Informatika;voks;előválasztás;

2021-09-20 06:02:00

Bűnök és hibák

Óriási előkészítő munka után szombat reggel elindult az előválasztás, és délelőtt 10 óráig rendben működött is a rendszer, mondta Magyar György, az előválasztás egyik szervezője. Ezután történt valami. A szerverek instabillá, majd elérhetetlenné váltak, pedig a nagy érdeklődés ellenére csak töredékét használták az erőforrásoknak. A szervezők szerint teljesen világossá vált, hogy erősödő terheléses támadások érték az előválasztás háttérrendszerét, majd 10 óra körül le is blokkolták a szerverek működését. Nem alkalomszerű túlterhelés, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett – nyilatkozta az ismert ügyvéd.

A hat ellenzéki párt közösen is reagált a történtekre. „2021. szeptember 18-a történelmi volt országunk jövője szempontjából, mert a demokratikus ellenzék és a civilek megállapodása nyomán megkezdődött az első, közösen koordinált előválasztás, amelynek célja, hogy végre az emberek döntsenek arról, kik a legméltóbb, legalkalmasabb politikusok a képviseletükre”. Az ellenzék szerint a hatalom megijedt, hogy az emberek tömegesen akarják kinyilvánítani a véleményüket. „Ám hiába a digitális támadás, a karmelita kolostor urainak offenzívája csak ideig-óráig akaszthatja meg a munkát, a beavatkozás elhárítása után újult erővel folytatjuk.”

Erre mondja Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője – ez volt az első jobboldali kommentár –, hogy „a baloldal még az előválasztásnak nevezett színjátékot sem volt képes normálisan megszervezni”. A Fidesz szerint a „saját bénázásukat ne kenjék másra!”

Még az is lehet, hogy Deáknak van oka örömködni, akár egy technikai banánhéjon is. Mert akármi történt, megint léptünk egyet előre a mind forróbb polgárháborúban. A józan ész és a kormány miatt tisztázatlanul maradt Pegasus-ügy azt mutatja: a hatalom oly mértékű technikai fölényt ural az ellenzékkel (a társadalommal) szemben, hogy ezt az előnyt nem tudhatja kompenzálni sem a civil világ, sem a politikai ellenzék. Ha ebből logikusan az következik, hogy a hatalom keze benne lehet (lehet!) a történtekben, akkor a fehérnél is halványabb politikai érvvé foszlik a riogatás Gyurcsány visszatérésével, vagy Karácsony alkalmatlanságának sulykolásával.

Marad a csupasz kormánypárti hekk. De: oktalan dolog volna hülyének lefesteni a szemben álló felet az informatikai forradalom közepén. Ez több mint politikai bűn: politikai hiba, méghozzá súlyos. Mert nem érvényes válasz arra a hiátusra, amely a Fidesz tehetetlenségét kíséri az előválasztások kapcsán. Az autoriter politikai formákba (válaszokba, propagandába) belefagyott kormánypárt ugyanis nem talált választ a közvetlen demokrácia kihívására, amely minden fogyatékossága ellenére az ellenzék sikeres innovációja lett a hatalommal szemben. Ráadásul ezt a választ maga a Fidesz csikarta ki az ellenzékből azzal, hogy saját képére, egyetlen természetellenes táborba terelte a politikailag összeférhetetleneket. Ők pedig megtalálták a közös nevezőt, a IV. köztársaságot.

Az ellenzék nem tehet mást: gyalogol tovább az aknamezőn.