határ;menekültek;Röszke;Mórahalom;Röszke-Horgos;

Virtuális migránsveszély: riogatás van, menekült alig

A kormány videós üzenete: újra rettegnek Mórahalmon. „Retteg itt a fene, micsoda hülyeség” – mondták lapunknak járókelők a szerb határnál fekvő településen.

Szokásos, mindennapos életét éli a szerb határnál fekvő Mórahalom; sokan buszra várnak, építőanyagos autók mennek el mellettünk. Tucatnyi járókelő nézi meg – tudósítónk telefonján – a kormány videóját, amelyben éppen az a rész következik, ahol az utcán menetelő menekülteket mutogatnak.

– „Ez odaát, Szerbiában készülhetett, nem itt”- véli egy idősebb hölgy. Mórahalmon legfeljebb 2016-ban voltak ilyen jelenetek. Akkor tényleg volt olyan, hogy reggel hatvanan ültek az út szélén – magyarázza. De most? Hónapok óta nem láttak a városban menekültet. Némi kérdezősködés után megtudjuk, hogy kik nyilatkoztak a videóban. Mint kiderül, ők közigazgatásilag Mórahalmon laknak, ám nem a településen, hanem több kilométerrel távolabb, közvetlenül a határsáv melletti kis tanyáikon élnek.

Nagy nehezen sikerül egyikőjükkel találkozni, miután autóval hosszan keringünk a határsáv földútjain. A drámai légkörű kormányvideóban a rettegéséről beszámoló hölgy a valóságban kifejezetten életvidám, kedves jelenség, szívélyesen fogad, beinvitál minket a házába. Mint kiderül, nemrég költözött vissza Franciaországból, ahová azért időnként visszajár. Amikor elmesélem, hogy Mórahalmon csak nevettek a kormányvideón, vállat von. „Az lehet, hogy ők odabent nem látnak ebből semmit, mi viszont igen”. Mutatja, hogy a szemközti mezőn szokta látni az ott baktatókat, nem ritkán nyomukban a rendőrökkel. Sőt, egyszer vagy húszan be is csöngettek az egyik tanyára – állítja.

– És mit akartak? - kérdezem.

– Az nem derült ki, mivel a tanya tulajdonosa nem nyitott ajtót, ellenben kihívta a rendőrséget, akik elvitték őket. Talán csak szállást néztek és ellenőrizték, hogy otthon van-e a tulajdonos – mondja, majd hozzáteszi: egyszer, amikor Franciaországban volt, akkor az ő tanyájára is betörtek.

Abban az ő és a Mórahalmiak véleménye is egyezik, hogy Szerbiában viszont tényleg súlyos lehet a helyzet. Igaz, mint kiderül, a többségük a magyar televízióból hallotta ezt, miután a választások felé közeledve a kormány igyekszik felmelegíteni a 2018-ban – politikai szempontból – aduásznak bizonyult menekültriogatást. Szijjártó Péter külügyminiszter és Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a „folyamatosan a határra nehezedő migrációs nyomásról” beszélnek, Németh Szilárd államtitkár a minap ajándék gumibotokat vitt a határőröknek és katonáknak az „egyre agresszívabban fellépő migránsok” miatt, Orbán Viktor kormányfő pedig arról beszélt, hogy az egy évvel ezelőttihez képest most háromszor, négyszer akkora a migrációs nyomás.

A hivatalos adatokból látható kép prózaibb. A menekültügyi szervek szerint a 2015-ös menekülthullám nagyjából egy százaléka érezhető ma a területen. Akkor főleg a Szíriai háború elől mintegy félmillió menekült érkezett Szerbiába. Most viszont az ENSZ menekültügyi főbiztosának adatai szerint az egész Balkánon 10-11 ezer menekült volt az elmúlt hónapokban. Többségük Szerbiában várakozik, ott bő 5 ezren vannak. Ebből a szerb hatóságok a Vajdaságban, a magyar-szerb határtérségben szeptember végén 1000 körülire becsülték a menekültek és migránsok számát. A 2017-ben életbe lépett szabályok szerint az elfogottakat vissza kell kísérni Szerbiába és Léderer András, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programjának főmunkatársa szerint pontosan ez történik. Az elfogott migránsok adatait nem is ellenőrzik, összegyűjtik és átkísérik őket valamelyik kapun, az érintettek pedig később, erőt gyűjtve, megint megpróbálnak átjutni Magyarországra. Vagyis a „migrációs nyomás” abból áll, hogy az elfogottak újra és újra, akár tízszer-hússzor próbálkoznak.

A röszke-horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán egyetlen, álmos tekintetű szerb tiszt posztol, aki készségesen útba igazít, hogy hol vannak az illegális menekült szálláshelyek. Nem kell messzire menni, jó kétszáz méterrel lejjebb a valaha szebb napokat megért éttermek, kiszolgáló épületek romjai között tanyáznak a menekültek, ott várják a kedvező alkalmat, hogy átszökhessenek Magyarországra. Többekkel beszélünk: elmondásuk szerint olyan 300-400 ember lehet a területen. Van aki néhány hete van ott – mondja a Zacharia-ként bemutatkozó marokkói fiatalember és barátnője, de szerintük akad olyan is, aki már évek óta próbál a magyar határon át eljutni Németországba vagy Franciaországba.

– Hungarian Police best! - mosolyog Zacharia. Ő eddig háromszor lépte át a magyar határt, és mindháromszor elkapták, de jól bántak vele. Nem vették fel az adataikat, fél órán belül visszakísérték őket szerb területre. Van, aki egy hónapban tíz-tizenöt alkalommal is nekiindul a határnak.

– „Hogyan mennek át a határfalon?” - kérdezem. Jump! – mosolyog egy másik fiatalember, a tunéziai Musa – azaz: átugranak a kerítésen. Vele és két sorstársával már az egyik horgosi kisbolt előtt találkozunk. Kezükben szatyor: a menekültek ott készleteznek fel az éjszakai „ugrásra”, majd az útra. Musa csak nevet, amikor azt pedzegetem, hogy próbálnak-e földbe ásott lyukakon át eljutni Magyarországra. Minek? – kérdez vissza. Hoznak egy létrát, arra felmásznak és átugorják a határkerítést. Lebukni ott nem nagyon szoktak, inkább beljebb, a tanyák között szúrják ki őket. A veszély csak annyi, ha az ember rosszul ugrik – mutatja a mellette álló társa dagadt bokáját, aki rosszul esett, majd utána lesántult. Az csak legyint, nem érdekli. Újra megpróbálja.

Horgost elhagyva Szabadkáig nem találkoztunk se menekültekkel, se rendőrökkel. József, a közeli kistelepülés tanítója az utóbbi időszakban kevesebb menekültet lát a környéken. Szerinte Horgoson és környékén pár százan lehetnek, talán ezren, és Szabadka utcáin látni még őket. Amúgy a szerb rendőrség sem igazán foglalkozik az egésszel. Időnként lemennek Horgosra, felpakolják egy buszra akit látnak, és viszik őket az egyik közeli menekülttáboraiba. Onnan meg utána a helyi taxisok szállítják vissza a menekülteket jó pénzért a határhoz.

Ugyanezt Bácsszőlősön is többen megerősítik. Szerintük a magyar politika fújja fel válsággá a menekülthelyzetet. Egy idős hölgyet szólítunk meg az utcán, aki elmondja: ugyan menekültet már vagy másfél éve nem látott, ám szerinte biztos, hogy súlyos a helyzet. Amikor megkérdezem, hogy ezt honnan veszi, elmondja: a magyar köztévéből hallotta. - Batka Zoltán

Készpénznek vettékMagyarország kész folyosót nyitni a migránsoknak Nyugat-Európa felé – számolt be a Szíriában országos lefedettségű Szíria TV. Az állami csatorna Orbán Viktor legutóbbi rádiónyilatkozatára hivatkozott. A miniszterelnök arról beszélt múlt pénteken, hogy „mi készen állunk arra, hogy nyitunk egy korridort, akinek kell, és a migránsok fölmasírozhatnak ott Ausztriáig, Németországig, meg Svédországig. Ha kell nektek, vigyétek”. A kormányfő a Brüsszel elleni harc egyik elemeként többször használta már ezt a fordulatot 2015 óta, viszont a kijelentést most Szíriában készpénznek vették. B. Z.

„Mindig ugyanazok jönnek”

Cseh rendszámú, ezüst színű Mercedes áll a bajai Duna-híd Tolna megyei oldalán. Az autót rendőrök veszik körbe, a kocsi faránál sötétbarna bőrű férfi áll, háta mögött összekötözött kézzel, a hátsó ülésen még hárman, arabos arcélű férfiak. Az egyenruhások nem mondhatnak semmit, ám a látvány egyértelmű: embercsempész akadt fenn.

Az ORFK adatai szerint naponta 3-400 menekültet fognak el a rendőrök Bács-Kiskun és Csongrád megyében. Sokan a szerb-magyar határon a Duna és Hercegszántó közti szakaszon jönnek át, állítják az általunk kérdezett bajaiak, vaskútiak, garaiak. Az említett, nagyjából tíz kilométeres szakaszon ugyanis nincs kerítés, a Dunába torkoló csatornák jelölik ki az országhatárt, és odaátról a közelben lakó szerbek csónakokkal hozzák át a migránsokat, személyenként 10-50 euróért. Azt is mondják az itteniek, menjek el a Hercegszántóhoz tartozó Hódunára, annak szélén áll egy katonai sátor, oda gyűjtik a csatornákon átkelő migránsokat.

Ártéri tölgyerdőn átkígyózó, keskeny, kátyús út visz Hódunára. Öt-hat kilométert megyek, ez idő alatt fél tucat álló vagy lépésben hajtó rendőrautó mellett gurulok el. Az egykori falu 30 roskadozó portájának a fele lakott, talán, ha húszan élnek az elhagyottsága miatt kissé misztikus településen. A helybéliektől megtudom, hogy már elkéstem, pár perce vitték el egy busszal a katonai sátorból azt a 30 menekültet, akiket az elmúlt éjjel és hajnalban gyűjtöttek össze a környéken. A sátrat egy rendőr őrzi, fotózni nem enged és nem nyilatkozik, de nem cáfolja, hogy a „járat” az előbb elment. A hová kérdésre se válaszolhat. A hódunaiak úgy tudják, a rendőrök elviszik a menekülteket a kerítés valamelyik kapujához, és ott átküldik őket Szerbiába. Nincs hivatalos átadás, a kapunál nem veszi át szerb egyenruhás a migránsokat, mehetnek, amerre látnak.

A Bajától délre és keletre eső falvak mindegyikében azt tapasztalják az ott élők, hogy újra gyakran vonulnak a menekültek a településük melletti mezőkön és erdőkben. „Egy rendőr barátom azt mondta, hogy volt olyan menekült, akit két héten belül már harmadjára kapott el” – mondja egy bajai benzinkutas. Szerinte egyértelmű, hogy mindig ugyanazok jönnek… - Ungár Tamás írása a Népszavának