Két évvel ezelőtt a második számú sorozat, az EHF-kupa megnyerését ünnepelték Siófokon, és a tervek ennél is merészebbek voltak: egyre többször került szóba, hogy a 2006-ban még a harmadik osztályban játszó amatőr csapatból létrehozott elitgárdának már a Bajnokok Ligája-szereplés a célja. Bevallottan a Ferencvárost vették célba, s a Covid miatt lefújt bajnokságban a Siófok jobban állt az FTC-nél; úgy nézett ki, hogy a Balaton-partiak lesznek a másodikok, így realitás lesz a BL-szereplés. A világjárvány azonban közbe szólt, a bajnokságot sok szövetséghez hasonlóan a kézilabdások is lefújták, a BL-nevezések leadásakor pedig nem a félbeszakított sorozat pillanatnyi állását, hanem (a Siófok szerint méltánytalanul) az egy évvel korábbi bajnokság végeredményét vették alapul.
A mai Siófok azonban már nyomaiban sem emlékeztet a korábbira, legutóbb az NB I-be most feljutott újonc, a félamatőr Budaörs is megverte a Balaton-parton. A korábbi magasságoktól igen távolt került a klub, a lejtmenet egyelőre elég meredek ívelésű, és hogy itt megáll-e, az a jövő zenéje.
A süllyedés nem feltétlenül szakmai okokra vezethető vissza, sokkal inkább szimbolizálja azt, milyen veszélyekkel jár, ha egy projekt a kiérlelési időszakot megelőzve szimplán a tulajdonos akaratosságán, rámenősségén múlik. Máig megfejthetetlen, honnan lett hirtelen pénz arra, hogy világbajnokok, a női kézilabda szupersztárjai szerződjenek egy ismeretlen kis klubba, volt olyan esztendő, amikor az aktuális BL-címvédő két meghatározó játékosa költözött a Balaton-partra. Az egyszemélyes álmok ideje azonban lejárt a sportban is, és ez nem új keletű tétel: a Stadler József nevéhez köthető akasztói horrorbefektetés, a kukoricatáblába épített stadion, a piaci alapon szerzett támogatók teljes hiánya sokkal előbb vezetett összeomláshoz, mint azt a kezdeti felíveléskor bárki sejtette volna.
Siófok viszont nem Akasztó, a magyar turizmus első számú vidéki fellegvára a zászlóshajókat megillető módon kiemelt figyelmet élvez. A turizmusban. De nem a sportban, példa erre a helyi futballcsapat évtizedek óta tartó vesszőfutása (pedig anno Magyar Kupát is nyert a csapat, ráadásul NB II-esként!). De a női kézilabdának sem volt hagyománya itt, mígnem a Somogyi-part egyik legfelkapottabb építőipari vállalkozója ki nem találta. Fodor János kiélvezte a NER-kedvenceket megillető előnyöket, területén szinte az összes állami megbízás nála landolt. Egy kisebb kaliberű ügylet során a Balaton-parti rádió, a Part FM eladásakor még Mészáros Lőrinc egyik érdekeltségével is üzletelt, ami mutatja, beágyazottsága megfelelő volt ahhoz, hogy merjen nagyot álmodni.
Az igényeket messze felülmúló nívót teremtett, először a csapat tört ki az ismeretlenség falanszteréből, ámbátor az is rögös út volt, több edzője volt az együttesnek, mint vendég az Aranyparton, de végül csak révbe ért a kezdeményezés: 2019-es EHF-kupa-győzelem kárpótolta a tulajdonost az elvesztegetett évekért.
Időközben felépült az ország egyik legmodernebb, kifejezetten kézilabdára optimalizált csarnoka (a kivitelező Orbán Viktor vejének egykori vállalkozása, illetve a stadionépítések kormányzati szupersztár cége volt), megépült az akadémiai kollégium és infrastruktúra, s még szurkolótábor is lett. Kialakult egy bázis, ahol a piramis alján az utánpótlásképzés, a csúcsán pedig a nemzetközi szinten jegyzett csapat áll.
Csakhogy a NER-ben van, hogy néha hűvös szelek fújnak a mégannyira beágyazott káderekre is, így járt Fodor is. Tavaly télen megbicsaklott a projekt, a játékosok többhavi járandóságukat követelve távoztak, a pontlevonások miatt hetedik lett a csapat. Erre a szezonra már csak a korábbi költségvetés negyven százalékát irányozta elő a tulajdonos. Így is középcsapatnak gondolták magukat, de a jelenlegi állás szerint a kiesés elkerülése ellen játszanak majd rangadókat: négy mérkőzésen három vereség a mérleg, holott a kispadon a hazai edzői kar egyik legeredményesebb trénere, a Győrrel BL-t, MK-t és bajnokságot nyert Danyi Gábor ül. Nem életszerű, hogy három hónap alatt elfelejtette, mi az a kézilabda, úgyhogy őt okolni a történtekért nem volna igazságos. Ráadásul a keret sem rossz, az alapcsapat nem erre predesztinálja a társulatot. A történet egyenlegét majd az idő fogja megvonni, még az is lehet, megússza a klub és a tulajdonos is a kalandot. Ami az eltelt évek alatt alsó hangon elérte a tízmilliárdot. Stadler József a maga korában nagyjából ekkora összegnek megfelelő vagyont költött csapatára és stadionjára. Ma már mindkettő csak emlék.
