evolúció;Mundruczó Kornél;Ruhrtriennálé;Vanessa Kirby;Wéber Kata;

2021-11-26 06:40:00

A forma mellett döntöttünk - interjú Mundruczó Kornéllal és Wéber Katával

A pandémiás korlátozások idején forgatta Mundruczó Kornél és Wéber Kata az Evolúció című filmet, mely a generációkon átívelő zsidó sorstraumát mutatja be. Az alkotókkal Cannes-ban beszélgettünk.

A Pieces of a Women-ben Vanessa Kirby karakterében jelen van a kelet-európai származás. Az Evolúció esetében pedig konkrétan ezen van a hangsúly. Van kapcsolat a két film között?

Wéber Kata: Mély kapcsolat köti őket össze. Amikor a Pieces forgatókönyvét írtuk és a karakterek hátterét dolgoztuk ki, nagyon sokat beszéltünk a kelet-európaiságról. A filmben ez tényleg csak felsejlik, Ellen Burstyn figuráján keresztül. Amikor az Evolúció Ruhrtriennálén előadott színpadi verzióján dolgoztunk, már megszületett az idea, hogy egy család három generációját mutatjuk be egy triptichon szerű szerkezetben. Mely egyébként összefügg a személyes sorsunkkal, az édesanyám betegségével és végül a halálával. A pandémia alatt egy nagyon gyors, rövid és koncentrált projekt keretében filmet tudunk belőle készíteni Petranyi Viktóri producer tanácsára és hathatós segítségével. Nagyon hálásak vagyunk neki.

A színpadi előadás 2019-ben volt….

Mundruczó Kornél: Mely egy koncertszínházi produkció volt.

Hová lett a zene?

Mundruczó Kornél: Izgalmas kérdés, mert mindennek a kiindulópontja Ligeti György Rekviemje volt. A filmnél viszont azt éreztük, hogy nem lehet egy teátrális koncert színházat tenni a vászonra. Annyira nemes, tökéletes alkotás Ligeti zenéje, hogy nagyon keveset lehet hozzátenni – már, ha egyáltalán lehetséges bármit is. A film esetében úgy gondoltuk, hogy teljesen önálló művet szeretnénk létre hozni, eltávolodni a zenés színháztól, de úgy hogy megtartjuk a dramaturgiai alapkoncepciót, jelesül, hogy három megnyújtott fragmentumból áll össze. Maga a színpadi és a filmes produkció is experimentális, minimalista, de amiről szól, az reményeink szerint időtlen és fontos.

Wéber Kata: A legfontosabb alapvetésünk az volt, hogy nem akarunk a múltról beszélni. Amit erről el lehetett mondani, már sokan megtették, ám a referenciapontokra szükség van ahhoz, hogy eljuss a jelenbe és a ma kérdéseit feltegyed.

A harmadik felvonás – ha nevezhetem így – inkább már a jövő „zenéje”. Amikor muszlim kislányt megcsókolja a zsidó fiút, ma még nem mindennapos jelenség.

Mundruczó Kornél: Igen, de közben a valós életből jön. Az Evolúció a legkevésbé fiktív filmünk, számos szegmense megtörtént tényeken és eseményeken alapul. Amit említ, egy berlini barátunk gyerekének az igaz története. Amikor elmesélte nekünk, megkérdezte: most mit mondjon ő? Ez most jó vagy rossz?

Wéber Kata: Berlin nagyon érdekes hely, iszonyú ellentétes erők egyszerre vannak jelen. Tojáshéjon táncoltunk, mert ezt a komplexitást akartuk megmutatni, ám úgy, hogy eközben sosem billenünk el egyik oldalra sem. Ez pedig a mi felelősségünk. Még akkor is, amikor konkrétan a saját sorsomat mesélem tovább, amikor nem tudom bebizonyítani a kislányomról, hogy zsidó. A német bürokráciában nem értik meg, miért van annyi hamis dokumentum a származásunk kapcsán, miközben épp ez a bizonyíték rá, mivel a vészkorszakban így lehetett túlélni. Ilyen abszurdumukból áll ma Európa.

Mundruczó Kornél: A kommunista korszak egészen a rendszerváltásig a maga komplexitásában is egy fekete-fehér világ. Ma sokkal nehezebb tájékozódni az huszadik század ideológiáinak  romjain.

Abban mindenki együtt szokott érteni manapság, hogy ami a rendszerváltás előtt volt, az rossz – ezt Európára is értem. Ám az Evolúció második szegmense, mely egy újlipótvárosi lakásban játszódik, inkább csak magyar.

Mundruczó Kornél: Nem voltam biztos abban, hogy ezt a filmet Magyarországon és talán Németországon kívül bárhol is érteni fogják. Magyarnak kell lenned és ismerned kell hozzá Berlint - gondoltam. Pont időben találta ki Thierry Frémaux az experimentálisabb filmeknek szóló premier szekciót Cannesban, itt pedig nyitottak voltak az „Evolúcióra”. A bemutató után pedig nyilvánvaló volt hogy a film érthető és átélhető, sokkal szélesebben mint ahogy mi feltételeztük.

Wéber Kata: Számomra az a döbbenetes, hogy azok, akik, nem tudnak magyarul, egyáltalán követni tudják a dialógusokat. Lefordíthatatlan kifejezések is vannak benne: „Ne veszítsd el a csüggedésed” vagy „A holokauszt árnyékából az árnyékszékébe”. A szerencsénk az volt, hogy a Monori Lili olyan remek színésznő, hogy ezeket már a jelenlétével kifejezi.

Mundruczó Kornél: Filmet készíteni Monori Lilinek egy álom. Ő maga az értékmegőrzés. A következő generációknak látni kell, hogy amit ő tud, az valós és zseniális kvalitás.

Az első két szegmens egysnittes filmeknek tűnik. Nem tartottak attól, hogy a vizuális vezérmotívumok átveszik az uralmat?

Mundruczó Kornél: Egy-egy vágás van az első két epizódban, a harmadikban öt. A kérdésre válaszolva: ez nagyon nehéz játék. Ha hagyományosan felsnittelem, akkor a színészekből soha nem tudtuk volna kihozni ezt az intimitást. Másrészt Jancsó Dávid vágóval rettegtünk, hogy amit forgatunk, az nem lesz-e „tévé”. Egy mozifilmnek kell, hogy legyen ereje. Amúgy a Johanna óta vonzódom a hosszú snittekhez, noha nem vagyok koncepcionalista rendező, de most e forma mellett döntöttünk.

Wéber Kata: Az okok között közrejátszott, hogy nagyon kevés pénzből csupán tizenhárom napig forgattunk. Napi hasznos hat percet kellett felvenni, ez pedig már maga a technikai sport kategória.

Mindhárom „felvonásban” van csoda. Erre mi szükség volt?

Mundruczó Kornél: Egyrészt mert véleményem szerint vannak csodák, másrészt az egész film az emlékezetre épül. Amikre azt mondja csoda, azok érzetek. Amikor leömlik egy csomó víz, az például a megtisztulás metaforája. Nem szerettünk volna tényszerű realizmust kreálni. Főleg nem a múltból.

Wéber Kata: Mi nem egy filmet forgattunk a történelemről, hanem egy család bizonyos tagjainak a személyes történelme. A legsúlyosabb helyzetből a kiút pedig mindig a személyes kapcsolatok – illetve ezek csodája.

Mundruczó Kornél: Elképesztő mennyiségű történetet ismertünk meg a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, illetve Vági Zoltán segítségével, az ő szakmai tapasztalatára alapozva. Ő sokszor kiemelte: minden egyes túlélés egy csoda. Annyi abszurd elemnek kell összejönnie egy-egy háborúban, vagy egy koncentrációs táborban ahhoz, hogy túléld, hogy nem tud nem az lenni.

Az első két szegmens identitás történet, míg a harmadikra sokan azt fogják mondani, hogy politikus alkotás.

Mundruczó Kornél: Én nagyon nem vagyok protestív politizáló alkotó és nem is hiszem, hogy a művészetnek ez lenne a feladata. Sokkal inkább az, hogy társadalmilag kritikusak legyünk, annak a komplexitásának a visszaadásával, költői szintre emelésével. Feladatunk provokálni, reagálni a valóságunkra. Protestálni semmiképp sem. Amik most Berlinben vannak, a politikai korrektség, az iszlamofóbia, az antiszemitizmus – ezek árnyékában egy naiv szerelmi történettel szerettünk volna elmondani: nem mindenki hülye. Nem mindenki fogadja azt el, hogy a társadalmi kényszer határozza meg, hogy te ki vagy. Az internetről, a médiából és a politikai térből az zúdulnak ránk az egyirányúsított válaszok: egyfajta termék-identitást kaphatsz és nagyon nehéz felfedezni magadnak most a világot. Egy kamasz mai elveszettsége érdekelt minket, az a tonnás teher ami az identitására nehezedik.