pride;

2021-09-18 22:19:17

Pécsi pride: 1700 felvonuló, 120 ellentüntető és sok megrázó történet

Ünnepi hangulat, felszabadult öröm és az összefogásból eredő nyugalom jellemezte az első vidéki pride-ot Pécsen. A rendezvényen 1700-an vonultak fel, a radikális jobbosok ellentüntetésén 120-an voltak.

– Ha nálunk valakiket megverhetnek az utcán azért, mert melegek, akkor nekem ott a helyem azon felvonuláson, ahol az ilyen jelenségek ellen tüntetnek – így foglalta össze a 28 éves Judit azt, hogy miért állt be a Pécs Pride felvonulói közé szombat délután. Az egészségügyben dolgozó, szőke, pécsi asszony úgy érkezett a gyülekezési helyre, a Kossuth térre, hogy arcának bal felére a szivárvány színeit festette. Azzal, hogy említést tett a melegek utcai bántalmazásáról, arra utalt: két meleg orvost nyáron összevertek Pécs belvárosában.

A 74 esztendős Gábor a fővárosból jött. Lyukacsos napszemüvegén az I love Tel Aviv felirat díszlett:

– Ezt a szemüveget Helsinkiben kaptam, az ottani pride-on, nem vagyok zsidó, de együtt érzek minden üldözöttel, elnyomottal, cigánnyal, hajléktalannal, migránssal – mondta a férfi, akinek pólóján hatalmas Mick Jagger-nyelv volt az egyetlen motívum, s nyakában színes, bolyhos, nőies nyakláncot viselt.

– Örülök, hogy elindult egy változás Magyarországon, és lehet már arról beszélni, hogy valaki meleg.

A pécsi egyetemen tanuló hat külföldi diáklány – volt köztük, horvát és kínai, német és arab – a kérdésemre, hogy miért jöttek el a pride-ra, csak azt ismételgették: mert kell!

A 70 éves, nyugdíjas gépészmérnököt, Tihanyi Ödönt a kíváncsiság hozta el a felvonulásra:

– Látni akartam, hogy a korosztályomból hányan jönnek el. Elszomorít, hogy kevesen. Pedig nekünk is meg kellene mutatnunk, hogy nem tűrjük az elnyomást. Mi veszteni valónk van már? De annak örülök, hogy ennyi itt a fiatal. Ezt a harcot már nekik kell végigvinniük. És látom rajtuk, hogy végig is viszik.

Valóban fiatalok adták a vonulók többségét, igaz, voltak, akik a buli miatt jöttek:

– Szeretjük a felhajtást, azért vagyunk itt – ismerte be a Pécsen raktárosként dolgozó 19 éves Tóth Roland, aki három társával a megyeszékhellyel szomszédos Kozármislenyből utazott ide.

– Ha náci tüntetés lenne, akkor is jönnének? – vetettem közbe.

– Nem, akkor semmiképp, az nem férne bele.

– Tudják egyáltalán, miről szól ez a felvonulás?

– Hát… a melegek jogairól. Hogy nincs joguk házasodni, meg gyereket örökbe fogadni.

– Legyen ilyen joguk?

– Legyen! – bólogatott Roland és három tini társa.

Az egyik multi informatikai cég pécsi egységénél dolgozó Erika a 14 éves lányával és két évvel fiatalabb fiával jött.

– Miért vonulnak? – szegeztem neki a kérdést.

– Mert a jogtalanságot nem szabad tűrni.

– De önök nem érintettek.

Hallgatás volt a válasz, Erika lánya azonban megszólalt:

A lány őszintesége belém fojtotta a következő kérdést. Az asszony, hogy lelepleződött a család titka, visszaveszi a szót:

– Még bízunk, hogy lesz változás.

– És ha nem?

– Akkor belenyugszunk. Már elfogadtuk, hogy ez van, de azért reménykedünk.

Nemcsak a lobogtatott szivárvány zászlóktól volt színes a Pécs Pride – noha abból is volt ezernyi –, hanem inkább a felvonulók egyéniségétől és sorsától. Ez a sokszínű tömeg remek hangulatban vonult át a baranyai megyeszékely történelmi belvárosán. A résztvevők a szeretetet dicsőítő jelszavakat skandáltak, utcasarkokhoz érve boldog sikongással köszöntötték a következő utca lakóit. Akik közül viszonylag kevesen várták őket, ha mégis, akkor a függöny mögé rejtőzve tették ezt. A Líceum utca egyik koros házának kapujában idős asszony integetett két kézzel a vonulóknak, mire ketten oda is futottak hozzá és hálásan megölelték, megpuszilták. Megszólítottam őt is, a 77 esztendős Marika nénit, akinek fogalma sem volt, miért ez a felvonulás.

– Azért integettem nekik mert fiatalok és szépek – mondta mosolyogva. –És azért, mert látszik, hogy örülnek és kedvesek mindenkivel.

A Palatinus Szállónál a tömeg kórusban köszöntött egy, az épületből integető ifjú párt és az őket körbe vevő násznépet. Aztán a Széchenyi térre érkezve felkészültek arra, hogy ellentüntetők várhatják őket a rendőri kordon túloldalán. Azt kiabálták barátságosan, hogy: Szervusztok!!! Szervusztok!!!

Amúgy a rendőri készültség pécsi méretekben példátlannak volt mondható, az ország minden szegletéből idevezényelt, ezer egyenruhás vigyázta menetet. A felvonulás útvonala el volt zárva az ellentüntetőktől, de így a város nem vonuló lakóitól is, ami mérsékelte demonstráció külvilágra gyakorolt közvetlen hatását. Mivel a menet beszűkített térben hömpölygött, könnyen megszámolhatók voltak a demonstrálók: 1700-an vettek részt az első vidéki pride-on.

Az ellentüntetők a középkori várfal másik oldalán, a Barbakán bástyánál gyülekeztek.

A Mi Hazánk Mozgalom és Betyársereg 120, többnyire fekete ruhás tagja és szimpatizánsa ugyancsak könnyen megszólítható volt. Beszéltem többükkel, s mind azt ismételgették, hogy a felvonulás bemocskolja Pécset és főleg a város templomait. Megemlítettem, hogy a felvonulók a szeretet hirdetik, az pedig nem mocskol, inkább felemel, és a keresztény hit alapeszméje a szeretet. A fekete ruhások ezen nevettek és felháborodtak: azt mondták, a melegek (más szót használtak) intézzék a szerelmüket a négy falon belül, ne vigyék ki az utcára! Mondtam, hogy erről szó sincs, a felvonuláson nincsenek erotikus életképek, nincsenek levetkőzött emberek, nem hangzanak el erotizáló jelszavak, ez a felvonulás nem a szexualitásról szól, hanem a nemi identitás egészéről, annak megélésének jogáról. Rázták a fejüket, hogy akkor is maradjanak a négy fal között. De akkor hogyan küzdjenek a jogaikért, vetettem fel. Megvan minden joguk, vágták rá. Nem házasodhatnak, nem fogadhatnak örökbe gyereket, vetettem ellen. Gyereke annak legyen, aki tud magának csinálni, vágták vissza ők. Akkor a meddő heteró pároknak se lehetne, vitáztam velük. De náluk van esély, a melegeknél nincs, érveltek. Amiatt is háborogtak, hogy a melegek majd óvodákban fogják a gyerekeket meleggé nevelni. Amikor azt kérdeztem tőlük, hogy ugyan, melyik óvodában történt ilyesmi, vagy hol terveznek ilyet, akkor nem is reagáltak. Az ellentüntetők és szónokaik úgy vélték, hogy a melegek komoly veszélyt jelentenek a társadalomra, mert amit hirdetnek az beteg és természetellenes, mögöttük ott van a nemzetközi liberalizmus meg a mindent elnyelő globalizmus, és ez a harc nem a melegjogokról szól, hanem ez egy osztályharc, a keresztény világ ellen. Nemhogy meggyőzni, megingatni sem lehetett egyikőjüket sem.

Mindeközben a menet elérte a négytornyú bazilika előtti parkot, a Szent István teret, és ott továbbra is felhőtlen volt az ünnep. A pride szónokai is a szeretet, az egymás iránti tiszteletet, az összefogás fontosságát, és a jogtalanságok felszámolásának fontosságát hirdették. Steiner Kristóf, médiaszemélyiség arról elmélkedett, hogy jövőre talán már minden komolyabb vidéki városban lesz pride. Pálné Kovács Ilona politológus kutató, az akadémia tagja a fiáról, Marciról beszélt, aki be merte vallani melegségét, és élettársával egy örökbe fogadott fiút nevel, Pálné "édes kis" unokáját. Az asszony bevallotta, hogy büszke a fiára, s ma már nem Marciról mondják, hogy az ő fia, hanem róla mondják, hogy ő a Marci anyukája.

A várfal másik oldalán szedelőzködtek az ellentüntetők. Az izmos férfiak összetartásukat demonstrálva úgy búcsúztak el egymástól, hogy öklüket összeütötték, és arcuk két oldalán megcsókolták, majd megölelték egymást.