Hat év, ha globális folyamatokról van szó, elhanyagolható idő. Képzelné az ember. Úgy alakult, hat év késéssel akadt a kezembe Martin Burckhardt és Dirk Höfer esszéje, a Minden és semmi, amelyet először 2015-ben adtak ki Berlinben. A digitális forradalom teológiájaként is méltatott kötet korunk sorsfordító változásairól szól, sokat mondó alcíme: A digitális világpusztítás feltárulása (magyarul: Atlantisz Könyvkiadó, 2018, fordította Lénárt Tamás).
A német szerzőpáros gondolatmenete Leibnitztől indul, aki jó háromszáz éve fogalmazta meg a bináris számrendszer ötletét. George Boole (1815–64) brit matematikus, ifjúkori megvilágosodás-élményének hatására, olyan univerzumról értekezett, amelynek leírásához elegendő az egy és a nulla. E két szám közös sajátossága: akárhányszor megszorozva önmagukkal, az eredmény önmaguk. 1=1x1=1x1x1, illetve 0=0x0=0x0x0, és így tovább. Általánosítva:
Íme a „digitális világképlet”. A vég nélkül szaporítható Minden és Semmi logikájának rémületesek a gyakorlati következményei. Ez az értelem szörnyetege, az „új Hüdra”. Hasonlatos a görög mitológia mérgező leheletű mocsárlakójához, a szörnyek atyjának sokfejű gyermekéhez. Akinek ha levágják egy fejét, két másik nő a helyébe, akárcsak napjaink digitális szörnyszülöttjének. „Ha a mérge rászabadult a világra, már nem lehet eltávolítani.”
Burckhardt (1957–) a gépek kultúrtörténetével foglalkozik, Höfer (1956–) író, műfordító és borkereskedő; mindketten játékfejlesztők is. Elborzasztó víziójuk szerint a képlet „mindig, mindenhol, korlátlanul” érvényesül; megváltoztatja valósághoz való viszonyunkat, az idő és a tér észlelését, az identitásról és a szabadságról alkotott fogalmainkat, a gazdaságot, a politikát. „Az analóg világ ugyan túléli a digitalizálását, ám érezhetően csupán Patyomkin-falu lesz, árnyéka, salakja önmagának.”
Az internet serdülőkorában naivan hittük, hogy a kollektív emberi tudás halmozódik fel a közösségi hálózatokban. Azóta sajnálatosan kiderült, „a korlátoltság, az alattomosság és a babonák” a hatékonyabban terjednek, mint a bölcsesség. Elektronikus nyomaik kitörölhetetlenek. „A dezinformáció és a szisztematikus hamisítványok, amelyek ebben az áradatban beazonosíthatatlanok, óriási, cunamiszerű érdeklődéshullámokat idéznek elő”, írták – ismételjük, 2015-ben.
Tökéletes időzítés volt, mielőtt elhatalmasodott a tudatosan gerjesztett migránsparanoia. Egy narcisztikus elnök párhuzamos valósága. Jött a brexit, nyomában üres áruházi polcok és benzinért kígyózó autósorok. A kínai pontrendszer. Megfigyelés, lehallgatás, ellenségmenedzselés. A vírustagadás világjárványa, az oltásellenesség nyájimmunitása. A gyűlöletbeszédet preferáló algoritmus, amely a több komment és megosztás révén nagyobb profitot termel.
Így vagy úgy, mind a digitális világ abszurd orwelli terméke. Sok mindent (és sok semmit) láttunk hat mozgalmas év alatt, mintegy illusztrációként a nevezetes esszéhez. A megkésett olvasónak mindez már nem baljós jövőkép: a ráismerés az, ami hátborzongató benne.