Az idei Budapest100 most sem egy kitüntetett évet választott (az I. világháború és Trianon után 1921-ben nem éppen a házépítés volt a húzóágazat…), hanem a két világháború között (1921-1930) – illetve a II. világháború után (1945-1957) épült, elkészült, átadott házakat mutatta be. A kutatóik listáján közel 400 ilyen épület szerepelt és közülük több mint negyvenet az ott élők vagy dolgozók meg is nyitottak a látogatók előtt. A mottó az volt: Minden ház érdekes!- és ez be is bizonyosodott. Mi most a II. kerületi Keleti Károly utcai Mailáth-házak történetét mutatjuk be.
Kevesen tudják, hogy a Statisztikai Hivatal tömbjével szemben álló - és az utcát elindító - saroktömb (ahol ma a Tiltott Csiki Söröző - Étterem működik) és a páratlan oldal további házai összekapcsolódnak. A kapocs pedig egy vállalkozó kedvű gróf volt, Mailáth József, aki erre a korábban szőlődűlős, veteményes kertes területre szabadon álló, villaszerű bérházakat terveztetett. Mégpedig úgy, hogy azok homlokzata egyszerre befelé a belsőkertekre és/vagy kifelé az utcákra is nézzen. A négyemeletes bérházak 1928 és 1929 között épültek föl Rainer Károly építész tervei alapján, de úgy hogy a négy, sorba rakott ikerbérház folytatta az utca beépítési vonalát. A földszinti utcafrontra üzletsort terveztek, de fölöttük az első emelettől a bérházak homlokzati síkja látványosan beljebb ugrik – itt nagyvonalú teraszokat képezve – így a zárt utcasort az egyébként szűkös Keleti Károly utcában mégis tágasnak érzékeljük.
Ezek lettek tehát az úgynevezett Mailáth-féle házak. A ma a Keleti Károly utca 9. számot viselő, hatemeletes trapéz óriásépület trapézalakban a Keleti Károly utca és a Bimbó út sarkán áll és ez volt a város első modern szállodabérháza. Ha a bevett – francia eredetű - garniszálló jelzővel illetjük, az kissé félrevisz, hiszen ezek a kis garnik inkább titkos randihelyekként vagy szerelmi légyottok helyszíneként váltak ismertté (a francia eredeti jelentés szerint „a szükséges kellékekkel ellátott” szálló, ahol a szobák bútorozottak…). Pontosabban írja le szolgáltatásait viszont az angol boardinghouse, ami akkoriban nálunk abszolút újdonságnak számított.
A Keleti Károly utcai szállodabérházban a bérlőket havi díjazás ellenében komplett szolgáltatáscsomag és külön személyzet várta. Ezt az épületet is 1929-ben adták át, vendégei kényelmét pedig egyszerre szolgálta központi fűtés, központi mosó- és szárítóhelyiségek, a földszinten közös ruhatár, lift, portaszolgálat vagy az étterem. Minden szinten az emeleti hallból az egyik oldalon közös társalgók és olvasófülkék nyíltak, a másik oldalon pedig félkörben a lakószobák helyezkedtek el. A szállodabérház újítása tehát az, hogy a szállodai szobák privát terét sokkal több közösségi funkcióval vette körül. A földszinten kávéház és étterem biztosította a nap minden szakaszában a bérlők ellátását – étkezést akár a saját lakóterükbe is rendelhettek, mivel az éttermet ételfelvonó kötötte össze az emeleti szobák tálalóhelyiségeivel. A bérlők további kényelmét szolgálták a már említett üzletsoron kialakított a fűszer- és csemegekereskedések, fodrászüzletek, a szabó- és cipészműhely vagy éppen a trafik.
A szállodabérház földszintjén működött a Rózsadomb étterem és kávéház, körben a kiszolgálóhelyiségekkel - bejáratát kétoldalt valaha puttószobrokkal ékesített, balusztrádos mellvéd emelte ki. (Az étterem megélt jobb és rosszabb korszakokat is: a harmincas években éppen jobbakat, amikor a főszakácsa Lakatos József vendéglős, a tulajdonos pedig Zsigmond László volt. Az ötvenes évektől az étterem tartozott a Gundel alá is, aztán sörözőbe váltott, majd bezárt, hogy aztán 2020-tól újra söröző – étterembe váltson és a NER egyik kedvenc helyévé váljon.)
A földszinti terasszal szemben egy Nepomuki Szent János-szobor áll. És itt áll elég rég óta (na, jó, nem az eredetije), mert feljegyezték róla, hogy az 1849-ben Budavár ellen vonuló honvédek megálltak itt egy imára. A hidak, utak és hajósok (és vízimolnárok) védőszentjének szobrát, később egy mulatozó társaság döntötte le, de rongálódásához hozzájárult az is, hogy az itteni közkút és árnyat adó fák miatt ideszoktak a lovaikat itató fuvarosok. A következő szoborhoz már a közeli Ganz-gyár adta a vasrácsot, az a közeli Ganz-gyár, ahol az itt háztulajdonos Zipernowsky mérnök dolgozott – egyébként a villamossági osztály megszervezője, tudós, országgyűlési képviselő, a transzformátor egyik feltalálója volt.
De menjünk vissza még régebbre, amikor még semmi sem állt itt. Valaha erre, az a mai Margit körút vonalában futó Országúton túl még csak téglavető gödrök, följebb veteményesek, szőlőültetvények voltak és persze egy budai zsidótemető. A török uralom után Buda tanácsnokai végre megkapták a szabad királyi város pallosjogát, amit az akkori város határában, éppen itt, azon a kis dombocskán emelkedő bitófa jelképezett, ahol ma a Központi Statisztikai Hivatal áll.
A budai tanácsnokok első hóhérjukat, Pengéi János Györgyöt 1688-ban még díjazás nélkül választották meg, megélhetésül kínálva neki a sintérséget. Az első budai bakó azonban nem találta meg a számítását a dögbőrön, ezért 1695 elején a következő szegődéses tanácsi hóhérnak most már évi 30 forint fizetéssel lakást és négy öl fa járandóságot ajánlottak.
1754-ben pedig már házhelyet is kínáltak, majd hamarosan a ház zöldre festett oszlopos tornácáról ragadt rajta a név az onnan induló utcácskán - előbb (németül) Zöldoszlop, majd 1879-tól csak Oszlop utca lett, hogy aztán a KSH az első igazgatójáról, az első magyar népszámlálás sikeres megszervezőjéről végül Keleti Károly utca legyen.
A zöldoszlopos udvarház később több tulajdonosváltás után 1890-ben került Zipernowsky Károlyhoz – közben a filoxéra miatt a környékről eltűntek a szőlők és hamarosan jöttek az építkezők.
Így érünk vissza újra gróf Mailáth Józsefhez, aki Zipernovsky Károly után lett az udvarház és az azt övező hatalmas terület tulajdonosa. A Mailáth-házaknak nevet adó építtető, székhelyi gróf Mailáth József (1858–1940) egyszerre volt ingatlanvállalkozó és orgonista, zeneszerző, szociológus és főrendiházi tag. (Apja, székhelyi Mailáth György előbb országbíró volt, majd 1860-ban beállott politikai fordulat után Magyarország tárnoka – aki korábban egyébként 2100 forintos hozzájárulásával a Magyar Tudományos Akadémia alapítói közé tartozott.) Széchenyi lány feleségével, az ingatlan befektetés mellett sokat jótékonykodtak is elsősorban Zemplén megyei (perbenyiki) birtokaik környékén. Zeneszerzője volt több kedvelt zongoradarabnak, de közreműködött a bodrogközi Tisza-szabályozások igazgatásában, a régióban hitel- és fogyasztási szövetkezeti hálózatot hozott létre, elnökölt a felső-tiszai vármegyék hitelszövetkezeteinek szövetségében is – és nem mellesleg több kórházat építtetett, szegény sorsú tanulókat támogatott.
A nevét azonban mégsem ez őrizte meg, hanem a székesfőváros budai oldalának egyik különleges utcája, ahol a rendelkezésére álló területet hat telekre osztatta, majd oda szabadon álló, de mégis összefüggő és emlékezetesen villaszerű bérházakat tervezett.
A bérházakban eredetileg 150 két – három – illetve négy szoba-hallos lakást (szalon, hall, úriszoba, ebédlő, cselédszoba stb.) alakítottak ki, a sarkon álló egykori szállodabérházba pedig 80 egy- illetve két szobás garzonlakást terveztek. Azóta persze lassan száz év telt el, a lakások és garzonok átalakultak, összementek és megváltoztak, de aki a 11. Budapest100 mostani hétvégéjén bejuthatott egyik vagy másik épületbe, valamit megérezhetett annak a kor és az örökös változások levegőjéből is.
