Érdekes volt olvasni Veres András, a Magyar Püspöki Konferencia elnökének megnyilatkozását a vatikáni hírszolgálat, a Vatican News portálján. Úgy fogalmazott, Magyarországról és a magyar egyházról a nemzetközi médiában nem mindig festenek hiteles képet. Konkrétumot ugyan nem említett, de hozzátette: mindenki, aki ellátogat a budapesti eucharisztikus kongresszusra, meggyőződhet arról, hogy a lakosság „magja” mennyire elkötelezett a keresztény értékek iránt, és reményét fejezte ki, hogy ez a tanúságtétel más országokat is inspirál majd.
Sajnáljuk, hogy Veres András nem részletezte, mire is gondol, mert a külföldi lapok arra helyezték a hangsúlyt, hogy míg Ferenc pápa néhány órát töltött el Budapesten, addig háromnapos látogatást tesz Szlovákiában. Megállapították, politikai okok állhatnak a háttérben: Ferenc pápa nem ért egyet például a magyar kormány kirekesztő menekültügyi politikájával.
Való igaz, ha elemezzük a pápa tanítását és a magyar miniszterelnök megnyilatkozásait, kevés közöset találhatunk. Mindig reménykedik az ember, hogy épp egyes vallási vezetőink adnak hangot annak: akkor tekintik hazánkat igazán vallásosnak, ha például a kormányzat nemcsak szavakban kötelezi el magát a keresztény értékek mellett, hanem cselekedetei is ezt mutatják. De valahogy ezek az intelmek elmaradnak. Szép dolog a templomokat felújítani, de attól még nem járnak többen szentmisére.
Hogy a budapesti kongresszus mennyire győz meg például más országokat arról, Magyarország mennyire vallásos állam, ezzel kapcsolatban lehetnek kételyeink. Nekem például furcsa, hogy egy szentmisét katonai vezényszavak vezetnek be, de ez nyilván ízlés dolga. A szombati körmeneten valóban sokan voltak, de 1926-ban, a chicagói kongresszuson például negyedmillióan vettek részt rajta, 1928-ban, Sydney-ben pedig félmillióan, mégsem lett egyik esemény sem az evangelizáció oly fontos eszköze. A hagyomány azt mutatja: az eucharisztikus kongresszusok inkább szólnak a külsőségekről, az országimázsról, mintsem az úrvacsoráról. De nálunk valahogy épp a lényeg sikkadt el a legjobban.
Ferenc pápa budapesti jelenléte azonban óriási élményt jelenthetett mindannyiunk számára. Egyenesen történelmi eseménynek nevezhető, hogy a krisztusi tanítás leghitelesebb képviselője találkozott a magyar állami vezetőkkel. A pápát még a kereszténységükkel kérkedők sem oktathatják ki arról, ki az igazi hívő és ki nem. Ugyanakkor mégsem gondoljuk azt, hogy a pápalátogatás véget vet annak az álságos helyzetnek, amiben élünk. Ehhez ugyanis gyökeres fordulatra, belátásra, bűnbánatra, őszinteségre, empátiára lenne szükség a döntéshozók részéről. S ezen erényeknek eddig nem sok jelét adták. Sőt, a kormányfő csak azt közölte, ő mit kért a pápától, de hogy Ferenc mit mondott neki, arról hallgatott. De homíliája egyértelmű üzenetet hordozott: a krisztusi út nem az ellenségeskedés útja. Reméljük, ezt mindenki megértette. S Ferenc pápának sikerült elhoznia a Szentlelket, a békét nem csak "nekik", hanem mindazoknak, akik csak úgy tudnak gondolkodni, hogy léteznek „ők” és vagyunk „mi”.