„A szegénységben vagyunk egyenlők”

A jövedelmi és vagyoni különbségek viszonylag alacsonyak Magyarországon, de a lakosság nagy része mélyen az európai átlag alatt él. Reformot sürget az Egyensúly Intézet.

A ma használt szegénységi mutatók „nem alkalmasak arra, hogy reális képet adjanak a hazai szegénység valós helyzetéről”, emiatt nem lehet tudni pontosan, hány szegény ember él Magyarországon, márpedig ez a kérdés áll a választásra készülő hazai pártok politikai csatározásainak középpontjában. Ezért született meg az Egyensúly Intézet „Hogyan csökkentsük a szegénységet” című elemzése és javaslatcsomagja.

A részletes helyzetértékelés rámutat a számítások – a közvélemény előtt alig ismert – torzításaira. Az EU tagállamaiban a „szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek” számát mérik, tehát van egy elvben mindenhol egységes mutatószám, amit évente kiszámolnak és publikálnak. Ez az AROPE-mutató (At Risk of Poverty or Social Exclusion) tartalmazza a jövedelmi szegénységben élők, valamint a súlyos anyagi nélkülözésben lévők arányát és a lehetséges munkaidő kevesebb mint ötödében dolgozókból álló háztartásokat, de mindegyik méréssel van valami baj, ami fals eredményekhez vezethet. A leggyengébb láncszem a relatív jövedelmi szegénység mutatója, amely csak azt igazolja, hogy valaki a saját országának átlagos jövedelmi viszonyaihoz képest mennyire van lemaradva. A jövedelmi szegénységi arány tehát – mutatnak rá az Egyensúly Intézet tanulmányának szerzői – nevével ellentétben nem is a szegénységet méri, hanem csak a társadalmi különbségeket. Ezt azért fontos tisztázni, mert a relatív jövedelmi szegénység Magyarországon a népesség 12,3 százalékát, 1,2 millió embert érint, ami olyan jó adat, hogy az EU 27 tagállama közül az ötödik legjobb helyre jogosít, miközben a magyar háztartások átlagos jövedelme messze elmarad a legtöbb uniós ország szintjétől. Az Egyensúly Intézet elemzéséből az is kiolvasható: a jövedelmi és vagyoni különbségek viszonylag alacsonyak Magyarországon, miközben a lakosság nagy része mélyen az európai átlag alatt él, tehát „nem a jólétben, hanem a szegénységben vagyunk egyenlők”.

Az anyagi javaktól való megfosztottság mutatójában már rosszabbul állunk, a 8,7 százalékos (860 ezer ember) arányszám a 22. helyre sorol bennünket az EU-ban, ami a kutatók szerint jóval reálisabbnak tűnik, mint az 5. helyezés. Ugyanakkor, mint írják, baj van az anyagi nélkülözés mérésére használt kilenc uniós tétellel is, amiből négy hiánya már a szegények közé sorol valakit. Nem mindegy ugyanis, hogy a fűtött lakásról vagy a nyaralásról kell-e lemondani. A nagyon alacsony munkaintenzitás mérésekor megint csak nagyon jó, a negyedik legjobb eredményt értük el 2019-ben, de ez meg azért torz adat, mert a teljes munkaidőben dolgozókat méri, miközben Nyugat-Európában, kiemelten a skandináv országokban elterjedt a részmunkaidős foglalkoztatás, ami a statisztikában rosszabb helyezést eredményez számukra.

A kutatók szerint a mérések torzításiból kiinduló politikai megoldások sem hatékonyak a szegénység csökkentésében. Az Egyensúly Intézet elemzői mindezek alapján kijelentik, hogy új, a valóságot jobban megmutató mérőszám kidolgozására van szükség, s erre tesznek is javaslatot (az Egyensúly Intézet Szegénységmutatót Boros Tamás igazgató mutatja be a vele készült interjúnkban – a szerk).

A tanulmány rögzíti, hogy a szegénység a magyar társadalom nyolc csoportját érinti kiemelten: a munkanélkülieket; a bizonytalan, nem stabil munkahelyen dolgozó, úgynevezett prekárius réteget; a cigányságot; az alacsony iskolai végzettségűeket; az egyszülős háztartásokat; a nagycsaládosokat; a nyugdíjasokat; a hátrányos helyzetű településeken, járásokban, régiókban élőket. Közülük kerülnek ki azok, akiknek még a legelemibb fogyasztási cikkekre, élelemre sem telik, holott ahhoz, hogy el tudjanak helyezkedni, egészségesnek kell maradniuk, megfelelő ruhákat kell beszerezniük, közlekedniük kell és meg kell oldaniuk a gyerekeik és netán idős szüleik gondozását, felügyeletét is. Nem kell csodálkozni rajta, ha ez nem sikerül nekik, hiszen nem sok segítséget kapnak – állapítják meg a szerzők.

A vizsgált évben, 2019-ben például a magyar GDP 16,6 százalékát költötte a kormány szociális védelemre, ami nem sokkal több az uniós átlag felénél. A rászorultság miatt járó juttatások összege az elmúlt években reálértéken nézve csökkent, a gyermektámogatási rendszer ma a kiszámítható jövedelemmel rendelkezőknek kedvez – sorolják a kritikákat az elemzés készítői. A szociális juttatások dzsungelében csak a szakemberek tudnak eligazodni, az elérhető összegek szélsőségesen alacsonyak, az igénylésük rengeteg adminisztrációval jár, nehézkes, igazságtalan és alacsony hatékonyságú az egész rendszer, ami nem kedvez a rászorulóknak – mondják a kutatók, akik hibának tartják azt is, hogy a segélyek még mindig készpénzben jutnak el a legtöbb igénylőhöz.