A 2022-es országgyűlési választáshoz közeledve, mind a kormány, mind az ellenzék különféle javaslatokkal próbálja megnyerni a nyugdíjasok támogatását. Ebben az írásban körvonalazom a kóros tüneteket mutató jelenlegi magyar nyugdíjhelyzetet, vázolom a kormány intézkedéseit, összefoglalom az ellenzék reformterveit, végül kifejtem saját elképzeléseimet.
Jelenlegi helyzet
Bár a már megállapított nyugdíjak reálértéke egyéni szinten (az átlagos fogyasztói kosárral számolva) változatlan, az átlagos kosártól jelentősen eltérő esetben a reálérték mindkét irányba változhat. További problémát okoz, hogy a legtöbb megtakarítást az infláció ütemétől elszakadó kamatlábak folyamatosan elértéktelenítik, aláásva az időskori öngondoskodást. Ezt súlyosbítja, hogy a nyugdíjak relatív értéke a nettó bérekhez képest folyamatosan és jelentősen csökkent: míg 2015-ben a hányados 67, addig 2020-ban már csak 50 százalék volt. Ezt tükrözi, hogy a nyugdíjkiadások GDP-n belüli aránya az elmúlt tíz évben 11-ről 8 százalékra zuhant. (Igaz, a rokkantsági nyugdíjak csonkolása és áttolása az egészségügybe, valamint az általános korhatáremelés hozzájárult a nyugdíjasok arányának csökkenéséhez.)
Az átlagok változása mögött jelentősen erősödött a nyugdíjak szórása: egyre több az átlagnál jóval alacsonyabb és egyre több az átlagnál sokkal magasabb nyugdíj, míg az átlag körüli nyugdíjak súlya csökkent. Ezt a polarizálódást több tényező okozta: a nyugdíjminimum befagyasztása, a járulékplafon megszüntetése, de még inkább a progresszív szja megszüntetése és az új nyugdíjak megugrása. (Ez utóbbi magyarázatra szorul: az induló átlagnyugdíjak reálnövekedési üteme jó közelítéssel a KSH által kimutatott és felülbecsült, az előző évi országos reálbér növekedési ütemével egyenlő.)
A korábban túlzottan is laza előrehozott nyugdíjakat a kormány 2012-ben megszüntette, és csak a 40 éves jogviszonyt elérő nők mehettek az általános korhatár alatt nyugdíjba, sőt járadékcsökkentés nélkül, igaz, már 2011 óta. A 2020 elején kezdődő koronavírus-járvány meggyorsította az inflációt, az élelmiszerek látványos megdrágulásával és az állami egészségügy lezüllesztésével tovább rontotta a kisebb járadékú nyugdíjasok helyzetét.
Kormányzati intézkedések
Ellentétben az előző két választással, a 2022-es parlamenti választások közeledte a kormányt jelentős nyugdíjas-barát intézkedésekre kényszerítette. 2020 áprilisában meghirdette a 2010-ben megszüntetett 13. havi nyugdíj fokozatos „visszaépítését”, s ezt éppen most gyorsítja föl: a teljes 13. havi nyugdíjat 2024-ről előre hozza 2022 februárjára. A 2021-ben is alátervezett inflációs emelést a törvényhez képest előrehozta, és a szűkmarkú törvénynél parányival többet adott. A tavalyi 5 százalék körüli gazdasági visszaesést követő, 7,5 százalék körüli idei visszapattanásból következő nyugdíjprémium eléri maximumát: 80 ezer Ft-ot, és a 80 ezer Ft alatti nyugdíjak után is ezt a maximumot fizeti. (Persze, a 13. havi nyugdíj visszavezetésével párhuzamosan meg kellett volna szüntetni a 13. havi nyugdíj pótlására kitalált és rosszul tervezett nyugdíjprémiumot, amely prociklikus módon, nem a válságban, hanem a kilábaláskor segít a nyugdíjasokon.)
A kormányzat egyelőre figyelemre sem méltatja a nyugdíjrendszeren belüli feszültségeket: csupán a nyugdíjprémium egységesítése utal a nyomorultakat segítő szándékra (ők is 80 ezer Ft-os ajándékot kapnak). A munkáltatók által fizetett, tb-járulékról átkeresztelt szocho-kulcs most belengetett radikális csökkentése, 15,5-ről 11,5 százalékra újabb évi 500 milliárd Ft-os kiesést okoz a tb-kasszában, és az ebből következő 4 százalékos reálbér-növekedés tovább növeli a nyugdíjasok relatív lemaradását a dolgozókhoz képest (legalábbis azokhoz képest, akiknek a béremelkedését figyelembe veszi a statisztika).
Ellenzéki ötletek
A jelenleg csak laza szövetséget alkotó ellenzéki pártok a nyugdíjasok jogos elégedetlenségére építenek, de az igazi megoldást csak egy egységes nyugdíjterv adhatna. Egyes pártok felismerték, hogy valamennyire csökkentené az egész évre számított nyugdíjak polarizáltságát, ha a 13. havi nyugdíj mindenki számára egységes, a mindenkori (most 150 ezer Ft-os) átlagnyugdíj lenne. (Például a 13. havi nyugdíjat 12 részre osztva és hozzáadva a havi nyugdíjakhoz, a 100 és 200 ezer Ft-os havi nyugdíj nem 108, illetve 216 ezer, hanem 112, illetve 212 ezer Ft-ra emelkedne. Jellemző az ellenzék egy részének óvatosságára, hogy még ezt a méltányos újraelosztást sem merik vállalni.) Sok politikus szeretné megnégyszerezni a 12 év óta változatlan nyugdíjminimumot: 28,5 ezer Ft-ról 100 ezer Ft-ra emelni a minimum értékét. A nyugdíjjárulék-plafon megszüntetése miatt megjelenő milliós nyugdíjak egyre gyakoribb keletkezését a plafon visszavezetésével korlátoznák.
Legtöbben visszatérnének a már megállapított nyugdíjak 2010/12-ben megszüntetett vegyes indexáláshoz, ahol az árak mellett a bérek emelkedését is figyelembe veszik, a reálbér-csökkenést viszont nem hárítanák át a nyugdíjasokra. Elágazás: a jelenlegi árkövetésen túl a reálbér-emelkedéssel arányos, de minden nyugdíjas számára azonos összegű emelést javasolnak – legalábbis átmenetileg.
Bevezetnék a biztosítás-matematikailag méltányos maluszt (minden előrehozott év 6 százalékkal csökkentené az előrehozott nyugdíjat), de megtartanák a járadékcsökkentést nem ismerő Nők40-et.
Az ellenzék zöme a GDP-arányos nyugdíjkiadások radikális csökkentése miatt jelentős költségvetési mozgásteret lát saját elképzelései minél gyorsabb megvalósítására.
Saját elképzeléseim
Irányát tekintve egyetértek az ellenzéki elképzelésekkel: méltányosabb és nagyvonalúbb nyugdíjrendszerre lenne szükség. Nincs azonban akkora mozgástér, mint amit a javaslattevők feltételeznek. Részleteiben finomítanám az ötleteket, helyettük egységes, megvalósítható és méltányos tervet javaslok.
a) A nyugdíjminimum csak az induló nyugdíjakra vonatkozik, ezért helyesebb az alacsony nyugdíjak egyszeri emeléséről beszélni. Méltányossági és költségvetési okokból sem célszerű ezeket egységesen 100 ezer Ft-ra emelni (a 99 ezer Ft-os nyugdíjas inkább lemondana az 1 ezer Ft-os kiegészítésről, mintsem hogy elfogadja, hogy a 30 ezer Ft-os nyugdíjas ajándékkép még 70 ezer Ft-ot kap.) Inkább a következő eljárást javaslom. Akár induló, akár már megállapított nyugdíjról van szó, 2023-tól ne lehessen alacsonyabb, mint 60 ezer Ft/hó. A jelenleg 60 és 100 ezer Ft közti nyugdíjakat degresszíve növelném: 60 helyett 75, 80 helyett 90 ezer Ft-ot adnék, s végül a 100 ezer Ft maradna.
b) A vegyes indexálásban tervezett egységes reálemelés helyett szerény mértékű korrekciót javaslok, amely figyelembe veszi a nyugdíjazás évét és a nyugdíjazott életkorát. (Minél korábbi évben és minél idősebben ment valaki nyugdíjba, annál több emelést kapna.)
c) Vissza kellene térni a 15,5; sőt, akár a 20 százalékos szocho-kulcshoz, hogy a nyugdíjak minél nagyobb hányadát fedezze a járulékbevétel, és több pénz jusson az tb-egészségügyre. Külön előny lenne, hogy ez lassítaná a nettó reálbér-emelkedést, és ezen keresztül az induló nyugdíjak emelkedését.
d) Módosítani kellene az új nyugdíjak megállapítási szabályait: ki kellene egyenesíteni a szolgálati időskálát (enélkül nem lehet bevezetni a rugalmas korhatárt, hiszen jelenleg az első 20 év szolgálati idő majdnem kétszer annyit hoz, mint a második 20 év: 53, illetve 27 százalékot), csökkenő járulékkulcs csökkenő helyettesítést indokol; és erősíteni kellene a degressziót (pl. a jelenlegi 90 százalékos degressziót megszüntetném, és a 80 százalékos degresszió sávhatárát néhány lépésben 300 ezer Ft-ra vinném le – majd indexálnám a változó átlagbérhez képest. Például az 500 ezer Ft-os nyugdíjalap a jelenlegi 372 + 0,9x49 + 0,8x79 = 479 ezer Ft helyett 300 + 0,8x200 = 460 ezer Ft-ra csökkenne.) Ha marad az alacsony nyugdíjjárulékkulcs, akkor az ún. valorizációs szorzókat is csökkenteni kell. (Az eszmei számla esetén ez természetes lenne.)
Hiába méltányos a rugalmas korhatár, azonnali bevezetése eleinte évente több száz milliárd Ft-os bevételtől fosztaná meg a nyugdíjkasszát (a korhatár elérése előtt visszavonulók már 2023-ban nyugdíjat kapnának, miközben járulékaik hiányoznának). A rugalmas korhatár tartós együttélése a Nők40-nel több kárt okoz, mint hasznot. Lehetséges, bár későbbiekben finomítandó kompromisszum: a minimális korhatár 2022 és 2025 között fokozatosan, hónapról hónapra csökkenjen 65-ről 62 évre, miközben a Nők40 minimális jogviszonya 2022 és 2028 között fokozatosan nőjön 40-ről 43 évre: 41 (2024), 42 (2026), 43 (2028) – páratlan években féléves emelés. Hiába lenne méltányos gyorsabban, akár évente egy évvel emelni a minimumot, de nem lehet, mert gyakorlatilag azonnal megszűnne a kedvezmény.
Összegezve
Akármelyik oldal győz, nehéz dolga lesz 2022 nyarától. Az látszik, hogy a kormány apait-anyait bedob választási győzelme érdekében. Kapkod, nincs meg a minimális összhang sem az egyes intézkedések között. (A vicc kategóriájába tartozik, hogy Orbán Viktor meggyőzte Varga Mihályt, hogy már 2022 februárjában teljes legyen a 13. havi nyugdíj.) Az ellenzék nagyon nehéz helyzetben van: a sok pártból álló választási szövetségnek nincs olyan apparátusa és adatbázisa, amely megbízható háttérszámításokkal támogatná elképzeléseit. Jó lenne, ha az ellenzék a 2022-es választás előtt képes lenne egy egységes, megvalósítható és méltányos gazdasági programmal előállni (beleértve egy nyugdíjprogramot is). Az ígéreteket fokozatos kellene bevezetni, és el kellene kerülni a megvalósult ígéretek értékvesztését. Ez nemcsak a választóknak lenne vonzó, de csökkentené a jelenlegi nyugdíjrendszer feszültségeit.
