rasszizmus;mese;KerekMese;

2021-09-21 22:00:00

„Minden, amit ma rasszista előítéletként ismerünk”

Nagy felháborodást váltott ki a KerekMese című rajzfilmsorozat Tomi családja című epizódja.

Nagy felháborodást váltott ki a KerekMese című rajzfilmsorozat Tomi családja című epizódja, miután a Mérő Vera emberi jogvédő által alapított Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alapítvány (NTRTEA) jelezte aggályait, miszerint a gyerekeknek szánt történet rasszista előítéletekkel van tele, és sokakat sértő módon ábrázol. Vass Mónika és Tavaszi László családi vállalkozásként indították 2012-ben a YouTube-on a KerekMese-csatornát, amely azóta rendkívül népszerű lett – az első évad megjelent DVD-n és az M2 is műsorára tűzte –, s bár tavaly egy ideig a készítők csak saját weboldalukon tettek közzé tartalmat, év végén visszatértek a videómegosztó felületre, ahol a megkérdőjelezhető epizód is látható.

„Ez a tartalom minden, amit ma rasszista előítéletként ismerünk, de van benne bőven más probléma is, hiszen sértő az ábrázolás az örökbefogadó családokkal, de akár a hajléktalan emberekkel szemben is” – írta az alapítvány a közösségi média felületén. Kiemelik, a mese azt tanítja, hogy a roma emberek tanulatlanok, koszban-mocsokban élnek, az idősekkel a kutyánál is rosszabbul bánnak, és csak a segélyért tartják őket az udvar végében. „Az, hogy amúgy az alaphelyzet mennyire ijesztő, (bármikor elvihetnek az örökbeadó szüleid a horrorba otthonról), egy következő szintje ennek a gyerekmesének szánt rémálomnak. Talán nem valósul meg közösség elleni uszítás bűncselekmény, de ettől még ugyanúgy elfogadhatatlan. Ráadásul kisgyerekeknek készült, így az ENSZ gyerekjogi egyezményén is szöges bakanccsal tapos az opusz, amennyiben sérti a gyerekek egészséges testi-lelki fejlődéshez való jogát, na meg még egy sor egyéb jogukat, felsorolni is hosszú lenne” – zárják a bejegyzést.

A mese készítői a szeretlekmagyarorszag.hu megkeresésére úgy nyilatkoztak, „a nézők egy része valószínűleg nem tudta értelmezni, hogy a mesében egyetlen örökbefogadó szülő sem szerepel, hiszen csak eltévesztették a házszámot, mert Tomi dühösen becsapta az ajtót és leesett a 2-es szám. Gyakorlatilag Tomi dühének a következményeként kerül tévesen másik családba. A történet a továbbiakban fikciós lévén minden szempontból a legrosszabb családot ábrázolja, csak így tudtuk megértetni Tomi karakterével, hogy értékelje a szerető családját, még ha néha házimunkát kell is végeznie.” Hozzátették, nem tervezik a tartalom eltávolítását, de 18-as korhatár-besorolást állítanak be rá. Időközben az alapítvány más mese kapcsán is kifejezte aggályait, amelyet azóta privátra állítottak, szabadon nem megtekinthetők.

A tartalomgyártók felelősségét érzékelteti, hogy az egy hete feltöltött hatperces videó több mint kétszázharmincezer megtekintésnél jár. A KerekMese-csatorna több mint egymilliárdos nézettséget tudhat magáénak (összehasonlításképp: a népszerű hazai és külföldi előadók videóit közlő Magneoton a kilencszázmilliós összmegtekintéshez közelít), a feliratkozók száma meghaladja a nyolcszázezret, s az elmúlt években feltöltött videóik többmilliós nézőszámot eredményeztek, a nyolc évvel ezelőtt feltöltött Számoló dal a harminchatmillió kattintást is elérte.