kisajátítás;kulturális;

2021-09-16 16:16:00

Mackónadrágtól a matyóhímzésig

Mitől lesz rasszista egy 350 ezer forintos melegítőnadrág? Mi a közös a Balenciaga mackóalsó-botrányában és a felháborodásban, amit Tóth Gabi pápai szentmisére viselt, matyóhímzéses fellépőruhája keltett? Körbejártuk a kulturális kisajátítás jelenségét, ami a globális divatvilágnak épp olyan hevesen vitatott, érzékeny pontja, mint a mai magyar közéletnek.

Akárcsak a háborúban és a szerelemben, a divatban is mindent szabad. A spanyol Balenciaga luxusmárkát mégis kulturális kisajátítással vádolják a TikTok- és az Instagram-felhasználók, akik szerint ellopták az afroamerikai urbánus kultúra egyik jelképét, azaz a csípőre engedett melegítőnadrágot, amiből kilátszik az alsónadrág – írta meg a brit Daily Mail napilap. De hasonló helyzetben találta magát a Zara, az Anthropologie és a Patowl ruhamárka is, akiket maga a mexikói kulturális miniszter, Alejandra Frausto vádolt meg azzal, hogy az őslakosok motívumait használták modelljeiken. Mexikó különösen odafigyel arra, ha másolják a kultúrájukat. Két évvel ezelőtt a Carolina Herrera divatházat szólították fel levélben, hogy ismerjék be, mexikói őslakosok művészeti motívumait használták egy kollekciójukban. Akkor a divatház kreatív igazgatója, Wes Gordon erre azt válaszolta, hogy „kollekciójuk a mexikói kultúra gazdagsága előtt tiszteleg,” így próbálva a kulturális kisajátítást kulturális megbecsüléssé átfordítani. Hosszan sorolhatnánk, ki mindenki szaladt már bele a kulturális kisajátítás vádjába, a Gucci a „szikh turbánjával,” a Victoria's Secret a medvebőr- és maggyöngyökkel díszített, „indián alsónemű-kollekcióival”, vagy a Dolce & Gabbana sanghaji kampányával, aminek reklámposzterein egy modell evőpálcikával próbált pizzát enni. Mindeközben ők lelkesen használják kollekcióikban a szicíliai mázas csempék hagyományos szín- és mintavilágát, amiért eddig csak elismerést arattak.

Nehéz eldönteni, mit tekinthetünk kulturális kisajátításnak és mi inkább egy kultúra elismerése, főleg ha valaki nem egyértelműen gúnyolódik egy etnikumon, vagy pusztán anyagi haszonszerzésre használja annak jelképeit. Nem ugyanazt veszi zokon a világ, az Egyesült Államokban Johnny Depp komoly támadásokat kapott, amiért indiánnak öltözött egy reklámban, pedig korábban filmekben is játszott indiánt. Ám arról nem hallottunk, mit szóltak a japánok, mikor Tom Cruise alakította Az utolsó szamurájt. A sztárok számára a kulturális kisajátítás egyfajta árukapcsolás, akkor működik, ha ezt hitelesen tudják képviselni, mint Eminem, aki fehérként lett sikeres a hagyományosan fekete rapzene világában, és művésztársai elfogadták, mert ugyan kisajátítja a kulturájukat, de ezt tiszteletből és rajongásból teszi.

Hazánkban a hétköznapokhoz már nem tartozik hozzá a népviselet, hiszen az életünk sokat változott, egyszerűsödött, ma nem igazán praktikus egy szőtt tarisznya, vagy egy fonott kosár, ha tömegközlekedést használunk vagy biciklizünk. A népművészet – amivel egykor egy közösség határozta meg önmagát, és mutatta meg a világnak a gazdagságát a gyöngyökkel gazdagon kivarrt ruháiban – ma már leginkább lakásdíszként van jelen az életükben, ha még nem száműztük a padlásra a nagymama herendi porcelán vázáját és kalocsai hímzett terítőit. Természetes reakció, hogy heves vitákat és kommentáradatot váltott ki Tóth Gabi „népviselete” amiben az eucharisztikus kongresszus zárómiséjén énekelt.

„Magyarországon a népművészet kulturális kisajátítása nem ugyanaz, mint Amerikában, ahol az őslakos vagy a fekete kisebbségek számon kérhetik a jelképeik, vagy a mintáik jogtalan felhasználását. Itt sosem voltak olyan szabályok, hogy a kalotaszegiek nem hordhatnak matyóhímzéses ruhát. A művészetben mindenképpen működik a kulturális kisajátítás, akkor lehet problémás, ha ez politikai vonzatú vagy sérti egy kisebbség identitását” – mondta  lapunknak Szabó Eszter Ágnes képzőművész, a „Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val” című híressé vált falvédő alkotója, aki munkáiban a népművészet és a popkultúra elemeit eredeti módon ötvözi. „A magyar népművészet van akkora bajban, hogy nem árt neki, ha a motívumai divattá válnak. De amikor Tóth Gabi a matyóhímzéses Sugarbird-ruhájában ott állt Ferenc pápa előtt, joggal kérdezhettük, miért gondolta bárki, hogy ezt egy politikai, vallási, kulturális csomagba össze lehet gyúrni? És vajon miért nem egy autentikus matyó nénit hívtak meg, hogy énekeljen egy népdalt a hagyományos viseletben? Lehetett volna pozitív üzenete, lehetett volna egy katalizátor, ami kicsit „betolja” a köztudatba magyar népviseleteket.

Ha visszagondolunk az 1960-as évek táncdalfesztiváljaira, az Illés együttes, de még a Hungária is magyaros, rátétes motívumos filcmellényben lépett fel, és a magyar hippikultúra része volt a buggyos ing és az erdélyi szőtt tarisznya. Csakhogy akkoriban ennek politikai üzenete is volt, a magyar zenei underground a táncház-mozgalommal vállvetve küzdött a rendszerváltásért. De már az is műfaji bicsaklásnak tűnik, hogy a popzenét bárhogyan nemzetiesíteni kell, hiszen a gyökerei – a folk-rock is, amit Tóth Gabi most képvisel – elsősorban az amerikai és brit popzenében vannak, ezért „ledobja magáról” a népviseletet, illetve az egész jelenség épp egy olyan multikulturális struktúrát mutat, ami ellen fellépni hivatott. Igazából egy nem létező műfajt látunk, egy nem létező viseletben, ami nem csak zeneileg generációidegen, de ma már nem értjük, nem tudjuk olvasni ezeket a hímzett virágmintázatokat sem. Épp ilyen csodálkozva néznénk egy matyó férfira, bő gatyában és tekintélyt és gazdagságot szimbolizáló kiskalapban a budapesti belvárosban, vagy éppen egy buszon. Azt sem látjuk, hogy az ünnepi misén, vagy egyébként a hétköznapokban bármelyik prominens férfi gesztus tenne a népművészet, népviseletek irányába. 

Korábban a “Gombold újra! Divat a Magyar”, divatbemutatókon is például lányokat öltöztettek huszárruhába, ami azt jelzi, hogy a férfiak nagy része nem tartja magára nézve relevánsnak a népi, vagy hagyományos viseleteket, de a magyar férfiakról összességében elmondható, hogy visszafogottan öltözködnek, a népviselet pedig nem az. Többnyire a Jankovics Marcell-féle Magyar Népmesék esztétikája jellemzi a mai magyar divattervezők népművészeti elképzeléseit. Pozitív példaként említhetjük a Matyódesign, vagy a Romani Design munkáját, akik szépen lassan kitartó munkával adaptálni tudják a népi elemeket a kortárs öltözködésbe. A népviseletnek - kiemelve a környezetéből - ma újra politikai felhangjai lehetnek, mégsem teljesítik be a populáris küldetésüket, mert a hétköznapok szintjén nem funkcionálnak. Bár a nemzeti identitáskeresésnek, a nemzeti büszkeségnek lehetne pozitív hozadéka az, hogy a különböző népviseletek valóban funkcionális formában velünk maradjanak, de jó lenne megtalálni az autentikus forrásokat, az arányokat és a formákat. A hagyományőrzés fogalmát kéne valahogy újradefiniálni” – véli a népművészetet és dizájnelméletet is tanító művész.