Hogy Angela Merkel mit is jelentett a világpolitika szempontjából, milyen űrt hagy maga után és miként is vélekedtek róla a földkerekség vezető politikusai, mindent elmond erről a világ húsz legfontosabb ipari hatalmának római csúcstalálkozója. A G20-ak államfői ovációval búcsúztatták a leköszönő német kancellárt, aki utoljára vett részt ilyen csúcstalálkozón. Mario Draghi olasz miniszterelnök és az esemény házigazdája pompázatos rózsacsokrot nyújtott át Merkelnek, miközben a nagy gazdasági hatalmak többi vezetője felállt a helyéről és lelkesen tapsolt. „Magabiztossága, vezetői képességei és az egység megteremtésére irányuló eltökéltsége felbecsülhetetlen értéket jelentett a csoport számára” – jelentette ki Draghi. „Hosszú ideig ápoljuk az örökségét. Kedves kancellár asszony, kedves Angela, köszönöm” – fejtette ki az olasz kormányfő.
Merkel azonban nem csak a világnak hiányzik majd, hanem Európának is. Már a szeptemberi német választás előtt is több lap találgatta: ki léphet az örökébe az európai porondon? Létezik-e olyan politikus, akinek annyira adnak a szavára, mint Merkelére?
Egyelőre több jelölt is van, de idő kell ahhoz, amíg eldől, ki lesz Európa vezéregyénisége. Erre a választ legfeljebb csak hónapokkal azután adhatjuk meg, hogy létrejön a német kormány. Egyelőre ennek időpontja is kérdéses, a koalíciós tárgyalásokon résztvevő szociáldemokraták, a Zöldek és a liberális FDP karácsony előtti időpontban reménykedik, ha nem jön közbe semmi váratlan és sikerül közös nevezőre jutniuk olyan kényes kérdésekben is, mint például a menekültpolitika.
Mario Draghi
Különös fintora a sorsnak, hogy épp Olaszországban rendezték meg a húszak csúcstalálkozóját, s pont Mario Draghi búcsúztatta Angela Merkelt. Nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy jelenleg az olasz miniszterelnök az Unió legtekintélyesebb és legkarizmatikusabb személyisége, az EU de facto vezetője. Draghi kivételes profizmussal vezényelte le a G20-ak csúcstalálkozóját, egyértelmű volt, hogy az Európai Központi Bank (EKB) korábbi elnöke képes egybefogni az EU-t is. Megvan a kellő hazai „hátszele” is, hazájában 60 százalék körüli a támogatottsága, s bár az utóbbi hónapokban ez az érték valamelyest csökkent, ennek oka az, hogy rendkívül szigorúan és következetesen viszi véghez az oltási programot, nem riad vissza a népszerűtlen intézkedésektől sem.
Merkel sem csak német kancellár volt, hanem Európa legfőbb vezetője is, Draghi sem csak az olasz kormány fejeként lép fel. Minden jel szerint megtalálta küldetését az új multilaterális gazdasági rendért folytatott küzdelemben, pontosan tíz évvel azután, hogy megkezdte az euró megmentésének nehéz küldetését az EKB vezetőjeként. A mostani kihívás azonban még az egy évtizeddel korábbinál is nehezebb, hiszen sokkal feszültebb az Egyesült Államok és Oroszország, illetve Washington és Peking viszonya, mint egy évtizede.
Draghi már azzal is sikert ért el, hogy megállapodás született a globális minimumadóval kapcsolatban. Az éghajlatváltozás elleni küzdelmet illetően viszont az is kiviláglott, mennyire nagyok az ellentétek az egyes országok érdekei, törekvései között. De Merkelhez hasonlóan kiválóan ért ahhoz, hogy közelebb hozza az álláspontokat, s legalább valamiféle minimális kompromisszumot kicsikarjon a különböző felek között.
Bár most, Merkel távozásakor olyan karizmatikus politikusra lenne szüksége a közös Európának, mint amilyen Draghi, s jelenleg őt tekinthetjük az EU elsőszámú vezetőjének, csekély az esélye annak, hogy hosszabb távon is ő határozza meg az Unió arculatát. Ennek elsősorban olasz belpolitikai okai vannak. Egyelőre nem lehet tudni, meddig marad olasz miniszterelnök. Elvben 2023 kora tavaszán rendezik meg a következő parlamenti választást, de ha addig nem bukik a kormány, ami lássuk be, Olaszország esetében sosem zárható ki, akkor sem biztos, hogy végig Draghi marad a kabinet élén. Jövő februárban ugyanis elnököt kell választania a parlament két házának és a régiók vezetőjének, s a köztiszteletben álló Sergio Mattarella államfő, aki júliusban töltötte be nyolcvanadik életévét, jelezte, semmiképp sem akar hosszabbítani. Egyre nő az esélye annak, hogy Draghi követi az elnöki tisztségben. A miniszterelnök még sosem beszélt ilyen jellegű ambícióiról, csak annyi bizonyos, hogy a jobbközép Forza Italiat irányító egykori botrányhős volt miniszterelnök, Silvio Berlusconi pályázna a Quirinale palotába.
Olaf Scholz
Angela Merkel olyan személyiség, aki távozni is méltósággal tud. Rómában stílusosan búcsúzott. Mintha Szent Pál jelmondata járt volna a fejében: „Jó harcot vívtam, megtartottam a hitet, befejeztem az utamat”. Hiába tartozik más politikai blokkhoz Olaf Scholz (szinte biztosan) leendő német kancellár, Merkel magával vitte Rómába, a G20 csúcstalálkozó helyszínére ezzel is jelezve: gyors átmenetet óhajt az EU vezetői pozíciójában. Scholz tehát a „Doppelgängere”, a hasonmás volt. Persze Merkelnek aligha jelenthetett problémát, hogy kereszténydemokrataként a szociáldemokrata Scholzcal kellett mutatkoznia, hiszen utóbbi 2018 óta a Merkel-kormány kulcsszereplője pénzügyminiszterként és kiválóan megértették egymást a szövetségi kabinetben.
A legnagyobb kérdés, képes lesz-e Scholz Merkel örökébe lépni az európai színtéren is? Bár aligha lesz 16 évig kancellár, mint Merkel, de érzékelhetően jó vezetői képességekkel rendelkezik. Draghi után ő lehet az EU vezetője. Integratív személyiség, aki a leköszönő kancellárhoz hasonlóan kompromisszumkész. A pénzügyi tárca élén eltöltött első évében fel akarta mérni, hogy az eurócsoporton belül milyen kompromisszumos megoldások jöhetnek szóba. Valójában, ahogy európai kollégái tanúsítják, Scholz sokkal békülékenyebb volt az euróövezeti találkozókon, mint elődje, a kereszténydemokrata Wolfgang Schäuble.
A szociáldemokrata kancellár nagyban számíthat majd Franciaország támogatására. Párizs azt reméli, hogy Scholz kancellárként nem ragaszkodik annyira a költségvetési szigorhoz, mint Merkel, bár a franciák azért bizonytalanok a kérdésben, mert a pénzügyi tárca élére az e kérdésekben merev álláspontot elfoglaló Christian Lindner, az FDP elnöke a legesélyesebb.
Scholz Unióról alkotott jövőképe így hangzik: „Európának egyre inkább igazi unióvá kell összenőnie.” Tehát „több Európát” akar szemben az egyes országok szuverenitásának erősítésével, ami aligha cseng jól a magyar kormány fülében.
Szakértők szerint a berlini szövetségi pénzügyminisztérium megváltoztatta a német Európa-politika egész „gondolkodásmódját”. Scholz a koronavírus-járvány óta sokkal intenzívebb Európa-politikát folytatott, mint azt megelőzően. Az Európa iránti elkötelezettségét senki sem vonhatja kétségbe.
Emmanuel Macron
Sokáig magától értetődőnek látszott, hogy Merkel távozása után a francia elnök lesz az Európai Unió vezetője. Nagy feltűnést keltett 2017 őszén, a Sorbonne-on elhangzott beszédével, amikor még fél éve sem volt elnök, de olyan átfogó javaslatokkal állt elő az EU jövőjével kapcsolatban, hogy Németország túl lassúnak tűnt mellette. Más kérdés, hogy e javaslatok nagy részét nem lehetett átültetni a gyakorlatba, mivel az EU alapszerződésének átírása is szükséges lenne hozzá, s erre a tapasztalat szerint vajmi kevés az esély.
Bár időközben Macron aligha adta fel az EU vezetésére vonatkozó nyilvánvaló ambícióit, prioritásai alighanem megváltoztak. Az utóbbi hónapokban többet foglalkozott belpolitikával részben a koronavírus-járvány kezelése, részben pedig az áprilisban esedékes kétfordulós francia elnökválasztás miatt. Hiába kedveli a külpolitikát, ezzel nem lehet választást nyerni Franciaországban. Ettől függetlenül elnökségében még fontos szerepet tölthetnek be az EU jövőjét érintő kérdések, hiszen januártól Franciaország lesz az EU soros elnöke. Macron akkor válhatott volna az EU vezetőjévé, ha a Scholznál kevésbé karizmatikus Armin Laschet, a keresztény uniópártok kancellárjelöltje lenne a következő német szövetségi kormány feje.
