Olaszország;fasizmus;önkormányzati választás;Demokrata Párt;Olasz Testvérek;

2021-10-11 22:09:27

Meloni magyarázkodhat

Egy olasz honlap szerint fekete kasszából finanszírozták a szélsőjobboldali Olasz Testvérek (FdI) kampányát. A párt mégsem annyira tiszta, mint amennyire beállítja magát?

Mostanság egyfajta kegyelmi állapotban vannak az olasz pártok. S nem csak azért, mert Mario Draghi kormányában, a szélsőjobboldali Olasz Testvérek (FdI) kivételével az összes parlamenti politikai erő, beleértve Matteo Salvini Ligáját, képviselteti magát, a kabinet, de kivált a miniszterelnök munkájával igen elégedett a közvélemény. Nem is csak amiatt, mert a köztársasági elnök jövő februári megválasztásáig nem is lehet megbuktatni a kormányt. Azért is, mert sem a múlt hétfőn zárult önkormányzati választás előtt, sem a két forduló között (vasárnap és hétfőn rendezik a második kört) a közvélemény-kutatók nem borzolják felméréseikkel a különféle politikai erők kedélyeit. Szeptember 17. óta egyetlen közvélemény-kutatás látott napvilágot: a BiDiMedia nevű ügynökség a voksoláson remekül szerepelt, s már egy nagy baloldali koalícióban gondolkodó Demokrata Pártot (PD) látta az élen 20,6 százalékkal, második Giorgia Meloni Olasz Testvérei 19,6-tal, harmadik pedig a Liga 19,3-mal. Ugyanakkor nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani ennek a kutatásnak, hiszen ez az ügynökség korábban akkor is a PD-t látta az élen, amikor a többi közvélemény-kutató az FdI-t.

Úgy látszott, Meloni folyamatosan és magabiztosan haladhat felfelé a közvélemény-kutatásokban. Salvini pártjának lehet, hogy vége, olyan súlyos a párt belső megosztottsága, hogy ebből nem lehet jól kijönni. Így Meloni vette át a stafétabotot Salvinitől az olasz szélsőjobbon. Most azonban Giorgia Meloni is támadások kereszttüzébe került.

Szűk két hete látott napvilágot látott botrány egy úgynevezett „fekete lobbiról”, amely állítólag az FdI választási kampányát finanszírozta. S ahogy telt és múlt azóta az idő, úgy derült fény egyre több szálra. A milánói ügyészség megkezdte a nyomozást, s jelezte, az összes felvételt kiértékeli, amelyet a Fanpage nevű hírportál gyűjtött össze az ügyben, egy három évig tartó riportsorozat során.

A videofelvételek középpontjában a „fekete báróként” ismert jobboldali politikus, Roberto Jonghi Lavarini áll, aki állítólag fekete kasszából finanszírozta Meloni pártjának választási kampányát a polgármester-választáson.  Az igazságügyi vizsgálat részeként kihallgatták Carlo Fidanza európai parlamenti képviselőt, aki szintén belekeveredett az ügybe. Egyúttal a fasizmus dicsőítésével is vádolják. Fidanzát a botrány leleplezése után felfüggesztették pártja minden tisztségéből.

A Fanpage beépített embere az elmúlt hetekben filmre vette a párt vezető tisztségviselőit, amint illegális pártadományok tisztára mosásának trükkjeiről beszéltek, és fasiszta jelszavakat kiabáltak. Fidanza azonban azt állította, hogy soha nem fogadott el illegális pártadományokat.

Meloni azt állítja, a pártját megtisztították a fasiszta elemektől, amit a riportsorozat teljességgel cáfol. Az Olasz Testvérek vezetője ráadásul teljesen tiszta politikusnak állítja be magát, akinek semmi köze a korrupcióhoz. Ám a jelek szerint ez az állítása is túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

S a baj nem jár egyedül a szélsőjobb számára. A nagyvárosokban gyengén muzsikált a jobboldal az önkormányzati választás első fordulójában, de Rómában nem reménytelen a helyzete. Itt ugyanis a Meloni által kiválasztott Enrico Michetti végzett az élen 30,1 százalékkal, 3,1-gyel megelőzve a Demokrata Párt és szövetségesei által indított egykori minisztert, Roberto Gualtierit. Bár a második fordulóban inkább ez utóbbi az esélyes, egy legújabb fejlemény végképp megpecsételheti Michetti sorsát, akit antiszemita vádakkal illetnek, nem is alaptalanul.

Előkaparták Michetti egy tavaly, az Il Manifesto című, magát kommunistának nevező lapban megjelent cikkét, amelyben sokallta a holokausztról megjelent alkotásokat. „Évente 40 filmet készítenek és finanszíroznak a soáról, emlékutakat tartanak és mindenféle kulturális kezdeményezést a szörnyű üldöztetés emlékére” – írta Michetti. Hozzátette, „a legnagyobb tisztelettel viseltetem azok iránt, akiket barbár gyilkosok lemészároltak, de csodálkozom, hogy miért nem kapnak ugyanilyen szánalmat és figyelmet a menekülttáborokban, a tömegmészárlásokban megöltek. Véletlenül vagy érdekből?”. Még nem is ezzel a megjegyzésével volt az igazi gond, hanem azzal, amit magyarázatként fűzött hozzá: „Talán azért, mert nem voltak bankok tulajdonosai, talán azért, mert nem tartoztak a bolygó sorsáról dönteni képes lobbikhoz, talán azért, mert valami kellemetlen kompromisszumot kellett eltitkolniuk? Cinikus és opportunista megkülönböztetéseket tenni nemtelen és szégyenletes” – hangzik a cikk. Alessandro Onorato, Roberto Gualtieri listájának koordinátora éles támadást intézett Michetti ellen. Csakúgy, mint Andrea Romano a Demokrata Párt politikusa: „A jobboldal egy antiszemitát jelölt” – hangoztatta. 

A római voksoláson harmadik helyen végzett, ezzel a mérleg nyelvét jelentő Carlo Calenda, szintén nem rejtette véka alá a véleményét: „Ez az úgynevezett cikk sokkal súlyosabb, mint a politikus nem létező programja. Az antiszemita közhelyek ismételgetése nem tolerálható". Az Olasz Zsidó Közösségek Szövetségének elnöke, Noemi Di Segni rendkívül keményen fogalmazott: „Megrendít bennünket az a gondolat, hogy városunk intézményeit olyan emberek vezetik, akiknek a gondolkodását előítéletek hatják át. A párbeszéd kultúrájának és a fasizmus emlékezetére való nevelésnek a választási döntések sarokkövének kell lennie".

Paolo Trancassini, az Olasz Testvérek képviselője azt állítja, a baloldal csak attól fél, hogy nem veszi be Rómát és ezért „vádaskodik”. Giorgia Meloni, pedig hétvégén a Corriere della Serának azt mondta: „Nincs fasiszta, rasszista vagy antiszemita nosztalgia a DNS-ünkben. A fasizmus iránt nosztalgiázók csak a baloldal hasznos idiótái, akiket a baloldal arra használ, hogy saját választóit mozgósítsa.” A jelek szerint nem egy ilyen „hasznos idióta” van az FdI-ben.