előválasztás;Dobrev Klára;Márki-Zay Péter;

Egymásnak feszült Márki-Zay Péter és Dobrev Klára

Parázs vita alakult ki Dobrev Klára és Márki-Zay Péter között az utolsó miniszterelnök-jelölti tévévitán, ami az elmúlt napok csatározásai után nem volt váratlan.

Az elmúlt napok üzengetéseiből lehetett arra számítani, hogy közel sem lesz annyira „barátságos” a harmadik – egyben utolsó – ellenzéki miniszterelnök-jelölti vita, mint az előző kettő. Így is lett: a két versenyben maradt résztvevő, a Demokratikus Koalíció (DK) aspiránsa, Dobrev Klára és a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) indulója, Márki-Zay Péter az RTL Klub stúdiójában már az első percekben keményen egymásnak feszült.

Első témaként az elmúlt napok vitái

Márki-Zay Péter elmondta, Popovics Judit jelöltjüknek államtitkári posztot ajánlottak, akit később végül megfenyegettek - ez az a konkrét példa az állítólagos DK-s zsarolásra. 

Dobrev Klára erre azt mondta, ez hazugság. Nem tartja szakmailag alkalmasnak vetélytársát, mivel össze-vissza beszél és változtatja a programját. Egyúttal visszautasította azt a sok alaptalanságot és hazugságot, amit az utóbbi napokban kapott. Márki-Zay Péter ennek ellenére alkalmasnak találja a miniszterelnökségre Dobrevet.

A DK jelöltje azzal folytatta, hogy riválisának nagyon rossz a valóságérzékelése és mintha csak az lett volna a fő üzenet, hogy "Stop Dobrev". Az elmúlt egy hét Karácsony-Márki-Zay egyeztetését ámokfutásnak tartja. A legnagyobb bajnak azt tartotta, hogy Márki-Zay Péter ezzel a mentalitással szétveri az ellenzéki összefogást. Aki erre úgy reagált, hogy ki mond valótlant vagy ki nem, azt majd mindenki megtudja, ha nyilvánosságra hozzák az sms-eket. Dobrev Klára arra szólította fel Márki-Zay Pétert, ne rugdossa az őt támogató pártokat és politikusokat. Riválisa pedig arra szólította fel, hogy ők meg ne zsaroljanak.

Dobrev szerint ha Márki-Zay még egyszer zsarolásról beszél, akkor menjen a rendőrségre, ugyanis ezzel bűncselekménnyel vádolja őket. 

A választási esélyekről és az összefogásról

Ezt követően azon kezdtek el vitatkozni, hogy melyik közvéleménykutatás a hiteles. Dobrev szerint vitapartnerének semmi más érve nincsen, mint hogy kiválasztja azt a kutatást, ami neki megfelelő. Ő maga alkalmasnak tartja magát egy ütőképes kampánycsapatot megcsinálására. Úgy véli, az tudja győzelemre vezetni az ellenzéket, aki le tudja vetkőzni az egóját és alázatos.

Márki-Zay jelezte, elismeri, ha Dobrev Klára nyeri az előválasztást. Később egy közös nyilatkozatot is kiadhatnak, ha beleírják, hogy nem dobálnak sarat és nem mondanak egymásra hazugságokat. Erre Márki-Zay Péter szavát adta, majd kezet fogtak. 

Közös kormányzás

Dobrev Klára jelezte, Gyurcsány Ferenc nem szeretne közjogi tisztséget egy leendő kormányban. Megjegyezte, nagykoalíciós kormányok működnek Európa több országában, ráadásul a nők stabilabban tudják azokat összetartani. Márki-Zay Péter is azt hangoztatta, hogy együtt fognak működni. Az egyeztetést, a közös ellenzéki munkát már az ellenzéki előválasztás lezárása után el kell kezdeni. Az ő kormányában például Komáromi Zoltán, Szél Bernadett is részt vehetne. 

Dobrev idő előttinek tartja a pozícióosztogatást. Azt hangoztatta, egy kőkemény Fidesszel fognak szembenézni a választás után, vele nem szakpolitikai vitát kell folytatni. Ehhez pedig szakértelem és erős politikusok kellenek a leendő új kormányban.  

Alkotmányozás

Dobrev Klára szerint ki kell jelenteni, az Alaptörvény nem alkotmány, hogy az csak a Fidesz kizárólagos hatalomgyakorlását szolgálja, így azokat feles többséggel meg lehet változtatni. Ehhez el kell mondani a kampányban az állampolgároknak, mire készülnek. Az illiberális államot le kell bontani és demokráciává alakítani. 

Márki-Zay Péter kifejtette, már a választás előtt ki lehet mondani az Alaptörvény bizonyos passzusairól annak érvénytelenségét, de ezt jogállami módon kell megtenni. Már az idén el kell kezdeni egy új Alkotmány megszövegezését. "Magyarországnak egypárti alkotmánya van", szerinte a Fidesz véleményére is szükség van, amikor létrehozzák az újat.   

Dobrev Klára ugyancsak bevonná ebbe a folyamatba a Fideszt. Az alkotmányt minden magyar ember közös nevezőjévé kell tenni. Azt hangoztatta, a Fidesz fél az összefogástól, ha összerakjuk a kampánycsapatot, akkor senki sem állíthat meg bennünket - jelentette ki.   

Dobrev szerint az alkotmányozás elsősorban a kormányt kell korlátozza. Azt hangoztatta, szükséges a civil kontroll. Márki-Zay szerint fékekre és ellensúlyokra van szükség, mert ezt a korábbi alkotmány sem tartalmazta , emiatt pedig Orbán Viktor ki tudta siklatni a demokráciát. 

Elszámoltatás és korrupció

Dobrev Klára szerint ha valaki lopott, akkor azt börtönbe kell zárni, a lopott vagyont el kell venni. Az elszámoltatást akkor kezdené, ha bűncselekmény történik. Márki-Zay Péter úgy véli, a Fidesszel való mutyizásnak is kell legyen következménye. 

A DK jelöltje kifejtette, a választópolgároknak tudnia kell, hogy a magyar történelemben nem volt olyan, mint ami az elmúlt 10 évben: egy politikai közösség és oligarchái sajátjukként rendelkeznek a nemzeti vagyonnal. Márki-Zay Péter a vádalku intézményének fontosságát emelte ki. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozásban és az ügynökakták nyilvánosságra hozatalában egyetértés volt.

Gazdaságpolitika

Dobrev Klára kétkulcsos szja-t vezetne be, a második az egymillió forintos határ felett lenne. A minimálbérekre rakódó összegeket csökkenteni kell és azt olyan szintre kell emelni, hogy az emberek hazajöjjenek. A 27 százalékos áfát fokozatosan csökkentené, a benzinárak emelkedése esetén mérsékelné az adótartalmat. 

Márki-Zay Péter a kétkulcsos adóval egyetért, ugyanakkor nem szeretné, ha az adóemelésről szólna a kampány. Dobrev Klára több ígéretét is betarthatatlannak nevezte, aki erre úgy reagált, sosem ígér olyat, amit nem lehet betartani. Márki-Zay is ugyanezt mondta a maga vállalásairól. A benzinárral kapcsolatos felvetést populista ígéretnek nevezte, ráadásul felrótta, hogy Dobrev már 2000 ezer milliárd forintot osztott szét. Aki ingyen pénzt akar, az szavazzon a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra - bökött oda. Egyetértés volt abban, hogy 2026 végén teljesíteni kell az euró bevezetésének feltételeit.

Egészségügy

Dobrev orvosokat, háziorvosokat, egészségügyi szakdolgozókat hozna vissza a rendszerbe, több ezres létszámban. A bér mellett a megbecsülést nevezte a legfontosabbnak. Egyúttal a rabszolgatörvény eltörlését hangoztatta. Felemelné az egészségügyre fordított kiadásokat GDP-arányosan és ezzel béremelés is várható. Úgy véli, az emberekhez minél közelebb kell hozni az ellátást. 

Márki-Zay ezt ésszel csinálná, emellett csökkentené a várólistákat és a szakdolgozói béreket is megemelné, mivel szerinte nagyon jelentős az elvándorlás. Ő maga bevonná a magánellátást is, főleg ott, ahol hosszúak a várólisták. 

 

Oktatás

Dobrev Klára azonnal 30 százalékkal megemelné a pedagógusok bérét. Aki pedig lemaradó térségekben tanít, ott kétszer-háromszor többet vihetne haza egy tanár. Hozzátette, az önkormányzatokkal egyeztetve vissza lehetne nekik adni az iskolák működtetését, de csak akkor, ha fenntartásukhoz tudnak megfelelő forrást biztosítani. 

Márki-Zay Péter ugyancsak haladéktalanul emelne, bár konkrét számokat nem mondott. Ő is a leszakadtabb térségekben fejlesztené legjobban a béreket. Az egyházi iskolák esetében azonos juttatást szeretne. Ő maga is egyetért azzal, hogy az alapfokú oktatást vissza kell adni az önkormányzatoknak, ám a középfokú oktatást érdemes lehet állami kézben hagyni.

Dobrev Klára az első diplomát ingyenessé tenné és - ebben konszenzus volt - hogy megszüntetnék az egyetemi alapítványokat. 

Családpolitika

Márki-Zay Péter megtartaná a jelenlegi kormány családpolitikai támogatásokat, amiket az utóbbi évek egyik legjobb vívmányának tart, azonban a legszegényebbeknek többet kell adni.

Dobrev Klára szerint a Fidesz családpolitikája teljes kudarc. A CSOK-ot meg kell tartani, amit megőriznek és kibővítenek.  

Környezetvédelem

A DK politikusa zöld kormányt tervez. Nagyon komoly panelrekonstrukciós programot ígért.

Márki-Zay Péter ugyancsak zöld kormányt ígér. A jövő vagy zöld vagy nem lesz - vélekedett. Jó lépésnek nevezte a zárt helyeken való dohányzás betiltását.  

Kortesbeszédek

Dobrev Klára azt mondta, azért kéri a szavazatokat, mert a kormányzáshoz nagyon sok minden kell. Nincs olyan, hogy én, csak olyan, hogy mi. A jelölteknek pedig kellő alázattal és tisztelettel kell viseltetnie a koalíciós partnerek, a többi párt és a szavazók felé. Úgy véli, az a lényeg, ki tudja egyben tartani azt a sokszínű koalíciót, amely leváltja majd jövő tavasszal Orbán Viktort. Szerinte erre ő képes. 

Márki-Zay Péter azt mondta, a közös programban zöld, baloldali és liberális elemek is lehetnek, szó sincs arról, hogy konzervatív kormány alakulna. Az ő vezetésével a "tiszták koalíciója" alakulna meg. Azt hangoztatta, nem csak a 2010 utáni korrupciót, hanem a jobb és baloldali korrupciót is megszüntetné.