Az amerikai NBC televízió-társaság egy szerdai napon, 1971. szeptember 15-én vetítette az Ahogy a könyvben meg van írva című krimit, a Columbo-széria első rendes részét (két pilot, azaz kísérleti, bevezető epizód után). A főszereplő, a fél szemét gyermekkori daganatos betegség miatt elvesztő Peter Falk (1927–2011) attól a naptól azonosult a sorozat gyilkossági nyomozójával, és rövid úton a maga képére formálta a karaktert. Saját elnyűtt ballonkabátját és cipőjét hordta a forgatásokon, személyesen választotta ki filmbéli autójának a lerobbant, 1959-es évjáratú Peugeot-t. Sőt, minthogy privátim gyakran elhagyta a slusszkulcsát, zavartan keresgélt a zsebében Columbo hadnagyként is.
Szakítás Agathával
Falkkal és Falk által lett klasszikus a figura. Mintha direkt neki találták volna ki – pedig nem így történt. Az írópáros, William Link és Richard Levinson már jóval azelőtt megteremtette a különc nyomozót. Elsőre csupán mellékalakként szerepeltették egy másik krimisorozat egyetlen epizódjában, és egy bizonyos Bert Freed alakította (1960). Két év múltán színpadra írták át a karaktert, ott Thomas Mitchell játszotta. Amikor a tévétársaságnál úgy döntöttek, hogy önálló szériát szentelnek a hadnagynak, az Oscar-díjas szupersztár Bing Crosbyt szemelték ki a szerepre, de ő nemet mondott.
Csak ezután került a képbe az akkortájt negyvenéves Falk, az első tévés pilot már vele készült (1968). És persze azután az összes többi folytatás is, 35 éven át. Rendhagyó krimihez ugyanis rendhagyó nyomozó kellett, a rendhagyó nyomozó szerepére pedig rendhagyó színész. Mert milyen krimi az, ahol tüstént az elején a néző orrára kötik, hogy ki a gyilkos? Már azelőtt kiderül, hogy a főhős egyáltalán feltűnne a képernyőn.
A Columbo vakmerő szakítás az Agatha Christie-i hagyományokkal: ha a nézők nem veszik a lapot, könnyen csúfos bukás is lehetett volna belőle.
Elvégre már negyedóra után tudjuk a megfejtést, onnantól kezdve egyedül azon izgulhatunk a készülék előtt, hogyan leplezi le a tettest a csetlő-botló nyomozó. A műfaj ismerői úgy mondják, a megszokott whodunnit (kivoltaz) helyett a jóval ritkább howcatchem (hogykapdel) típusú krimivel van dolgunk.
Nem annyira Sherlock Holmes történetei hatottak az írókra, inkább a szépirodalom: saját bevallásuk szerint Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése, illetve az angol GK Chesterton rejtélyeket megoldó éles eszű és filozofikus hajlamú papja, Brown atya.
Antizsaru születik
A bemutató mérföldkő volt a szórakoztatóipar történetében, jelentette ki Jack Horger producer az évforduló előtt a BBC-nek. Amerikai, bűnügyi tárgyú produkcióktól merőben szokatlan módon, ebben a programban nincsenek látványos akciójelenetek, tűzpárbajok, autós üldözések. Tiszta szerencse, mert a fiktív hadnagy utálja az erőszakot, pocsék céllövő – nem is hordja magánál a revolverét –, és szórakozottan vezet.
David Koenig, a Shooting Columbo című könyv szerzője szerint a show mindent a feje tetejére állított, a megszokott, kommersz zsarutörténetek antitézise lett. „Columbo előtt nem volt senki, semmi hozzá fogható. Addig minden detektív erős, érzelemmentes, kemény fickó. Ő ennek az ellentéte, mindenféle értelemben.” Nem bírja a vér látványát, nem bunyózik, nem flörtöl az elé toppanó szépségekkel, helyette sűrűn hivatkozik sosem látott feleségére (akinek még a keresztneve sem derül ki). Még az is megesik vele, hogy az ingyenkonyhán hajléktalannak nézik.
Az alacsony, erős dohányos, civilben is elég slampos Peter Falk valóban tökéletes választás volt erre a különleges szerepre, amit az azonnali és elsöprő siker igazolt. Lecserélni többé nem lehetett, ezt ki is használta. Amikor munka közben nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan ő akarta, fenyegetőzni kezdett, hogy kiszáll, csinálják tovább nélküle. Ezzel rendre meghátrálásra kényszerítette főnökeit. Noha csak egyetlenegy epizódot jegyez rendezőként (Gyilkosság tervrajz alapján), gyakorlatilag mindig az övé volt az utolsó szó.
A hadnagy skatulyája
Teljesen átvariálta a jeleneteket, plusz forgatási napokat iktatott be. Előfordult, hogy megvétózta vendégsztárok fellépését. A gyilkosokat ugyanis celebek játszották, nagy lelkesedéssel. Az amerikai idol Johnny Cash például egy ellenszenves, pedofilgyanús countryénekes megszemélyesítésére vállalkozott, aki megöli a feleségét, és repülőgép-balesetnek álcázza a gyilkosságot (Hattyúdal). Még abba is belement, hogy mindehhez egy igazi koncertjéről kölcsönözzenek vágóképeket. Az egyik epizódot, huszonéves tehetségként, Steven Spielberg rendezte.
A csakhamar nemzetközi sztárrá avanzsáló címszereplő sokszor önhatalmúlag átírta a forgatókönyvet, jóllehet a kamera előtt úgyis egyfolytában improvizált, így nagyjából tökmindegy volt, mi áll a scriptben. „Kalapot kell emelnünk Peter Falk rendkívüli színészi képességei előtt. Csodálatos, briliáns teljesítmény”, áradozik róla neves rajongója, Stephen Fry. Falk jó néhány Emmy- és Arany Glóbusz-díjat is nyert alakításaival. Éppen csak az Oscar maradt el, hiszen színészként végérvényesen beskatulyázta magát.
Hiába bukkant fel időközben nagyjátékfilmekben, tévéshow-kban és színpadi produkciókban is, sikere meg sem közelítette a Columbóét. Talán Wim Wenders filmje, a Berlin felett az ég (1987) a kivétel, vélhetően azért, mert abban önmagát, a világhírű színészt játssza. A krimisorozat utolsó, hetvenedik darabja nem készült el, a forgatást a nyolcvanéves főszereplő megromlott egészségére hivatkozva lefújták (2007). A szakmában már tudhatták, amiről a közvélemény később értesült: Peter Falk Alzheimer-kóros. Fakuló emlékezetéből végül eltűnt legendás figurája, Columbo is.
Csak még valamit!
A Covid-járvány, sajátos mellékhatásként, elképesztő Columbo-reneszánszt hozott szerte a világban. Karanténba kényszerülők milliói nézték meg újra a régi epizódokat online. Közben egy új generáció is rákapott a sorozatra, amit jól mutatnak a közösségi médiában egyre szaporodó posztok. Internetes mémekben jött ismét divatba az ajtóból visszaforduló hadnagy szállóigéje: Just one more thing, azaz „Csak még valamit!”. Sokan találgatják, vajon mi lehet az örökzöld, nem hervadó népszerűség titka.
Feltűnő, hogy a bűnözők mind Los Angeles előkelő villáinak lakói. Hatalmasok, gazdagok, kivételezettek. Úgy hiszik, pénzük, hírnevük, társadalmi státusuk megvédi őket. Hogy érinthetetlenek, megúsznak bármi disznóságot. Nem is tartanak az időnként szánalmasnak tűnő nyomozótól, sokszor lenézik, néha sértegetik is. Ám a megtestesült kisember, aki „csak a munkáját végzi”, túljár az eszükön. Csapdába csalja és lebuktatja arrogáns ellenfeleit. Nem gyűlöli őket, nem áll bosszút, csupán törvényes igazságot szolgáltat. Mint a népmesében: a furfangos szegénylegény felülkerekedik, a gonosz elnyeri méltó büntetését. Meglehet, sokan ezért szeretjük Columbót.
