Parragh László;iparűzési adó;

- Az egész és a fele

Már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy a kormány bejelentse, egyszer és mindenkorra felejtsék el az önkormányzatok a 2020-ig nekik járó iparűzési adóbevételek felét. Az első számú királyi tanácsadó, Parragh László azzal indokolta, miért lenne nagyon jó a települések pénzének csökkentése 2022-ben is, mert annak szerinte nagyon pozitívok a tapasztalatai. Értsük jól: a cégek jól jártak vele.

Az okfejtés a belügyi tárca olvasatában már úgy hangzott a szerdai „ítélethirdetésen”, hogy a magyar kis és közepes vállalkozások olyan grandiózus teljesítményt nyújtottak a járvány ellenére ebben az évben, hogy a félpénz elvonása ellenére sem csökkent az önkormányzatok iparűzési adóbevétele. Az önkormányzati szövetségek szerint nem így van, de ha igaz lenne, akkor az az összesen 150 milliárd forintnyi be nem fizetett adó sem rontott volna sokat a cégek helyzetén, a városok és falvak azonban lélegzethez jutottak volna a segítségével. Másrészt, ha a vállalkozások ilyen jól teljesítettek, az állam nagyon sok adóbevételhez jutott, amiből legalább a járvány elleni védekezés költségeit megtéríthette volna a településeknek, de nem tette.

Az Állami Számvevőszék egyik tavasszal készült elemzéséből az derül ki, hogy a települések költségvetési bevételeinek egyharmada a helyi adókból jön össze, s ennek 80 százaléka az iparűzési adó. Mindenki elfogadja, hogy a gazdasági központok mellett a többieknek is kapni kell a pénzből – ahogy kapnak is. De ha minden zsebet egyformán ürítek ki, az nem ugyanaz, mint ha egyformán tömöm tele őket.

Most 2022-re szól a legfontosabb helyi adó csökkentése, de Parragh főtanácsadó már belengette, hogy ezt az egész iparűzési adó ügyet újra kellene gondolni, s félő, ha marad a mostani kormányzati felállás, a jövő évi költségvetési vita környékén ezt meg is teszik. S akkor eltűnhet az egész, nemcsak a fele.