Bevallom, többször feltettem magamnak a kérdést, hogyan fog Woody Allen reagálni az őt ért hirtelen mellőzésekre? A válasz meg is érkezett, hiszen negyvenkilencedik egészestés rendezése az első, amelyet persona non grata időszakában forgatott le és az eredmény impozáns: a Rifkin fesztiválja egyszerre visszatérés az olyan korábbi önreflexív filmekhez, mint az Annie Hall, ugyanakkor játékos tisztelgés a nagy európai auteur rendező korszak előtt.
Az Allen-i neurotikus értelmiségi karakter jelen esetben Mort Rifkin, egykori filmtörténet tanár, újságíró-publicista és az első regényét tető alá hozni nem képes zsidó férfi, akit most a pazar karakterszínész, Wallace Shawn alakít - kimagaslóan. A férfi feleségét, a píáros Sue-t (Gina Gershon) kíséri el a San Sebastian-i Nemzetközi filmfesztiválra, mivel az a gyanúja, hogy az asszony nem teljesen szakmai kapcsolatot ápol az egyik kliensével, Philippe-el (Louis Garrel), az épp felkapott új sztárrendezővel. Mort kitaszítottnak érzi magát – Allen saját sorsának a manifesztációja – hiszen a fesztivál, már nem az, ami régen volt. Már nem a nagy európai művészmozi ünnepe, hanem sekélyes fércművek promotálása – mint most éppen Philippe legújabb műve. A férfi, miközben megalázó, ámde humoros jelenetekben szembesül Sue hűtlen viselkedésével, fekete fehér álomsorozatokban kerül bele élete kedvenc alkotásaiba, így betekintést kaphatunk abba, hogy miképpen rendezte meg volna Woody Allen Bergman A hetedik pecsétjét, Truffaut Jules és Jim-jét vagy Godard klasszikusát, a Kifulladásig-ot. Mindeközben Mort, miközben a pánikrohamait szívfájdalomnak tudja be, megismerkedik Jo Rohas doktornővel (Elena Anaya), akibe egy csapásra beleszeret, így új szereplő jelenik meg az álmokban.
A rögvalóság ábrázolása is erősebb a megszokottnál a Rifkin fesztiváljában, számosjelenetet áldoz arra, hogy megmutassa: mennyire nevetséges manapság egy filmfesztivál, milyen hülye kérdéseket tesznek fel az újságírók, a szakmai vacsorákon mekkora vízfejek az iparági emberek és hát az új rendező generáció felszínes és képmutató, miközben a nagy művészek emlékét már csak kivételes egyének őrzik. Roppant érdekes, hogy az Allen-karakterek korábban erős szubjektív neurotikája egyfajta világfájdalomba váltott át. Talán a legerősebb válasz a rendező részéről korunk trendjeire, amikor a felesége azt vágja Mort fejéhez: a művészek minden felett állnak, őket nem lehet elítélni, de az ő sorstragédiája az, hogy csak egy értelmiségi. Elegáns.
Infó:
Rifkin fesztiválja
Bemutatja a Cinetel
Magyarországi bemutató: december 2.
