– Sokat tényleg nem kell visszaköszönni az utcán – mosolyodik el keserűen Magdi néni, akit paprikaszedés közben zavarunk meg. – A régiek lassan kihalnak, s bár akadnak beköltözők, láthatóan fogyunk, fogyogatunk.
Ecseny gyönyörű fekvésű, külső-somogyi zsákfalu Kaposvár és a Balaton között, a Belügyminisztérium hivatalos adatai alapján jelenleg 229-en élnek a településen. A csúcsidőben, a második világháborút követő évekig rendre bő ezren, jellemzően svábok lakták a települést – a rekordot, 1180 főt a második világháború után érte el a falu –, amely még a magyarországi németek kitelepítését is egészen jól átvészelte, csak 1960-ra csökkent a népesség ezer alá. A nyolcvanas évek elejére aztán megfeleződött a létszám, a rendszerváltáskor már csak 392-en éltek a faluban, az ezredforduló utáni évekre pedig 300 alá esett a lakosságszám. A mostani hivatalos létszám is csalóka, Kőkúti István polgármester szerint a valóságban nagyjából kétszázan élnek a településen. Az idősek aránya 35 százalék feletti, a 18 éven aluliaké viszont csak 10, vagyis Ecseny lassan, de biztosan öregszik. És a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatása alapján a hazai települések azon 4 százalékába tartozik, melyek különösen veszélyeztetettek. A 300 fő alatti lakosságszám, illetve az idősek és fiatalok kedvezőtlen aránya miatt az ország 114 kistelepülése a jelen trendek mellett tartósan nem tud fennmaradni, azaz a következő évtizedekben kihalhat.
– Remélhetőleg ránk ez nem igaz – mondja Kőkúti István. – A falusi csoknak köszönhetően, illetve a koronavírus-járvány miatt az elmúlt egy évben fél tucat család költözött hozzánk, köztük 6-7 gyerek. Utóbbi óriási előrelépés, előtte 9-10 óvodás és iskolás korú lakott Ecsenyben.
A falu másik reménye a rengeteg külföldi, a házak lassan fele német és holland tulajdon, igaz, a többség csak nyaralónak vette ingatlanát. A 67 folyamatosan lakott épület negyedében így is külhoniak élnek, az állandó lakosok ötöde német.
– Jelenleg nincs eladó ház Ecsenyben – teszi hozzá a polgármester, az azonban árnyalja állítását, hogy a falut járva rengeteg leromlott, lakhatatlan házat látunk.
– Ahogy jönnek be Ecsenybe, a jobb oldalon, az elvadult csalitos helyén nem is olyan régen még házak álltak. Aztán tulajdonos híján megrogytak, összedőltek, elbontották, széthordták őket, már az alapjuk sincs meg – legyint Szalai Árpád. Ötven éve él Ecsenyben, a szeme láttára sorvad el a falu. – Az öregek lassan kihalnak, egyre kevesebb a sváb család is, a fiatalok megpróbálnak beköltözni Kaposvárra vagy más városokba, akár fel, Budapestre is, meg persze mennek külföldre. A szülőkhöz, nagyszülőkhöz még visszajárnak, míg van kihez, aztán elmaradnak.
Többen állítják, falunapon akár négyszázan is összegyűlnek, évtizedekkel korábbi pezsgést hozva, aztán persze ismét elcsendesedik a település. A fiatalok mehetnéke persze valahol érthető, hiába gyönyörű a falu fekvése, meglehetősen ingerszegény az élet, még kocsma sincsen Ecsenyben. Az orvos a légvonalban 3, országúton 13 kilométerre fekvő Mernyén rendel – a járvány előtt hetente egyszer jött a faluba –, ott a gyógyszertár is, a nagyobb bevásárlást csak 30 kilométerre, Kaposváron lehet megoldani, s munkát is ott találni a legközelebb – igaz, a doktorhoz, gyógyszerért a falugondnok bárkit elszállít.
– Az a hat-hét család mégis úgy gondolta, itt akar élni – mondja Kőkúti István. – Jellemzően városiak, a járvány elől, a panelból „menekültek” hozzánk a zöldbe, a nyugalomba.
– Amikor úgy döntöttünk, hogy Ecsenybe költözünk, előzetesen átbeszéltük a jövőt, s megoldhatónak tűnik innen is az élet – vonja meg a vállát az éppen háza felújításán dolgozó fiatal férfi, aki kérte, ne írjuk le a nevét. – Autóval fél óra Kaposvár, igaz, a gyerekek miatt két kocsi kell. Felvettünk minden létező támogatást a falusi csoktól a felújításig, így lett egy normális méretű házunk. Én világ életemben városi gyerek voltam, a feleségem viszont élt falun, így talán jobban boldogulunk majd, mint két olyasvalaki, aki, ha lelép az aszfaltról a fűre, már szédül. Persze van rizikó a költözésben, ha kiderül, hogy mégsem működik olyan gördülékenyen minden, ahogyan elterveztük, lesz néhány szar évünk, hiszen az állami támogatások miatt tíz esztendeig nem adhatjuk el a házat.
Poszkoli Józsefné szerint a néhány beköltöző család nem oldja meg a falu gondját, hiszen ugyanennyien legalább elmentek az elmúlt években, ráadásul sok az egyedül élő, idős ember, akik már a házaikat sem tudják normálisan fenntartani.
– Meghalnak, ott marad utánuk egy lelakott romhalmaz, amivel aztán már semmit sem lehet kezdeni, s szép lassan összedől – legyint a nyugdíjas asszony. – Ecsenynek épp az lesz a halála, ami az előnye: csendes, elzárt, nyugodt falu.
