Libavadászat: a gazdák kérték a módosítást

A szezon kezdetének megváltoztatása a Tiszántúlon komoly veszélybe sodor ritka fajokat.

A Hortobágyi Nemzeti Park területén november elején találtak egy elpusztult vörösnyakú ludat, melyről a vizsgálatok során kiderült, hogy testében ólomsörét volt. A madár a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a sérülékeny besorolású fajok közé tartozik, Magyarországon fokozottan védett, egymillió forintos eszmei értékkel bír. Az eset azután történt, hogy az Agrárminisztérium lazított a vadászati szabályozáson, ami eddig figyelembe vette a természetvédelmi elvárást. A tiszántúli megyékben a vadlúdvadászat az országos vadászati idényhez képest szűkített időintervallumban, december 1. és január 31. között volt lehetséges. Ez változott meg: az egész ország területén egységesen október 1-től lehetséges a vadlúdvadászat. Mint megírtuk: ez volt az a miniszteri döntés, ami a madárvédők szerint komoly veszélybe sodort ritka, védett libafajokat. Eddig nem véletlenül vonatkozott más szabályozás a Tiszántúlra, ugyanis jellemzően az északi tundraövezet határán költő vadlibafajok október-novemberben vonulnak el a terület felett, ráadásul többnyire a vadászható libafaj-rajok közé keveredve. Így az őszi vadászat idején óhatatlanul puskavégre kerülhetnek.

A „libavadászat országos egységesítése” néven futott döntést nem a kormánypártokban máskülönben komoly lobbierővel rendelkező vadászok, hanem a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdaszövetség járta ki a tárcánál - tudtuk meg a minisztériumtól. A mezőgazdák évek óta azzal érvelnek, hogy az ősszel vonuló vadliba-csapatok komoly károkat okoznak, ezért a védekezéshez a Tiszántúlon is szükséges ősszel a vadászatuk. Tény, hogy a lőhető vadlibafajok – vetési lúd, nagy lilik és 2012 óta a nyári lúd is – csapatai télen előszeretettel csemegéznek nemcsak a már betakarított kukoricaföldeken hátramaradt, kipergett magból (hasonlóan a Tiszántúlra immáron sok tízezres számban érkező, ám szerencséjükre a vadlibától jól megkülönböztethető és szigorúan védett darvakhoz), ám a gazdák szerint rájárnak a napraforgóra és az őszi búzavetésre is. Bár a vadkár mértéke vitatott, mivel meglehetősen új keletű dologról van szó. A ludak ugyanis az egyre gyakoribb hómentes telek miatt férnek hozzá a szántóföldekhez. Nem véletlen, hogy a közelmúltig a vadászati törvény nem is foglalkozott a libák okozta kártétellel.

Ugyanakkor kérdés, hogy a vadászattal mennyire lehet elejét venni a kárnak: a Országos Vadászati Adattárból ugyanis kiderül, hogy az őszi libavadászat országosan 12-13 ezer madarat hoz a terítékre, döntő részt nagy liliket. A libát ugyanis a levegőből, húzás közben lövik, ami egyfelől nem teszi lehetővé, hogy nagyobb tömegben ejtsenek el belőlük. Másfelől viszont – mint arról gyakorló vadászok beszámoltak – a harminc-negyven méter magasan lapátoló csapatból teljes képtelenség kiszúrni, hogy melyik közülük a védett állat, például a súlyosan veszélyeztetett, ritka kis lilik. Az is kérdéses, hogy ténylegesen mekkora a kár: sem az agrárminisztérium sem a két gazdaszövetség nem kívánta elárulni, hogy forintban kifejezve szerintük mekkora kárt okoznak a vonuló víziszárnyasok. Az ügyben a Magyar Madártani Egyesületnél csak annyit mondtak: jelenleg egy „összesítő, tájékoztató anyagon” dolgoznak a minisztérium számára.