szegénység;

„A szegénységben vagyunk egyenlők”

A jövedelmi és vagyoni különbségek viszonylag alacsonyak Magyarországon, de a lakosság nagy része mélyen az európai átlag alatt él. Reformot sürget az Egyensúly Intézet.

A ma használt szegénységi mutatók „nem alkalmasak arra, hogy reális képet adjanak a hazai szegénység valós helyzetéről”, emiatt nem lehet tudni pontosan, hány szegény ember él Magyarországon, márpedig ez a kérdés áll a választásra készülő hazai pártok politikai csatározásainak középpontjában. Ezért született meg az Egyensúly Intézet „Hogyan csökkentsük a szegénységet” című elemzése és javaslatcsomagja.

A részletes helyzetértékelés rámutat a számítások – a közvélemény előtt alig ismert – torzításaira. Az EU tagállamaiban a „szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek” számát mérik, tehát van egy elvben mindenhol egységes mutatószám, amit évente kiszámolnak és publikálnak. Ez az AROPE-mutató (At Risk of Poverty or Social Exclusion) tartalmazza a jövedelmi szegénységben élők, valamint a súlyos anyagi nélkülözésben lévők arányát és a lehetséges munkaidő kevesebb mint ötödében dolgozókból álló háztartásokat, de mindegyik méréssel van valami baj, ami fals eredményekhez vezethet. A leggyengébb láncszem a relatív jövedelmi szegénység mutatója, amely csak azt igazolja, hogy valaki a saját országának átlagos jövedelmi viszonyaihoz képest mennyire van lemaradva. A jövedelmi szegénységi arány tehát – mutatnak rá az Egyensúly Intézet tanulmányának szerzői – nevével ellentétben nem is a szegénységet méri, hanem csak a társadalmi különbségeket. Ezt azért fontos tisztázni, mert a relatív jövedelmi szegénység Magyarországon a népesség 12,3 százalékát, 1,2 millió embert érint, ami olyan jó adat, hogy az EU 27 tagállama közül az ötödik legjobb helyre jogosít, miközben a magyar háztartások átlagos jövedelme messze elmarad a legtöbb uniós ország szintjétől. Az Egyensúly Intézet elemzéséből az is kiolvasható: a jövedelmi és vagyoni különbségek viszonylag alacsonyak Magyarországon, miközben a lakosság nagy része mélyen az európai átlag alatt él, tehát „nem a jólétben, hanem a szegénységben vagyunk egyenlők”.

Az anyagi javaktól való megfosztottság mutatójában már rosszabbul állunk, a 8,7 százalékos (860 ezer ember) arányszám a 22. helyre sorol bennünket az EU-ban, ami a kutatók szerint jóval reálisabbnak tűnik, mint az 5. helyezés. Ugyanakkor, mint írják, baj van az anyagi nélkülözés mérésére használt kilenc uniós tétellel is, amiből négy hiánya már a szegények közé sorol valakit. Nem mindegy ugyanis, hogy a fűtött lakásról vagy a nyaralásról kell-e lemondani. A nagyon alacsony munkaintenzitás mérésekor megint csak nagyon jó, a negyedik legjobb eredményt értük el 2019-ben, de ez meg azért torz adat, mert a teljes munkaidőben dolgozókat méri, miközben Nyugat-Európában, kiemelten a skandináv országokban elterjedt a részmunkaidős foglalkoztatás, ami a statisztikában rosszabb helyezést eredményez számukra.

A kutatók szerint a mérések torzításiból kiinduló politikai megoldások sem hatékonyak a szegénység csökkentésében. Az Egyensúly Intézet elemzői mindezek alapján kijelentik, hogy új, a valóságot jobban megmutató mérőszám kidolgozására van szükség, s erre tesznek is javaslatot (az Egyensúly Intézet Szegénységmutatót Boros Tamás igazgató mutatja be a vele készült interjúnkban – a szerk).

A tanulmány rögzíti, hogy a szegénység a magyar társadalom nyolc csoportját érinti kiemelten: a munkanélkülieket; a bizonytalan, nem stabil munkahelyen dolgozó, úgynevezett prekárius réteget; a cigányságot; az alacsony iskolai végzettségűeket; az egyszülős háztartásokat; a nagycsaládosokat; a nyugdíjasokat; a hátrányos helyzetű településeken, járásokban, régiókban élőket. Közülük kerülnek ki azok, akiknek még a legelemibb fogyasztási cikkekre, élelemre sem telik, holott ahhoz, hogy el tudjanak helyezkedni, egészségesnek kell maradniuk, megfelelő ruhákat kell beszerezniük, közlekedniük kell és meg kell oldaniuk a gyerekeik és netán idős szüleik gondozását, felügyeletét is. Nem kell csodálkozni rajta, ha ez nem sikerül nekik, hiszen nem sok segítséget kapnak – állapítják meg a szerzők.

A vizsgált évben, 2019-ben például a magyar GDP 16,6 százalékát költötte a kormány szociális védelemre, ami nem sokkal több az uniós átlag felénél. A rászorultság miatt járó juttatások összege az elmúlt években reálértéken nézve csökkent, a gyermektámogatási rendszer ma a kiszámítható jövedelemmel rendelkezőknek kedvez – sorolják a kritikákat az elemzés készítői. A szociális juttatások dzsungelében csak a szakemberek tudnak eligazodni, az elérhető összegek szélsőségesen alacsonyak, az igénylésük rengeteg adminisztrációval jár, nehézkes, igazságtalan és alacsony hatékonyságú az egész rendszer, ami nem kedvez a rászorulóknak – mondják a kutatók, akik hibának tartják azt is, hogy a segélyek még mindig készpénzben jutnak el a legtöbb igénylőhöz.

Nincs kiútA magyarországi szegénység legaggasztóbb tulajdonságának tartják az elemzők, hogy egész Európában nálunk a legnehezebb kitörni belőle. Hazánkban átlagosan 7 generáció (majdnem 200 év) munkájába kerül a felemelkedés, ami Kína vagy India mutatóival egyezik, miközben az uniós átlag 4,5 generáció. A tagországok közt csak Bulgáriát, Romániát és Görögországot előzzük ezen a téren.
Túllépni a bürokratikus csapdákonA mostani szociális juttatások radikális reformjára, leegyszerűsítésére lenne szükség – mondja az Egyensúly Intézet igazgatója, Boros Tamás. A tanulmányuk a létminimum szintjén húzza meg a szociális alapjuttatásra jogosultság határát, de ezt ma már sem a KSH, sem a szakszervezetek nem mérik. Pontosan mivel számolnának? Most az utolsó létminimum számítás alapján húztuk meg 100 ezer forintos jövedelemnél a támogatási határt, de ezt évente frissíteni szükséges. A nemzetközi összehasonlításhoz pedig egy új mutató bevezetését javasoljuk, ami megszüntetné a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitettek körének meghatározására eddig használt három elemből álló, úgynevezett AROPE-mutató torzításait. Reálisabb képet adhat az egységes uniós SILC-rendszerből kiválasztott öt mutató: a háztartásban rendelkezésre álló jövedelem, az, hogy képes-e a család melegen tartani az otthonát, képes-e elegendő húst, halat vagy ezeknek megfelelő vegetáriánus élelmiszert venni, képes-e fedezni egy nagyobb váratlan kiadást, és a benne élők képesek-e megvenni maguknak két pár jó cipőt. Ezek egy része háztartásokra érvényes adat, mégis azt mondják, át kell térni az egyénekre szabott támogatásokra. Miért? A mai magyar háztartásokban túl sok a függőségi viszony. Ezek egy része megszűnne, ha az a családtag támogatáshoz jutna, akinek nincs vagy csak nagyon alacsony a jövedelme. Az 50 ezer forintos gyerekenként járó juttatásnak is lenne jövedelemhatára? Nem, ez automatikusan felváltaná a családi pótlékot. A lengyelek már megtették ezt a nagy lépést, és ott látványosan csökkent ennek hatására a gyermekszegénység. Mégsem ez a javaslatcsomagjuk legnagyobb újdonsága, hanem a kérvényezések megszüntetése, és egy automatizált rendszer bevezetése. Ugyanakkor biztosan lesznek, akiknek nem tetszene, ha a NAV kapna jogosítványt a jövedelmek és a juttatások nyilvántartására. Lehet, de egy automatizált rendszerben meg kell akadályozni a visszaéléseket, és azt az adóhatóság tudja a legjobban, mekkora valakinek a munkabére, tőkejövedelme, bérleti díj bevétele, vállalkozói jövedelme, és ezek együtt elérik-e a létminimum szintjét. Ma a támogatások sokszor pont azokhoz nem jutnak el, akik leginkább rászorulók, hiszen nem tudják kitölteni a kérvényeket sem, mert funkcionális analfabéták. Ráadásul nemcsak ezeket a bürokratikus csapdákat lehetne kikerülni, hanem a jogosultak automatikusan megkapnák a nekik járó pénzt is a NAV-tól. Azzal számolunk, hogy 2030-ra éves szinten 1000 milliárd forintos pluszkiadást jelentene a rendszer bevezetése a költségvetésnek, ami az előnyöket nézve minimális befektetésnek tekinthető. A NAV megbirkózna a feladattal? Kiépítették az online kasszák hálózatát is, ez a rendszer sem lenne bonyolultabb. Itt a pénzügyi kultúra színvonala a kérdés, mert az utalások feltétele, hogy minden támogatásra szorulónak legyen bankszámlája, bankkártyája, de szerintünk 2030-ra ezt is meg lehet valósítani. A választási kampányban mire számít a szegénység kérdésével kapcsolatban? Az utóbbi évek közvélemény-kutatásai szerint a magyar embereket leginkább foglalkoztató kérdések között van az elszegényedéstől való félelem, ezért mind az ellenzék, mind a kormány kampányában helye lesz a megoldandó feladatok között. A gazdasági konjunktúra alatt egyébként csökkent a szegénység, a trend tehát jó, csak az ütem lassú. Ezért állunk a 27 uniós ország között még mindig hátulról a harmadik helyen ezen a téren.