Egy barátommal elhatározzuk, hogy meglátogatjuk egy közös barátunkat egy sörözőben, ahol nemrég helyezkedett el pultosként, még csak pár napja van ott, nagyon szereti, s mivel azt mondta, hogy remek a kávéjuk is, hát egyik délután el is megyünk hozzá. Valóban a pult mögött áll, s mivel olyan hivatalos képet vág, amikor meglát minket, mintha ismeretlen vendégek volnánk, a pillanat hevében kicsúszik a számon a rémisztően hangzó poén:
– Jónapot, NAV-ellenőrzés.
A barátunk arca meg se rezzen, nagyon jól tudja, hogy kik vagyunk, úgyhogy gondolkodás nélkül rávágja:
– Akkor a legjobb helyre jöttek, nagyon jó vagyok a kávéfőzésben.
De a mellette álló kollégája – mint később kiderül, ő a tulaj – eléggé lesápad. Az elkerekedett szemét látva elnevetem magam:
– Csak vicceltünk.
Látom a tekintetén, hogy megkönnyebbül, de sajnos újabb poén csúszik ki a számon:
– Igazából nem a NAV-tól, hanem a kósersági felügyelettől jöttünk.
Ez csak azért jutott eszembe, mert a barátom, akivel a közös barátunkat meglátogattuk, végzős rabbijelölt, és pont úgy is néz ki, mint egy végzős rabbijelölt: szakállas fickó, fekete zakóban, fehér ingben. Vagyis pont úgy néz ki, mint én, csak én nem vagyok rabbijelölt. A kósersági poénon röhögünk, a pultos barátunk is röhög, csak a kollégája nem röhög, ő még nem ocsúdott fel a kábulatból. Valószínűleg arra gondol, hogy nem szabadna az ördögöt a falra festenünk nála, különben kimegy hozzá a NAV és megkérdezi, hogy az ördögfestők adtak-e számlát, s kötöttek-e megbízási szerződést ördögportré készítésére.
Másnap otthon dolgozom, egy francia regényt fordítok magyarra hónapok óta, október közepére kell leadnom, szóval ki sem látszom a munkából, erre megcsörren a mobilom. Jaj, mennyire utálom, amikor munka közben megcsörren az a rohadt mobiltelefon. Látom, hogy a pultos barátom hív, hát felveszem a telefont, de annyira benne vagyok a melóban, hogy franciául szólok bele:
– Allo! Comment ça va?
– Ne ökörködj, baj van – mondja.
– Je t'écoute – mondom neki, mert még mindig nem jöttem ki a francia regényből.
– Itt volt a NAV – suttogja.
Először nem is értem, hogy hol és miféle NAV, különben is, éppen egy bizonyos Étienne Daho nevű francia énekes után kutakodom az interneten a regény miatt, nem érek rá csevegni.
– Milyen NAV? – kérdezem.
– Ma megjelent nálunk két NAV-ellenőr – magyarázza. – A tulaj nem érti a dolgot.
– Mit nem ért?
– Hát azt, hogy ti tegnap azt mondtátok, hogy a NAV-tól jöttetek, erre föl ma tényleg megjött a NAV-tól két ellenőr.
Lassan leesik, hogy a tulaj alighanem azt hiszi: a mi kezünk lehet a dologban, hogy talán mi jelentettük fel őket. Elönti az agyam az indulat, és elküldöm a barátomat a búsba. Mégis, minek képzel minket? Csak nem képzeli, hogy van valami közünk a NAV-ellenőrzéshez? A barátom szabadkozik, hát persze, ő sem gondolta, de azért elég furcsa az egybeesés. Elég furcsa, tényleg, válaszolom neki, de ha nem kérsz bocsánatot, baj lesz. Milyen baj, kérdezi, mire rávágom: tényleg rátok küldöm a kósersági felügyeletet!