Orbán Viktor tényleg egy igazi bűvész: képes egy varázsütésre megváltoztatni mások véleményét. Hogy a sajátjával ezt teszi, az nem új mutatvány; lényegében ezt csinálta politikai pályafutása során mindvégig. Hol rövid időn belül, hogy csak évekkel később, de szinte minden lényeges kérdésben lecserélte saját, elavultnak tartott véleményét. Nem véletlen, hogy az interneten időről időre felbukkan egy korai Orbán-bejátszás, annak illusztrálásra, hogy nem csak az idők változnak…
No de erről a jelenségről már sokszor írtunk és fogunk még írni a jövőben is, arról azonban kevesebbet, hogy ezt a trükköt másokon is képes végrehajtani. Mostanság például az EU-hoz való viszonyunk, tagságunk kapcsán. Kötcsére a legtöbb politikus, kormánytag úgy érkezett, hogy már átesett a mágián, és önmagát – látszólag pedig Orbánt – meghazudtolva az uniós tagságunk fontosságáról beszélt. (Már akinek volt engedélye megszólalni.) És láss csodát, bent a kertben, gondolom, a bográcsozás előtt maga a miniszterelnök is rákontrázott: kisajátította a netán összeomló szövetség utolsó gerendáját.
Aztán a varázslat később, Kötcsén túl is folytatódott, meglehetősen szürreális irányba haladva. A holdudvar, a NER-kompatibilis újságírók, az elemzők már egyenesen arról beszéltek, hogy sem a Fidesz vezére, sem a párthoz köthető személyek vagy kormánytagok nem beszéltek soha a kilépésről, ez a riogatás csupán az ellenzéki kampány része, az Unió-barát magyar lakosság fenyegetése. Szerintük tulajdonképpen Orbán soha nem tett erre utaló kijelentéseket, Fritz Tamás nem írt a Huxitról, Varga Mihály nem jelezte, hogy nettó befizetőként nincs értelme a szövetségben maradni. és Kövér László nem mondta, hogy egy mai népszavazáson az EU tagság ellen voksolna. Nem, mindez nem történt meg – hangoztatják.
Igen ám, de most megint itt az újabb fordulat. Igaz, most Lengyelország védelmezőjének képében bukkan fel a kormányfő és mögötte az egész díszes társaság; szerintük a Bizottság példátlan módon visszaélt hatalmával, és szétveri az Európai Unió egységét. Azzal tudniillik, hogy érvényt akar szerezni egy európai bírósági döntésnek, amelyet a lengyelek a határozatot semmibe vevő viselkedése miatt hozott a testület. Vagyis, ha jól értem, akkor Orbán most azzal az utolsó gerendával fenyeget, illetve egységnek mutatja azt, amiről eddig mint egy széteső kócerájról, egy rosszul vezetett szatócsboltról beszélt. És a lengyelek melletti kiállást kormányhatározatba is foglaltatta; ki tudja, milyen célból és milyen felhatalmazással.
Akárhogy is, most ismét Orbán kezében a varázspálca, suhint vele egyet a levegőben, és a függöny mögül egy más Varga Judit, egy más Varga Mihály vagy Fritz Tamás – és még sorolhatnám – lép ki. A mutatvány most arról szól, hogyan vagyunk képesek - mi, magyarok – alakot (értsd: véleményt) váltani, immár egyik napról a másikra. Hogyan leszünk EU-barát országból EU-t elátkozó, majd újra a közösséget óvó szereplővé, másokkal szemben az utolsó gerenda tartóivá.
Lám, tényleg nem kell hozzá más, csak egy varázspálca.