KSH;infláció;drágulás;

2021-10-08 10:03:50

Hat százalék felé közelít az infláció: kilenc éve nem volt ilyen gyors a drágulás

Az augusztusi 4,9 százalék után szeptemberre 5,5 százalékra ugrott drágulás üteme.

Szeptemberben a fogyasztói árak 5,5 százalékkal voltak magasabbak, mint 2020 szeptemberében – közölte a KSH. Vagyis a drágulás üteme – a várakozásoknak megfelelően – gyorsult, hisz augusztusban „még csak” 4,9 százalékos volt a drágulás mértéke. Utoljára 2012-ben vagyis kilenc éve volt ilyen magas az infláció, ráadásul az MNB elemzői novemberre várják az inflációs csúcsot, akár hat százalék fölé is emelkedhet az áremelkedés üteme átmenetileg.

Az infláció az egész kontinensen, sőt a világban egyre nagyobb gondokat okoz. A gazdasági döntéshozók, a jegybankok nem tudják eldönteni melyik ujjukba harapjanak: gerjesszék-e a növekedést – ezzel inflációt növeljenek, vagy a kamatok emelésével az áremelkedést próbálják fékezni. A régióban jegybankok egyre inkább az utóbbira szavaznak, kamatot emelt a magyar és lengyel jegybank is – ám mint ez idehaza látható eddig hatástalanul.

Tovább rontja a helyzetet a jövő évi választásoktól egyre jobban tartó magyar kormány, amely számolatlanul szórja az ezermilliárdokat a gazdaságba. Idén eddig jobbára csak a cégekre hullott a pénzeső – ennek következtében szálltak el az árak az építőiparban. A következő hónapokban ezer milliárdnyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok a gyerekes családok, sőt jelentős béremelések is jöhetnek – mindez az infláció felpörgését eredményezheti.

A KSH jelentése szerint 12 hónap alatt az élelmiszerek ára 4,4, ezen belül az étolajé 32,6, a margariné 15,4, a munkahelyi étkezésé 9,4, a baromfihúsé 9,2, a büféáruké 7,6, az éttermi étkezésé 7,3 százalékkal emelkedett. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,2, ezen belül a dohányáruk 17,8 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 5,1, ezen belül az ékszerekért 12,9, a szobabútorokért 11,6, a konyha- és egyéb bútorokért 10,6, az új személygépkocsikért 7,9 százalékkal kellett többet fizetni. A járműüzemanyagok ára 21,6, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 13,8%-kal magasabb lett. A szolgáltatások díja 3,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 13,5, a járműjavítás és -karbantartás 8,3 százalékkal került többe. Az első kilenc hónapban az árak átlagosan 4,4 százalékkal – a nyugdíjas háztartások esetében 4 százalékkal emelkedtek eddig – de az év hátralévő részében ez a mutató is nőni fog.

A múlt hónapban látott inflációs meglepetés után a piaci várakozások jelentősen megugrottak szeptemberre, ezért most közzétett 5,5 százalékos éves infláció nem okozott már komolyabb meglepetést a piacon – írta elemzésében Virovácz Péter az ING Bank vezető elemzője. Az augusztusihoz képest igen jelentősen, 0,6 százalékponttal gyorsult az általános áremelkedés üteme és jelenleg 2012 óta nem látott magas szinten áll. A részletes adatokat nézve elmondható, hogy számos főbb tétel év/év inflációja jelentősen gyorsult. Az élelmiszerek esetében komoly változás tapasztalható, ami többek között a kétszámjegyű drágulást mutató zöldségeknek és zsiradékoknak tudható be. Folytatódik tehát a mezőgazdasági termelőiár-emelkedés begyűrűzése a fogyasztói árakba – tette hozzá az elemző.

Szintén jelentősen drágul, immáron több mint 5 százalékkal éves alapon a tartós fogyasztási cikkek termékköre. Az ipari termelői árak és a szállítási költségek emelkedése, illetve az, hogy a forint a kamatemelési ciklus ellenére sem képes tartós erősödést mutatni, folyamatosan érezteti hatását az importált inflációban. Mindezek mellett az üzemanyagok esetében már a bázishatás sem tudta érdemben segíteni az inflációs nyomás enyhülését. A szolgáltatások esetében is fokozódott az inflációs nyomás és ismét 3 százalék fölé emelkedett az év/év mutató. Gyorsult az áremelkedés üteme a kulturális és szabadidős szolgáltatások esetében, miközben a tavalyi évi alacsony bázis is komoly befolyással bírt több tételnél.

A mai adat felülmúlta az MNB szeptemberi inflációs jelentésében közzétett rövidtávú előrejelzést, ami jelentősen növeli annak a kockázatát, hogy a szeptemberben felvázoltnál is magasabb lesz az idei és a jövő évi infláció, ami tovább késleltetheti az inflációs cél elérését, amennyiben az MNB nem változtat az előrejelzés mögött meghúzódó kamatpálya elképzelésén. Ami az ING inflációs előrejelzését illeti, mivel a szeptemberi adat megegyezik a várakozásunkkal, így változatlanul 4,7 százalékos átlagos inflációval számolunk idén, míg jövőre 3,7 százalékos áremelkedésre számítunk – vélekedett az ING elemzője.