Van humora Herendi Gábornak. Persze, joggal lehet felkapni a fejeket ezen az állításon, hiszen a magyar Spielberg már bizonyította, hogy komédiákkal ő tudja megmozgatni a legtöbb magyart. Mármint moziba járó magyart. Például a Valami Amerika trilógiával, melynek első részében Tamás (Pindroch Csaba) le akarja forgatni a szerzői filmjét, a Bűnös várost. A második rész cselekményéből kiderült, hogy a mű ugyan elkészült, anyagilag nagy bukás lett, ám van, aki kultikus műként tartja nyilván. Aztán Herendi Gábor csaknem húsz évvel később úgy döntött, hogy a szerző film a filmben poén helyett önállósítja a Bűnös várost és önálló film formájában új univerzumot teremt. Hát, ez klasszis lépés volt, ironikus művészi lépés, amely egyben a rendszerváltás óta legpontosabb képet festi korunk zaklatott Magyarországáról. Stáblista nélkül, ahogy a bebörtönzött és filmezéstől eltiltott Jafar Panahi tette.
A huszonnyolc perces rövidfilm – mely stílusosan egy nap startolt el a neten az Elk*rtuk című propagandafilmmel – pazar politikai szatíra. Forgatókönyvíró szempontból igazi bravúr, hogy nem mesél felesleges történetet, csupán abból rakja össze a cselekményt, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere mozgalom és az Orbán kormány legabszurdabb anomáliáit hozza egy kalap alá. Az elmúlt években annyi botrányos eset volt, hogy igen sűrűre kellett szerkeszteni az eseményeket. Hiszen bele kellett férjen a vak komondor, a vízszerelő, aki egyszer majd sokra viszi, a kokain és szexparti egy hajón, az éjszakai törvénymódósítások, egy magyar zsidó üzletember, akit mindenáron meg kell állítani, a kamu nemzeti rendezvények és persze az a szituáció, ha egy faluban, melyből egyszer csak város lesz, mi történik, ha ellenzéki a polgármester. Mindezeken felül a non plus ultra – a mai elvtársak félelme a független médiától – még akkor is, ha elhangzik, hogy nekik megvannak ebből is a sajátjaik, melyek mind ugyanazt írják. Nagyon könnyen el lehet sütni a szlogent – akkor tegyük is meg –, hogy a Bűnös város az Orbán rezsim számára az, ami A tanú volt a Rákosi korszakkal szemben. Azzal a kiemeléssel, hogy Bacsó Péter ráért elegáns és kimért lenni – ma már az efféle kifinomultság és intellektuális megközelítés nem trendi, sokkal direktebb fogalmazásra van szükség, ebben pedig Herendinek szemmel láthatóan nem kell senkitől sem tanácsot kérnie, zsigerből megy neki. Sőt, azt kell, hogy mondjam, hogy a humora majdnem menzeli.
Egy idős magyar rendező mondta nekem egyszer, hogy a rendszerváltás előtt nagy témákat feldolgozó alkotói generáció azért nem tudott 1989 után igazán nagyot alkotni, mert megszűnt az a kor, melyben a sorok között kellett beszélni. Most persze más politikai rendszer van, de egyértelműen nyomást gyakorol ránk emberekre és alkotókra, művészekre egyaránt. Persze, nem állítom azt, hogy a korábbi formában visszatért a „Három T” kommunista kultúrpolitikája, de attól nem lehet eltekinteni, hogy kik és milyen tematikájú filmekre kapnak állami pénzt. Akiknek most nem jut, a legnagyobb feladat, hogy ezt feldolgozzák, és szerencsés esetben a saját sorstragédiájuk stimulálják őket művészi szinten. Mert, ha visszatekintéssel nézzük a helyzetet, lehet, hogy Herendi Gábor sokkal jobban érezte volna magát, ha tudja folytatni a nagy pénzből készülő kommersz produkciót, de a helyzet úgy hozta, hogy megszületett a szerzői filmes énje. És elemi erőből készített egy ellenálló alkotást. A magyar film pedig egyre színesebb!
Infó:
Bűnös város
Megtekinthető a bunosvaros.hu című honlapon
