Talán már két hét is eltelt azóta, netán több, hogy a kormánypárti sajtó belekezdett a Városháza eladási kísérletének történetébe. Naponta több oldalon tálalják az újabb és újabb hangfelvételeket, már a rendőrség is belekezdett a nyomozásba, ha jó olvastam egy sor bűncselekmény gyanújával. Mellesleg igazán meglep ez a szorgalom, amellyel az ismeretlen tettes elleni nyomozást elindították, főként azok után, hogy hasonló lendülettel vetették magukat az Ördög ügyvédje nyomába, miközben itt és most szemet hunynak Anonymus felett. De persze tegyék, ha valóban történt (volna) valami törvénytelen, ha tényleg rábukkannak korrupcióra, és valóban rábukkannak valami szabályellenes eladásra, leplezzék csak le a bűnöst.
Itt azonban, azon kívül, hogy már ki tudja hanyadik embert sározza be a jobboldal erre felkért, ezzel megbízott médiája, az égvilágon semmi nem derült ki. Legfeljebb annyi, hogy emberek beszélgettek, és – ha jól értem – még a Városháza eladása is szóba került. Ugyanakkor egy szó sem éri azokat a tranzakciókat, amelyekkel a kormány kizsilipeli az állami vagyont, és tereli a magántulajdon irányába, mint ahogy arról sem, hogy látszólag törvényes úton, valójában elfogadhatatlanul lapátolja ki a pénzt olyan területekre, ahol aztán ezek a pénzek eltűnnek, kideríthetetlen utakra (zsebekbe) kerülnek.
Itt van például az immár legendás tao-ügylet. 2011 óta nem kevesebb, mint 923 milliárd forint mászott át a költségvetésből a sportra, illetve nem is tudjuk pontosan, hogy mi mindenre, amit sport címszó alatt számolnak el. 923 milliárd forint, halandó ember számára felfoghatatlan összeg, voltaképpen eltörpül mellette az a 36 milliárd, amit önmagában a Felcsút kapott, aligha tagadhatóan a miniszterelnök vigyázó szemeinek köszönhetően. De, hogy könnyebben álátható, átérezhető legyen ez a 36 milliárd; ennyi pénzért majd’ 2500 tisztességes, 15 millióra értékelt házat lehetne megvásárolni. Egy komplett falut, nagyobbat, mint Felcsút, hisz ott a lakosok száma is csak közelít a 3000-hez. Ezt is csak azért tudjuk – mármint a 36 milliárdot -, mert a Transparency International kiperelte az adatokat, amelyeket gondosan titkolt az állam. Ebből azonban még nem tudhattuk meg, hogy pontosan mire is költötték el ezt a hatalmas összeget, bár egyes részletek a DK pereskedése nyomán is kiderültek.
Ne legyen kétségünk afelől, hogy az egész tao-költés körül lenne mit kutatnia a nyomozó hatóságoknak, már ha ehhez lenne nekik kedvük, vagy indíttatásuk. De ahhoz, hogy indíttatásuk legyen, kellene egy lökést kapniuk, mondjuk egy olyat, mint amilyet most a Városháza esetében tapasztalunk. Egyelőre azonban ilyen lökés a hatalom oldaláról nem érkezik, az ügyészeket inkább az Ördög ügyvédje érdekelte. Ellene már vádat is emeltek, miközben az adriai hajózás kapcsán felmerült korrupciós ügyekről szinte szó sem esik. Ha visszaemlékeznek: a jobboldali sajtó a győri Városháza iránt szinte nulla érdeklődést mutatott. Arra nem kaptak parancsot. Csak a hallgatásra. Az elhallgatásra.