A fele se tréfa

Ezúttal alighanem hihetünk Mateusz Morawieckinek. A varsói kabinet feje, akit a szélsőjobbos Jog és Igazságosság delegált a miniszterelnöki posztra, hamis hírnek (fake news) nevezte a lengyel kormány kilépési szándékát az Európai Unióból. És hihetünk Orbán Viktornak is, amikor Magyarország vonatkozásában bizonygatja ugyanezt.

A szóban forgó illiberális vezetők bizonyos értelemben kutyaszorítóba kerültek. Mivel a magyar, illetve lengyel rezsim működését egyaránt az európai adófizetők finanszírozták mostanáig, sem a PiS, sem a Fidesz nem játszhat el komolyan az EU-ból való távozás gondolatával. Orbán, aki az elmúlt évtizedben gyakorlatilag jogkövetkezmény nélkül hizlalta fel uniós támogatásokból vazallusait, most sivítva tiltakozik az ellen, hogy a Magyarországnak folyósított brüsszeli pénzek felhasználását jogállami feltételrendszerhez kössék. Lengyelország de facto irányítója, Kaczynski némileg idealistább a budapesti autokratánál. Abban az értelemben mindenképpen, hogy a rendszerszintű kormányzati tolvajlásnál nagyobb hangsúlyt helyez a lengyel jogállam leépítésére.

De mindketten tudják, hogy unión kívüli szövetségeseik, elsősorban Peking, abban a pillanatban elveszítik érdeklődésüket a közép-európai despoták iránt, amint azok szakítottak Brüsszellel. Magyarul: búcsút mondhatnának a kínai hitelnek is. Orbánnak és Kaczynskinak óhatatlanul tovább kell játszania tehát a trójai faló szerepét, vagyis a szabad világ ellenségeinek képviseletében belülről kell gyengíteniük az EU-t.

Igen ám, csakhogy az európai adófizetőknek időközben elegük lett abból, hogy a tőlük származó pénzt az öreg kontinens keleti végein részben elsíbolják, részben tekintélyelvű rendszerek dotációjára fordítják. Az egyszerű polgár tőlünk nyugatra mind hangosabban követeli a szóban forgó támogatások felhasználásának szorosabb ellenőrzését. E jogos igényt elsőként természetszerűleg az EU egyetlen valóban népképviseleti szerve, az Európai Parlament érzékelte. S minthogy a legutóbbi EP-választásokon elmaradt az Orbán Viktor által vizionált „lázadás éve”, frakciókon átívelő konszenzus uralkodik a testületben a renitensek megregulázását illetően.

Sem a néppárti, sem a szocialista és zöld képviselők nem nézik jó szemmel a magyarországi korrupciót vagy az igazságszolgáltatás függetlenségének csorbítását Kaczynskiék részéről. Mint már szó volt róla, az Unióból való kilépés nem lehet alternatíva sem Varsó, sem Budapest számára. A lengyel alkotmánybíróság tett hát egy kétségbeesett kísérletet a kitörésre a kutyaszorítóból: a nemzeti jogot a közösségi fölé helyezte, az Orbán-kormány hangos helyeslése közepette.

Paul Lendvai jogosan írja a Der Standardban, hogy a varsói taláros testület ominózus döntése az egész unió jövőjét veszélyezteti. Az EU végrehajtó hatalmának ezúttal tovább kell mennie a megkezdett úton, a sarkára kell állnia, visszakozásra késztetendő a lengyel és magyar nacionalistákat. A biztosok nem hallgathatnak Angela Merkelre, aki mit sem tanulva megbékéltetési politikájának kudarcából, még most is kompromisszumot szorgalmaz. Ennek már a fele se tréfa.