2020-ban döntött arról a magyar állam, hogy 6,1 millió dollárért (mintegy 1,8 milliárd forintért) megvásárolja az amerikai André and Elizabeth Kertész Foundation és Trusttól a magyar származású fotóművész gyűjteményét, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeumban helyez el. Idén hazánkba érkezett az 1163 darabból álló fotógyűjtemény, amelyet jövőre kiállításon mutatnak be. A művek jelentőségéről, azok elhelyezéséről kérdeztük a szakma szereplőit.
Az életmű kezdő és záró szakasza
– Elsődleges célom volt, hogy Kertész magyarországi fotográfiai tevékenységének összes olyan vintage, eredeti nagyításait, kontakt kópiáit vásárolja meg az állam, mely nem csak nekünk fontos: az életmű megkerülhetetlen része, s így az itt lévő műtárgyállomány nélkül nem rendezhető meg az életmű egészét bemutató tárlat. Ezért is érdekesek a Magyarországon készült alkotások, mert vintage fénykép formájában az amerikai alapítványnál nem maradtak ilyen felvételek – beszélt a képek kiválasztásáról Baki Péter fotótörténész, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója.
– Robert Gurbo kurátor mutatta meg a hagyaték magyar vonatkozású részeit és a polaroid felvételeket. Utóbbiak direktpozitív eljárással készültek, csak egy készült minden képből. A polaroidok az életműben fontosak, hisz ez Kertész fotóművészeti tevékenységének utolsó szakasza. Így a világhírű alkotó életművének első és utolsó szakasza is a Magyar Nemzeti Múzeumba került – részletezte. – A vételár a műtárgypiacon mindig kérdéseket vet fel, vannak remek lehetőségek és vannak alkotások, melyeket sokan birtokolni szeretnének, így az áruk is magasabb. Ezúttal Robert Gurbo és Stephen Bulger kanadai galerista határozta meg az árakat.
Csoportokat állítottak fel a képek általuk tartott, az életműben elfoglalt értékük alapján.
Baki Péter elmondta, a kiállítási tervekről a sajtóból értesült: az a nemzeti múzeum főigazgatójának, s a Történeti Fényképtár dolgozóinak volt a döntése. – Most az elsődleges a képek leltározása, szakmai meghatározása, és ez nagy feladat a kollégáknak – hangsúlyozta. Ezt az intézmény közösségi oldala is megerősíti: Fisli Éva főmuzeológus bejegyzése szerint zajlik az állapotfelmérés, többek közt rögzítik a képek méreteit, azonosítják a technikát, s egyenként nyilvántartásba veszik a műveket.
Dokumentumértékük jelentős
Bánkuti András fotóriporter úgy nyilatkozott: nagynak tűnik a vásárlásra fordított összeg, de a műtárgyak ismerete nélkül nem tudná megítélni, megfelelő-e a képek jelentőségéhez viszonyítva. Ugyanakkor szerinte nincs indoka annak, hogy a képek részleteit ne hozzák nyilvánosságra. – Fontos volna, hogy az adásvételi szerződés és a képjegyzék is elérhető legyen, s a Kertész munkássága iránt érdeklődők bármikor hozzáférjenek. Különösen, hogy közpénzből vásárolták a képeket – jegyezte meg.
– A Budapesti Történeti Múzeumban rendezett Au Revoir! című kiállításon (amely kurátora Cseh Gabriella és Cserba Júlia volt – a szerk.) szerepelt három, addig be nem mutatott 1926-os Kertész-fotó. Ezek – mint ahogy feltételezem, a megvásárolt fotók is – egy fiatalember által készített érzékeny családi felvételek, amelyekben fellelhető Kertész látásmódja, de nem ezek alkotják a fotótörténeti Kertész-képeket. Ugyanakkor dokumentumértékük jelentős, s magyar vonatkozásuk miatt jó, hogy Magyarországra kerültek – mondta Cserba Júlia, Párizsban élő művészeti író, kurátor.
– Kertész életművének elsősorban eszmei értéke lényeges, így minden darabja fontos lehet. Talán az egyik legjelentősebb magyar fotográfus, akinek a hatása kortársaira jelentős. Magyarországi megítélése, recepciója változó volt, a rendszerváltás előtt nagyrészt a politika függvénye, azóta elismerése töretlen – kezdte Pfisztner Gábor fotográfus, egyetemi tanár. Kiemelte: történeti szempontból a kutatóknak minden felvétel fontos. – Nem tudom megítélni, a vételár megfelelő-e. Az viszont számít, hogy az anyag Magyarországon lehet kutatható, megtekinthető – hangsúlyozta.
Mégsem Veszprémbe került
Bánkuti András szerint a világhírű magyaroktól származó minden művészeti hagyatéknak van helye itthon. Úgy véli, a Magyar Nemzeti Múzeum jó gazda lehet, noha értesülései szerint nem oda szánták, hanem Veszprémbe, ám ismeretlen okokból mégsem oda került. Noha a legjobb hely szerinte a magyar fotográfia saját intézménye lenne. – Mostoha gyermek a fotográfia hazánkban, nincs igazán múzeuma – ami annak nevezi magát, nem tölti be elég jól a szerepét. Jó kiállítóhelyek vannak, de nincs, ahol egységesen gyűjtenének, rendszereznének, kutatnának – hangsúlyozta. – A Kertész-brandet is akkor képviselné jól Magyarország, ha lenne egy átfogó intézmény. Jó gazdára, épületre, költségvetésre van szükség. Olyan helyre, ahol együtt lennének láthatók képek az elszármazott, külföldön világhírűvé vált fotográfusoktól – mint Martin Munkácsy, André Kertész, Robert Capa, Moholy-Nagy László –, az itt maradt, világszínvonalon alkotó, ám sokak előtt ismeretlen fotósoktól – mint Escher Károly –, vagy a ma élő kortársaktól, akik Kertész nagyságúak is lehetnek.
Pfisztner Gábor szerint a nemzeti múzeumban dolgozó szakemberek bizonyára értő módon tudják kezelni az anyagot. – Jó volna persze, ha lenne a Magyar Fotográfiai Múzeumnak olyan korszerű épülete, amely nem csak egy ilyen gyűjteménynek volna méltó helye, de megfelelő teret adhatna kiállítások rendezésére, és fejlett infrastruktúrát a kutatáshoz. Pont Kertész életműve, de a Magyarországon élő és élt fotográfusok munkái is megérdemelnék, hogy ott méltó körülmények közt tárolják, kezeljék, kutassák és állítsák ki.
Arról is érdeklődtünk, érdemes lenne-e Szigetbecsét – ahol ma az André Kertész Fotómúzeum és Emlékház van – bevonni a képek elhelyezésébe. Pfisztner Gábor szerint ez lehet érdekes felvetés, hisz ott is rendezhetnének állandó vagy ideiglenes kiállításokat. Ám talán szükséges egy nagy intézmény, hogy biztosítsa a hátteret anyagi, szakmai és technikai szempontból egyaránt – emelte ki. Cserba Júlia szerint, ha a képek a Nemzeti Múzeumba kerülnek, akkor a tervezett kiállítás után ritkán kerülnének közönség elé, ám Szigetbecsén a fotográfushoz méltó állandó kiállítást lehetne létrehozni, időszakosan cserélt anyaggal. – Utóbbi ideális megoldás lenne, de csak ha a város is magáénak érezné, támogatná a múzeumot. Mert a Nemzeti Múzeumban ez csak kis gyűjteményként lenne jelen, zömében a raktárban, de Szigetbecsén a kiállítás mellett, hozzáértő szakemberek bevonásával kutatómunka is folyhatna. Franciaország példa rá, hogy egy kis településen is folyhat komoly munka, és hogy egy vidéki kis múzeum is sok látogatót vonzhat.
Kiemelkedő értéket hordozhat a megvásárolt anyag, ám számos megválaszolatlan kérdés van. Kerestük a Magyar Nemzeti Múzeumot kérdéseinkkel annak kapcsán, tervezik-e más helyeken bemutatni a képeket, megerősítik-e, hogy felvetődött a veszprémi elhelyezés, és az adásvételi szerződésről is érdeklődtünk, ám lapzártánkig nem érkezett válasz. Felkerestünk több, a fotográfiai szférában dolgozó szakembert, ám elutasításokba ütköztünk. Kerestük a képeket értékelő Robert Gurbot is, cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
