Mu „a Csendes-óceánban egykor létezett, három halomból álló óriási földrész, vagy úgy is mondhatjuk, hogy világrész volt, amely Kr. e. 11 542. év május havának 13. napján, az ottani éjjelen vulkanikus lángörvénytől elárasztva az óceán mélyére süllyedt” – kezdi magyarságkutatását Ausztráliába szakadt hazánkfia, Csicsáky Jenő hosszú járatú tengerészkapitány (Sydney, 1961).
Szavait komoly tudós, László Gyula (1910–98) idézi Őstörténetünk című könyvében. Nem gúnyolódni akart a professzor, maga is eltért a történetírás fő sodrától a kettős honfoglalás elméletével. Őszinte kíváncsisággal tanulmányozta a szakterületére vonatkozó ötleteket, akár a legblődebbeket is. „Tudnunk kell ugyanis, hogy e gondolatok legtöbbike a magyar értelmiség egy részében hitté, rajongássá vált, s ennek szilárd talajáról mélységesen elítélik, nemzetellenesnek tartják a finnugor iskolát”, írta a nyolcvanas években.
A hosszú járatú tengerészkapitány szerint az elsüllyedt Mu lakói, a magyák voltak a civilizáció ősforrása. „Magyák tanították meg az emberiséget a föld művelésére, ökrök igába és lovak szekérbe fogására. Bányászatra, ötvösségre, világításra, tengeri hajózásra, számolásra, csillagászatra.” A magyák három ága közül a naga-magyáktól származnak a sumérok és az egyiptomiak, a quiché-magyáktól a japánok és az inkák. A királyi és papi kasztból való kara-magyák Amerikában alapították gyarmatbirodalmat „még a hegyek felemelkedése előtt”, onnan költöztek Atlantiszra, ám Kr. e. 7274-ben az is elsüllyedt.
Ők a „mi nemzetcsaládunk ága”, belőlük lettünk végül – újabb hányattatások után – mi, magyarok. Egy másik lelkes amatőr, Pataky László részletesen leírja, hogyan menekültek eleink a bibliai özönvíz elől, s hogyan osztotta fel a világot egymás között Magya fejedelem három fia az i. e. 51. évszázadban, mielőtt az özvegy uralkodó feleségül vette Mari hercegnőt. Csőke Sándor szerint „a magyar nyelv magyar eredetű”, mert transzcendens mélységekből ered: az idők végtelensége szülte. Vámos Tóth László Bátor (Hawaii) 233 magyar eredetű földrajzi nevet fedezett fel Polinéziában.
Külön említésre érdemes Paál Zoltán ózdi kohász, akinek – szíves közlése szerint – Szalaváré Tura vogul sámánfi tárta fel népünk titkos történetét a második világháború idején, miközben partizánként harcolt. Művéből érjük be egyetlen passzussal. „A 2092. év (i. e. 1748) nyarán Kaspiros főtárkány már jelentette Tola fősámánnak, hogy az egyesített hadak már 6 tyumen lovasból és 4 tyumen harckocsis és gyalog tyumenből állnak, Gandás vezérsége alatt.”
László Gyula, tudóshoz méltó tárgyszerűséggel és udvariassággal, csak annyit jegyez meg a kimerítő ismertetés végén: „sem Mezopotámiából, sem Egyiptomból, sem a Húsvét-szigetekről, Afrikából sem vezetnek régészeti nyomok a Kárpát-medence magyarsága felé”. Rémálmaiban sem képzelhette, hogy az abszurd zagyvaság az eljövendő új század elején a kormányzati ideológia szintjére emelkedik, szakrális auratisztításért magas kitüntetést osztanak majd. Bennünket már semmi sem lep meg.