Az 1956-os forradalom kapcsán ritkán emlékszünk csak vissza az akkori gazdasági helyzetre. "Menj le fiam a Közértbe" – mondta anyám –, "hozzál fél kiló lisztet, 25 deka marhahúst és két tojás". Másfél óra sorban állás után üres kézzel jöttem vissza: "elfogyott", "nincs", "hiánycikk" – volt a válasz a boltban. "Ez a szocializmus" – mondtuk magunkban.
Közvetlenül a második világháború után a magyar gazdaságot még a magántulajdon dominanciája jellemezte. 1946-tól az állami szektor részesedése egyre növekedett, elsőként államosították a szénbányákat, majd a legnagyobb nehézipari üzemeket és a nagybankokat, végül a kisebb ipari és kereskedelmi vállalatokat. Az 1940-es-es évek végén kialakult a szovjet mintára formált, központosított tervutasításos gazdasági rendszer. A nehézipar erőltetett fejlesztése mellett az agrárpolitikai intézkedések – kollektivizálás, kötelező beszolgáltatás – az élelmiszer-termelés nagymértékű csökkenéséhez és a gazdaság katasztrofális állapotához vezettek.
A forradalom gazdasági vonatkozású elvárásai nem célozták a kapitalizmus visszaállítását, nem fogalmazódott meg egy kiforrott gazdasági koncepció. Az 1956 október/novemberében elterjedt röplapok forradalmi követelményei szerint:
"A gyárak, bányák legyenek valóban a munkásoké. Gyárat, földet tőkéseknek, földbirtokosoknak vissza nem adunk. Az üzemek igazgatását szabadon választott munkástanácsokra kell ruházni." (Magyar Értelmiségi Forradalmi Bizottsága)
"Minden termelő üzemben munkástanácsot alakítani az üzem-értelmiség bevonásával, megalakítani a munkásigazgatást." (Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnöksége)
Bibó István, a Nagy Imre-kormány államminisztere közölt egy tervezetet az "új magyar demokrácia" alkotmányáról, mely kimondta "az 1945-ös földreform fenntartását 20-40 holdas birtokmaximummal; a bányák, bankok és nehézipar államosításának fenntartását; a meglévő gyáraknak munkásigazgatáson, munkásrészvényeken vagy nyereségrészesedésen alapuló közösségi tulajdonát".
35 évvel később, a rendszerváltás idején ezek az elképzelések feledésbe merültek. 1989-1990-ben a tervgazdálkodás és az állami cégek helyét a liberális piacgazdaság, valamint a magántulajdonú vállalatok vették át.
A különböző piacgazdasági modellek közül lehetett volna a jól működő svájci megoldást választani. Svájc – az ország, amely 1956-ban engem több mint 12000 magyar migráns honfitársammal együtt befogadott – a tengertől el van zárva, természeti kincsei nincsenek, területének háromötöde terméketlen, sziklával vagy hótakaróval borított. E kedvezőtlen természeti adottságok ellenére Svájc a világ legfejlettebb országai közé tartozik, a legfontosabb gazdasági mutatók szerint – GDP/fő, vásárlóerő, produktivitás, életszínvonal, államháztartás egyenlege – élen jár a nemzetközi összehasonlításokban. A svájci frank a legstabilabb valutának bizonyult a történelem során.
Magyarországon a rendszerváltás után lezajlott gazdasági átalakulás nem váltotta be a piacgazdaság megteremtéséhez fűzött reményeket. Az első időszakban a termelés visszaesett, az infláció nőtt, a munkanélküliség megugrott, az életszínvonal csökkent. Az ország nemzeti jövedelme csak 1999-ben érte el a rendszerváltás előtti szintet. Noha a 2004-es csatlakozás az Európai Unióhoz nagymértékben segítette az ország fejlődését, a gazdasági várakozások nem teljesültek.
Az aktuális gazdasági mutatók szerint az egy főre eső GDP alig háromnegyede az Európai Unió átlagának. A termelékenység az EU átlagszintjének 62 százalékát éri el, a vasárlóerő feleakkora, mint az európai átlag, az életszínvonal az uniós átlag 67 százaléka. Magyarország GDP-arányos államadóssága az EU-ban az ötödik legmagasabb, az infláció rekordszintű Európában, a korrupció-mutató alapján élen jár, 26. helyen áll az EU 28 országa között. Míg Svájcba bevándorolnak, Magyarországról kivándorolnak a képzett, diplomás munkavállalók.
A forradalom 65. évfordulóját ünnepeljük idén, a szocializmus és hiánycikk a múlté, de a magyar gazdaság messze nem zárkózott még fel a fejlett nyugati országok színvonalához. Talán egy újabb rendszerváltozásra lenne szükséges e cél megvalósításához…
