Mondd, te irányítod az orgazmusodat, vagy hagyod, hogy jöjjön?
– Az attól függ, egyedül vagyok-e vagy kettesben – bolondozott a nő.
Látszólag nem hozták zavarba a legmeghökkentőbb kérdések sem. Szívesen játszott, ha kell.
Most azonban nem akart. Szerette ezt a férfit. Bele is pirult az iménti pengeváltásba, és ezúttal komolyan válaszolt:
– Azt hiszem, inkább irányítom, pedig jobb lenne, ha hagynám. De én csak azzal oldódom fel igazán, aki szeret engem, akire rábízhatom magam. Az első fiúm sokáig nem is tudta, hányadán áll velem. Annyira szerettem, hogy nem is törődtem magammal, csak őrá koncentráltam. Nem annyira fizikai, mint inkább lelki kielégülés volt számomra, hogy őt boldoggá tehettem.
– Ó, milyen megható! – vágott a szavába a férfi. – Na, ha nekem megjátszod az orgazmust, a kisujjamat sem mozdítom érted!
– Az nem is lenne elég! – vágott vissza nevetve a nő.
Ez így megy már sokadik este. Ülnek a megszokott presszó sötét sarkában, és csak hergelik egymást, pedig már mindketten túl vannak a kamaszkoron. Rég eldöntött tény, hogy lefekszenek egymással, de sort még nem kerítettek rá. A férfi úgy érezte, még nem jött el az ideje, a nő szerint már el is késtek vele. De hát végtére is, nem teperheti le a férfit! Úristen, meddig várjak? – gondolta a nő. – Minek beszélünk annyit, ugorjunk egymásnak, és akkor úgyis minden kiderül!
A nő rengeteget fantáziált. Magában már milliószor átélte a „Nagy Aktust”. Gyakran voltak erotikus álmai, oly elevenek, hogy szinte nem is tudta, álom volt-e vagy valóság. Egy ilyen álom után meg is kérdezte a férfit:
– Mondd, te beszélős vagy szex közben?
– Miért?
– Veled álmodtam az éjjel.
– Nocsak! És mit?
– Nem mondom meg. Kíváncsi vagyok, vajon úgy lesz-e?
– Na, hát erre én is!
Olyanok voltak, mint a régimódi jegyesek, akik mindent jó előre tisztáznak, hogy aztán egyiküket se érje meglepetés. Kettejük közül a férfi volt az óvatosabb. Tetszett neki ez a nő. Izgatta, vonzotta, de veszélyt sejtett. Némi joggal. A nő ketyegett, mint egy pokolgép, nem tudni, mikor szakít darabokra. A nő nem értette ezt az „egyet előre, egyet hátra” táncot, amit a férfi lejtett. Meg is jegyezte egy alkalommal:
– Figyelj, ha csak cigarettára akarsz gyújtani, ne a vulkántól kérj tüzet!
A férfit bosszantották ezek a szarkasztikus kitörések. Egy alkalommal kajánul megjegyezte:
– Igazán nem tisztességes tőlem, hogy hidegen készülök az ágyadba bújni!
– Lehet, hogy hidegen bújsz be, de forrón jössz ki! – felelte a nő, és így is gondolta.
A férfi néha napokra eltűnt. A nő ezalatt leveleket irkált hozzá, amiket persze nem küldött el. Egész szép paksaméta gyűlt így össze. Meg is mondta a férfinak, akinek mohón felcsillant a szeme.
– Mutasd! – mondta, majd hozzátette: – Azaz inkább ne most, majd ha vége lesz!
– Még el sem kezdődött, s máris a végén jár az eszed? – korholta szelíden a nő.
Igen, a férfi a mondat elejére tette a pontot.
A nő csupa kérdő- és felkiáltójel volt. Élvezte a lelkében ébredő igaz érzelmeket. Újra tudott sírni, nevetni. Már ettől boldog volt. Gyötrelmes házasságában szinte hibernálódott. Úgy érezte magát, mint az évekre betokosodott sivatagi mag. Ez a férfi jelentette számára az életet adó, áldott esőt. Ezért is ragaszkodott hozzá foggal-körömmel. Azt a körülményt, hogy a férfi őbelé deklaráltan nem szerelmes, figyelmen kívül hagyta. Hiba volt. A férfinak nem a nő szerelme kellett, legföljebb a teste. Ő is – mint a legtöbb férfi – úgy félt a szerelmes nőtől, mint a tűztől! A nő meg – mint a legtöbben – nem tágított attól a rögeszméjétől, hogy „csak szerelemből”! Tusakodásuk odáig fajult, hogy a férfi egy alkalommal durván megsértette a nőt, csak hogy kijózanítsa. A nő könnyekre fakadt, és kérlelni kezdte:
– Ne bánts! – Nem magam miatt! Téged féltelek! Egyszer a férjem megütött. Nagyon fájt látnom, hogy idáig alázta magát, ezért szorosan hozzábújtam, hogy ne üthessen meg még egyszer.
– Na, látod, ez a baj! – csattant fel ingerülten a férfi. – Két pofon kellett volna neki, te meg odatolod az ájtatos megbocsátásodat! Mi vagy te, Krisztus? Hogy jössz te ahhoz, hogy bárkit is feloldozz? Vedd tudomásul, hogy te aláztad meg őt! Még azt sem engedted, hogy bűnhődjön. Éppen a megtisztulástól fosztottad meg azt az embert. A lelkiismeretét, a bűntudatát altattad el, az egyetlent, ami megválthatta volna!
– Aha. Szóval te tőlem pofonokat vársz. Azzal sajnos nem szolgálhatok. Anyukád nem leszek! Azt hiszem, te valahol nagyon gyerek maradtál. A pofonnal a dolog ki van egyenlítve, ugyebár? Bűn – pofon, tovább nem is kell vele foglalkozni, igaz? Ez üzlet! Ettől én hányok! A bűntudat újabb bűn forrása, a pofon újabb pofonokat szül! Így sosem lépünk ki a ringből! Csakis a megbocsátás adhat feloldozást! Egyébként nálam ez bevált. A szeretetem, a másik emberbe vetett bizalmam nagyon sok reménytelennek látszó helyzetből mentett már ki. Hallottál már a farkasok közti „megadási reflexről”? Ha felkínálod a nyakad, a másik nem bírja átharapni.
– Ugyan! A te csókra tartott ostoba pofikád egyenesen arra ingerli az embert, hogy jól belerúgjon!
Aznap haraggal váltak el. A nő megint leckét kapott, amin rágódhatott. Próbálta megfejteni, mitől szenved ennyire ez a férfi. Úgy gondolta, talán a kettejük helyzetéből adódó különbség teszi egyenlőtlenné a küzdelmet közöttük. Ő elvált asszony – a férfi nős, gyerekei vannak. Nem teheti mindig azt, amit szeretne. El kell engednem! – gondolta magában a nő. A férfi napokig nem jelentkezett, majd egy este váratlanul telefonált:
– Nem jössz velem kutyát sétáltatni?
– Dehogynem! Boldogan! – állt rá azonnal a nő.
A férfi számára a kutyasétáltatás jelentette az áhított magányt, ezzel az ürüggyel bármikor elmehetett hazulról. Meghívást kapni a kutyasétáltatásra – ez felért egy lánykéréssel!
Alkonyult már, amikor találkoztak. A kutya előreszaladt a megszokott útvonalon a sziget sűrűje felé. Ők szótlanul bandukoltak utána. A nő szerette volna elmondani a férfinak, min töprengett az elmúlt napokban, hogy elengedi, hogy nem zaklatja tovább a szerelmével, hogy nincs mitől tartania ezentúl – mehet! A férfi azalatt a pár nap alatt, amíg nem találkozott a nővel, ingerült volt, nem lelte a helyét, mindenkivel összeveszett, bevágta az ajtót, és elrohant a barátjához, akivel három napig megállás nélkül ittak. Elmesélte neki ezt az egész helyzetet a nővel. A barátja azt mondta:
– Hülye vagy, öregem! Te szereted azt a nőt! Ne törődj semmivel, csak öleld át, és vidd magaddal!
A kutya bevárta őket egy tisztáson. Leszállt az est. A sziget elnéptelenedett, csak a tücskök ciripeltek. A férfi pokrócot terített a fűbe, leültek. A kutya a lábukhoz heveredett. Két kéz nyúlt egyszerre fényes, fekete bundája felé, és lassan simogatni kezdte.
