálnának.
Úgy hogy itt az idő Európa számára felébredni: többre van szüksége, mint a Macron által hangoztatott „stratégiai autonómiára”. Az EU-nak képesnek kell lennie arra, hogy bátor és független módon döntsön.
FAZ
Nagy sebességre kapcsoltak a kelet-európai tőzsdék, a jegyzések történelmi szintet érnek el. Az elemzők továbbra is derűlátóak, mert az életszínvonal változatlanul alacsonyabb, mint nyugaton, ennélfogva az emberek ki vannak éhezve a vásárlásra, a gazdaság pedig növekszik. A belső kereslet gerjeszti a megújulást. Az állami támogatások jól jönnek a magánháztartásoknak és hamarosan befutnak az első pénzek az unió újjáépítési alapjából is, ami szintén megdobja majd mind a köz-, mind a magánbefektetéseket.
De vannak árnyoldalak, noha a régiót nagyon szeretik a külföldi beruházók az alacsony bérek és adók miatt. A lakosság öregszik, ugyanakkor sok fiatal kivándorol, és ez gátat vet a gazdaság bővülésének. Nincs elég munkaerő, emiatt bérkövetelések jelentkeznek, az meg erősíti az inflációt. A magyar és a cseh jegybank máris kamatot emel.
Bizonytalanság tapasztalható a járvány nyomán, politikai kiszámíthatatlanságot is tapasztalni, emellett gondot okoz a magyar és a lengyel kormány jogállami vitája is Brüsszellel. Olyannyira, hogy az még kihathat a szubvenciók átutalására is, de a piacot ez jelenleg nemigen izgatja. Az instabilitás irányába hatnak ugyanakkor a választások is.
