Budapest;városháza;

- Karaktergyilkossági kísérlet

A közelmúltban sok politikus és elemző jósolta, hogy a soron következő választási kampány minden eddiginél durvább és aljasabb lesz. Ha valakinek eddig kétsége volt efelől, az elmúlt három héten történtek biztosan megszabadították ezektől.

Ebben a három hétben a jobboldali médiumok gondosan ügyeltek rá, hogy a budapesti Városháza állítólagos eladási szándékával kapcsolatos, Karácsony Gergely személyére „kihegyezett” – szerintük botrányos – ügy minden nap vezető helyen szerepeljen a hírekben és főleg a tőlük megszokott, szélsőségesen elfogult kommentárokban. Természetesen a fideszes politikusok és szóvivőknek, elemzőknek álcázott fizetett propagandistáik is tették a dolgukat, amelyre csak egy példa a számtalan közül: miután Karácsony Gergely nyilvános sajtótájékoztatón cáfolta, hogy a Városházán jutalékos rendszer működne, Láng Zsolt fideszes frakcióvezető még egy héttel később is bőszen követelte a jobboldali médiában, hogy Karácsony adjon választ arra, működik-e jutalékos rendszer. „Anonymus” pedig gondoskodott arról, hogy a módszeresen csepegtetett, illegális lehallgatás eredményeként keletkezett hangfelvételek folyamatosan felszínen tartsák az ügyet.

Ezért (is) legfőbb ideje, hogy utánanézzünk, mit sikerült eddig összehozniuk a kiküldött karaktergyilkosoknak. Merthogy az a napnál is világosabb, hogy az egész egy Karácsony Gergelyt célkeresztbe állító karaktergyilkossági kísérlet, akár van alapja, akár nincs.

Ha – Bocskaival szólva – „a dolgot őt magát nézzük”, akkor igencsak sovány eredményeket találunk. Ami eddig nyilvánosságra került: egy egyoldalas, igen dilettáns, dátum nélküli „megállapodás”, hangfelvétel-részletek két tárgyalásról és olyan további felvételek, amelyeken Gansperger Gyula beszélget egy ismeretlennel, utóbbi akár telefonbeszélgetés is lehet. Mindezek közös jellemzője, hogy azt kétségbevonhatatlanul bizonyítják: a Városházát valakik szeretnék megvenni. De azt nem, hogy a tulajdonos – és pláne személyesen Karácsony Gergely – el is akarja adni.

A dokumentumból annyi derül ki, hogy az a jelenleg kényszertörlés alatt álló, zűrös hátterű Northern Rock kft. és egy ingatlanközvetítő cég között kizárólag bizonyos sikerdíj mértékére vonatkozóan jött létre, és egy nem ismert tartalmú szerződés melléklete. Elgondolkoztató, hogy a megbízott ingatlanos cég a sikerdíjára a „befektető által fizetett sikerdíj” terhére jogosult, ami kétségessé teszi, hogy a szerződés tárgya egyáltalán az ingatlan eladása, nem pedig a befektető vételi szándékának elősegítése. Annak meg végképp nyoma sincs, hogy a megbízó cég bármiféle tulajdonosi felhatalmazással rendelkezne, ami nélkül pedig nem lehet egy ingatlant eladni (a bűncselekmény esetét kivéve).

A két tárgyalásról készült hangfelvételek közös jellemzője, hogy azokon olyan emberek beszélgetnek, akik közül egyik sem jogosult döntést hozni a Városháza eladásáról. Mindkét tárgyalás felvételeiből az derül ki, hogy az ingatlanegyüttest a leggazdagabb Magyarországon élő család, Rahimkulovék szeretnék megszerezni, és úgy tűnik, hogy ebben Gansperger Gyula üzletember segíti őket. Nála érdemes megállni egy kicsit. A fideszes média most „baloldali üzletemberként” aposztrofálja, miközben az első Orbán-kormány alatt ő volt az állami vagyont kezelő ÁPV Rt. első embere, és ekként nagyobb informális hatalma volt, mint számos miniszternek.

Az egyik hangfelvétel egy idén májusi tárgyalásról készült, amelyre a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ (BFVK) vezérigazgatójánál került sor Rahimkulovék kérésére. Ezen a vezérigazgató igazoló jelentése szerint ismertetésre került az a tavaly októberi előkészítő anyag, amelyet Barts J. Balázs vezérigazgató készített a Városháza hasznosítási lehetőségeiről. Ez a tanulmány hat változatot tartalmaz, amelyek közül kettőben szerepel az ingatlan eladásának lehetősége. A tanulmány a B/1-B/2 változatok megvalósítását javasolja, amelyek nem az eladással, hanem az ingatlan saját fejlesztésével számolnak. Az igazoló jelentés szerint a vezérigazgató is úgy tájékoztatta a többieket, hogy a főpolgármesteri kabinet is ezeket a változatokat fogadta el. Ugyanakkor a tárgyaláson szóba kerül az olyan fejlesztés is, amely a részbeni eladás esetén lenne lehetséges.

A másik (több részben közzétett) hangfelvételen Gansperger és Bajnai Gordon volt miniszterelnök hallható olyan azonosítatlan személyek társaságában, akikről feltételezhető, hogy Rahimkulovékat képviselik. Ezen Bajnai célzást tesz olyan „cápákra”, akiknek célja, hogy egy esetleges ügyletbe közvetítőként, jutalékszerzési céllal beékelődjenek (itt talán érdemes a már említett Northern Rock kft. tulajdonosára, Berki Zsoltra is gondolni), és ígéretet tesz arra, hogy kapcsolatain (név szerint Tordai Csaba volt államtitkáron) keresztül megkísérli a cápák távoltartását. Arra nem hallható ígéret, hogy az eladási szándék érdekében is eljárna. A további hangfelvételeken Gansperger meséli el valakinek egy saját korábbi ingatlanszerzésével kapcsolatos tapasztalatait a már említett Berki Zsoltra fókuszálva, akinek jutalékot fizetett és akiről azt feltételezi, hogy része a Főpolgármesteri Hivatalon belül állítólag működő jutalékrendszernek.

Ami a zavarosan fortyogó szennyes léből kiszűrhető: semmilyen bizonyíték nem került elő arra vonatkozóan, hogy bármely illetékes, döntési joggal rendelkező személy vagy testület a Városháza eladását tervezné, arra viszont igen, hogy valakik (vélhetően legalábbis a Rahimkulov család érdekeltsége) nagyon is szeretnék megvenni. Ez így tipikusan a jól ismert eset a Jereváni Rádió híreivel, ahol ugye nem osztogattak, hanem fosztogattak, stb. Óhatatlanul ide tartozik a cui prodest kérdése is. Talán erre a legegyszerűbb felelni. A Rahimkulov-klán feje Putyin belső köréhez tartozik. Putyint pedig politikai érdekazonosságon alapuló baráti szálak fűzik Orbán Viktorhoz. A válasz már meg is van. Az pedig, hogy egy felelős tulajdonos kezdeni akar valamit a leromlott és a jelenlegi feladatára alkalmatlan ingatlanával, és a lehetőségek között az eladást is mérlegeli, nem felróható, hanem épp ellenkezőleg, a jó gazdától elvárható gondosság része. Amúgy látszik, hogy Anonymus megbízói rájöttek: a Városháza állítólagos eladása nem hozta meg a kívánt eredményt, ezért az utóbbi időben már a jutalék-rendszer szerepel a „leleplezések” homlokterében. Kíváncsi leszek, mit hoz ki mindebből a fővárosi Fidesz-frakció által annyira áhított és meg is alakult vizsgálóbizottság.

De ha már itt tartunk: miért annyira ördögtől való még csak beszélni is az eladásról? Adott egy jobb sorsra érdemes, pocsék állapotú, korszerűtlen, részben műemlék, óriási ingatlanegyüttes, amely teljesen alkalmatlan a jelenlegi feladatára – mindig is az volt, nem is erre a célra készült –, és sokkal nagyobb, mint amekkorát a Fővárosi Önkormányzat szervezetei igényelnek. Ugyanakkor fekvése miatt (is) a Főváros legértékesebb fejlesztési területe, amely a Károly körút felől a lepusztultságon túl a kiáltó befejezetlenséget sugározza. A másik oldalról adott az a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat, amelyet a legutóbbi önkormányzati választás óta a kormány ellenségnek tart és módszeresen megfojt gazdaságilag. Az ingatlan értékének és érdemének megfelelő fejlesztésre, de még állagának megóvására sem volt soha egyik önkormányzatnak sem pénze, még a „kormánybarát” időkben sem.

Nem hinném, hogy puszta nosztalgiából hagyni kellene lerohadni és az értékes területet szemet bántó torzóként konzerválni. És az végképp érthetetlen, hogy még az eladás említésén is az a jobboldal háborodik fel a legjobban, amely a közös nemzeti vagyonunkat képező, ugyanilyen emblematikus ingatlanok tömegét nem eladta, hanem többszázmilliárd forint értékben, ámde ingyen átjátszotta a neki kedves alapítványoknak és egyházaknak úgy, hogy előtte még több tízmilliárdért fel is újították azokat (csak két példa: a Károlyi-Csekonics palota és a Lónyay-Hatvany villa).

Ők megtehették, mert volt rá pénzük. A miénk. Ezért aztán nem is érthetetlen a felháborodás. Azon túl, hogy a cél a nyilvánvaló karaktergyilkosság, a baj az, hogy nem ők rendelkeznek a Városházával (is). Akkor minden más lenne.