A Világbank nemrégiben közzétett prognózisa szerint az elkövetkező néhány évben többmillió fekete-afrikai fogja elhagyni szülőföldjét a vízhiány, az elsivatagosodás, a munkalehetőségek hiánya miatt.
Az előrejelzés fényében cáfolni lehet-kell azokat az összeesküvés-elméleteket, amelyek szerint a migráció mögött valamiféle muszlim világuralmi törekvések állnának. Ugyanakkor bizonyosra vehető, hogy az a tömeg, amely Európába érkezett vagy éppen ide tart, elenyésző mennyiség ahhoz képest, ami várható.
A modern kori európai (be)vándorlás nem új keletű dolog: törökök, délszlávok, románok, lengyelek évtizedekkel ezelőtt is már tömegesen költöztek a sokkal gazdagabb (Nyugat-) Németországba, a Benelux-államokba, Skandináviába; Nagy-Britannia és Franciaország pedig a fentiek mellett bőséggel fogadott be a volt gyarmatairól származó embereket. E bevándorlók többsége már akkor is kifejezetten gazdasági céllal kerekedett útnak: a legalantasabb munkával is jóval többet kerestek, mint otthon. A jelenség a befogadó országok számára sem jelentett túl sok és túl nagy problémát, hiszen voltak üres munkahelyek, amelyek felszívták a nem túl népes bevándorló sereget. (Ez persze nem jelenti, hogy semmiféle probléma nem volt, hiszen eltérő nyelvek, hagyományok, kulturális normák találkoztak, sőt olykor ütköztek.)
A bevándorlást ma is, most is az esetek elsöprő többségében a jobb élet reménye ösztönzi. Ali nem azért indul el Afganisztánból vagy Észak-Afrikából, mert muzulmán világuralmat akar, hanem azért, mert látta-hallotta, hogy mondjuk Németországban milyen munkáért mekkora fizetés jár, hogy ott az embereknek bőségesen megvan a mindennapi betevőjük, tisztes ruhákban járnak, autóval közlekednek, s hogy a munkanélküli segély is többszöröse a jelenlegi, nyomorúságos jövedelmének. És ő is szeretne jól élni, a gyerekének szebb jövőt biztosítani.
A jobb megélhetés iránti vágynak amúgy erkölcsi alapja is van: be kell látnunk, hogy a felelősség a világ szegényebb felén élők helyzetéért bizony a fejlett országokat terheli, amelyek csak olcsó munkaerőt, sok esetben állati sorban tartott rabszolgát láttak az emberekben; amelyek gyakorlatilag elrabolták természeti és ásványi kincseiket; amelyek nem vitték el hozzájuk a civilizáció áldásait, nem biztosítottak tisztes oktatást és egészségügyet. Ráadásul, ha a történelmet nézzük, ennél sokkal szégyenletesebb dolgok is tapadnak az európaiak kezéhez, hogy mást ne mondjak, teljes kontinensek (Észak- és Dél-Amerika, Ausztrália) őslakosainak kíméletlen lemészárlása. Innen nézve bizony meglehetősen érdekes, amikor a vallás, a kultúra, a hagyományok védelméről szónokolnak némely politikusok, félelmet és gyűlöletet keltve az „idegenek” iránt.
Sajnos a betölthető munkahelyek számához képest ma már a bevándorlók sokszorosa érkezik a befogadó országokba. Ráadásul az iskolázatlan, szakképzetlen, nyelvet nem tudó tömegre még annyi szükség sincs, mint korábban. Ebből aztán következik egy sor nagyon súlyos probléma: a kirekesztettség, a reménytelenség, a radikalizálódás, a bűnözésre és-vagy erőszakra való hajlam, az integráció helyett a saját hagyományok merev követése; és a másik oldalról: félelem, xenofóbia, elzárkózás, gyűlölködés, és - szintén - erőszak. Hozzá kell tegyem, hogy a befogadó országok némely vezetője csak olajat önt a tűzre, amikor "politikailag korrekt" akar lenni, és mondjuk karácsony helyett "télünnepet" tart a köztereken és iskolákban.
Egyáltalán nem mellesleg két fontos tény:
1. A tömeges bevándorlást sokan igyekeznek kihasználni a maguk illegális céljaira: az embercsempészektől kezdve, a bűnbandákon át, a terrorista szervezetekig. De erről nem a bevándorlók tehetnek, a rajtuk élősködő, köztük megbúvó "rosszak" kiszűrése rendészeti, katonai, titkosszolgálati kérdés. Hogy a humanitárius segítséget nyújtó civileket pedig némelyek összemossák a bűnözőkkel, az a gátlástalan politikusokat és szakértőket jellemzi, nem az NGO-kat.
2. Arról sem lehet megfeledkezni, hogy a ma (okkal-joggal) terroristának tartott szervezetek nagy részét a "keresztény fehérek" pénzelték és látták el fegyverekkel és katonai tanácsadókkal, kiképzőkkel, mint sok más szervezet mellett a tán legismertebb Al-Kaidát is.
Teljesen igazuk van azoknak, akik szerint a bevándorlással kapcsolatos egyre súlyosabb gondokat a helybe vitt segítséggel lehetne kezelni. De akkor tessék valóban segíteni! Ami ma segítség címén zajlik, az nem enyhíti, hanem tetézi a bajt! Vegyünk néhány példát:
- Államok, nemzetközi szervezetek pénzbeli adományokkal igyekeznek enyhíteni pl. Fekete-Afrika néhány országának nyomorát, de ezeknek a pénzeknek csak töredéke jut el az érintettekhez: a helyi kormány és a regionális vezetők kezén eltűnik a pénz zöme.
- Államok, nemzetközi szervezetek, gazdasági szövetségek finanszírozásával élelmiszereket, gyógyszereket juttatnak a rászoruló országoknak, de a termékek eleve drasztikusan túlárazottak és-vagy lejárt szavatosságúak.
- Államok, gazdasági szövetségek, nagyvállalatok hatalmas összegekkel támogatják a harmadik világban azokat a politikai pártokat, rezsimeket, amelyek aztán gátlástalanul kiszolgálják a "gyarmatosítók" érdekeit.
- A helyi kormányzat, rezsim, junta nem gátolja, hanem ösztönzi a környezetpusztítást, erdőirtást, folyók elterelését, ásványi kincsek kiárusítását. Mindezt gyakorta nem is saját nevében teszi, hanem félkatonai bandák révén, amelyek polgárháborús cselekményeket, népirtást követnek el, rablást, erőszakot és gyermekkatonákat (!) alkalmazva.
- A nagyvállalatok "munkahely-teremtése" is csak konzerválja a nyomort: elavult technológiák, egészségtelen, balesetveszélyes munkakörülmények, éhbér, gyermekmunka, napi 12-14 órás munkaidő, stb.
- A nagyvállalatok kihasználják a harmadik világ enyhébb (vagy nem is létező) jogi szabályozását: vegyszereket, rákkeltő anyagokat engednek a folyókba, embereken végeznek gyógyszer-kísérleteket, alvállalkozóiknál elnézik a rabszolgaságot és-vagy a bér-rabszolgaságot.
A magyar Hungary Helps ugyan (és remélhetőleg) nem ilyen botrányos módon képzeli a „segítséget”, de érdemes egy pillantást vetni a megvalósult programokra. A költő óta tudjuk, hogy a megmaradás alapja az iskola és a templom, de vajon a jelen helyzetben tényleges segítségnek tekinthetjük-e egy szűk és elszigetelt népcsoport keresztény templomának felújítását?
A kirajzolódó képlet nagyon egyszerű: mérhetetlen nyomor + klímakatasztrófa = több százmillió menekült!
(Csak halkan jegyzem meg, hogy akik majdan szülőföldjük elhagyására kényszerülnek, azok között lesznek a "rettegett" muszlimok mellett buddhisták, hinduk, sintoisták és bizony keresztények is. Csak hogy világos legyen: nem vallásháború kezdődik. Aki pedig állandóan a keresztény kultúrát emlegeti, nem árt, ha tudja: az Afrika vagy Dél-Amerika nyomortelepein élő keresztények még a valláson belül is komoly különbségeket mutatnak európai hittestvéreikhez képest, hát még a kultúra és a hagyományok egyéb területein.)
Ma már az utolsó utáni pillanatban vagyunk, hogy ezen a képleten változtassunk valamit. Az egyenletet aligha oldja meg, ha még magasabbra építünk kerítéseket, vagy ha minden "keresztény fehér" embernek fegyvert adunk a kezébe.
A megoldás tulajdonképpen - ha az okokat feltártuk - szinte magától adódik: egyrészt a lehető leggyorsabb és leghatékonyabb klímavédelmi programokra, másrészt a harmadik világ lakóinak felemelkedésére szolgáló valódi segélyezésre van szükség. Oktatásra, tényleges és XXI. századi munkahelyek teremtésére, a korrupt tisztviselők és profitéhes vállalkozások félresöprésére, százezernyi Albert Schweitzerre és Teréz anyára, közös gondolkodásra, megbékélésre.
Meglehet, mindez utópisztikusan hangzik és a jelen világban megvalósíthatatlan. Ez esetben csak annyi fog történni, hogy a történelem megismétli önmagát: a népvándorlás teljesen átrendezi az ismert világot.
De erre is jobb felkészülni, mint politikai lózungokat kántálva tudomást sem venni a kikerülhetetlen valóságról.