A cím modulál arra a Szabó István rendezte, méltatlanul mellőzött filmremekre, amit a mai fiatalok tán nem is ismernek. Pedig kéne!
De nem erről van itt most szó. Sokkal inkább arról, hogy valami történt. Valami más, sőt valami egészen más történt, mint amihez eddig szokva voltunk. Méghozzá olyasvalami, ami eleddig merőben szokatlan abban a társadalmi, életviteli közegben, amiben több mint egy évtizede élünk. És már kezdtük is megszokni. Sőt elfogadni. Ami egy társadalmi borzadály - lehetne, de szerencsére nem lett (bár nem sok híja volt).
Az történt ugyanis, hogy győzött a legkisebb fiú. Mint a mesében. A népmesében. Sőt nyert is!
De mi is történt valójában?
Az ország népe elhitt valamit, amit eddig – legalábbis az elmúlt tizenkét évben – nem volt képes elhinni. Elhitte, hogy az a fogalom, hogy nép létezik, elhitte, hogy a nép működik és elhitte, hogy a nép képes a változásra, sőt a változtatásra.
A nép megízlelte az életet és megismerte az élet ízét!
A legkisebb fiú győzött egy olyan versengésben, amiben szokatlan (de csak ebben a műfajban szokatlan) pályaszabályok érvényesültek: a sportszerűség, az ún. „fair play”. Ezt a szokatlan, új ízt ismerte meg és láthatóan szerette meg az „istenadta nép”.
A legkisebb fiú nem csak győzött, de nyert is. Megnyerte a népet, elnyerte a nép bizalmát. Nagy dolog ám ez egy olyan országban, ahol a politika fogalma a hazugság és a közéleti mocsok szinonimája. A legkisebb fiú megismertette a néppel azt is, hogy helye van a hitnek abban a közegben, amiben ez a politikai játszma folyt. Amiben a nép most az egyszer nem játékszer volt, hanem valódi játékos.
A legkisebb fiú képes volt újraépíteni az eddig romokban heverő közéleti hitet. Azt ugyanis, hogy hinni lehet neki, a közszereplőnek, ha valamit mond, vagy ígér. Ahogy a jenki közbeszéd mondja: „vennék tőle használt kocsit”. A nép elhitte, hogy létezik a beismerés kultúrája, az elegáns bocsánatkérés műfaja (amiről a magyar sajtó csak fogcsikorgatva vett tudomást), elhitte, hogy nem jelent emberi gyengeséget a hiba beismerése. Sőt! A nép elhitte és elfogadta, hogy a jellem nagyságát éppen ez a tulajdonság képezi, azaz a jellem erejét éppen az mutatja, hogy az erős ember beismeri hibáját.
Szokatlan ám ez a dolog ebben a mai magyar közéletben!
A nép elhitte, hogy ezen a közéleti játéktéren is lehet elegánsan játszani, sőt elegánsan viselkedni (győzni és veszíteni) is. A legkisebb fiú megismertette a néppel a politikai kultúrában merőben szokatlan „von Haus aus” szellemét.
A nép megismerte az élet ízét. Az élet váratlanul jött és szokatlan ötödik ízét. A valódi ízét!