,,Nem gondoltam, hogy hiába csak pár száz, vagy esetleg pár ezer kilométerre lakunk egymástól, mégis mennyire másként gondolkodunk Európában”. Így fogalmazott Bagi Bernadett, aki nemrég jött haza Manchesterből az Erasmus+ „Nemi egyenlőség és a demokrácia” témájú 10 napos nemzetközi konferenciáról. A szegedi logopédushallgató azt mondta, „a kerekasztal beszélgetéseken kiderült mekkora különbségek vannak abban, hogyan fogadják el a másságot a különböző országokban élők.”
Az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programjára pályázat útján jelentkezhetnek a résztvevők, ezen az eseményen 30-an vettek részt, 9 ország - Észtország, Litvánia, Bulgária, Olaszország, Szlovákia, Görögország, Románia, Egyesült Királyság és Magyarország – fiataljait érdekelte a téma.
„A cél az volt, hogy lássuk, hiába azonos kontinensen élünk, mégis mennyire másként kezeljük például az LMBTQ-kérdését. Elmentünk egy transz neműséget bemutató kiállításra, ahol maga a meztelenre vetkőzött művész volt a képeken. Ez egy sajátos coming out volt részéről.” Bernadettet sokkolta a látvány, „de például a görög lányok teljesen természetesnek vették, ők nem rökönyödtek meg a látottakon”. Az észt és az angol fiatalok is elfogadók voltak, a többiek inkább idegenkedtek - mondta. Egy másik feladatban képregényt készítettek. Ezt megelőzően mindenki elmesélte, hogy a saját országában miként állnak a gender-kérdéshez az emberek. Amelyik történetet a legérdekesebbnek találta a többség, abból készült a rajz. „Az én történetemet választották a csoporttársaim, miután arról meséltem, hogy nálunk a múlt és a jelen között alig van különbség. Hogy még ma is nagyon sokan idegenkednek ettől a témától." A többiek számára az volt a legfurcsább, hogy a közgondolkodás nem sokat változott. „Elmeséltem, hogy a saját környezetben is több olyan idősebb ember van, aki szerint ha valakinek van valami a lába között, akkor ő férfi, ha nincs, akkor nő. És ennyi.” Mint mondta, a 10 nap alatt többször szembesült azzal, hogy „Magyarország az egyik legkonzervatívabban gondolkodó ország az Unión belül”.
A görög lány például elmesélte, hogy ő egy olyan szervezetben dolgozik, amelyik transz embereken segít. Felkeresik és támogatják őket abban, hogy kikerüljenek a prostitúció csapdájából, elfogadják, és tiszteljék a saját testüket.
Bernadett azt mondja, nem véletlenül hozta fel többször példaként a görögöket, számára ők voltak a legérdekesebbek. Az egyik kreolbőrű, fekete hajú lánynak például összeért a szemöldöke, és testének más területét sem szőrtelenítette. „Felhúzta a nadrágját, és olyan szőrös volt lába, mint egy férfinek.” Azt mondta, ő büszkén felvállalja a saját testét, de nem volt ez mindig így. Egy fiú váltotta ki belőle ezt az érzést. „Közelebbi kapcsolatba kerültek, de, amikor a ruhák lekerültek, a fiú azt mondta, mégsem kívánja őt, csak mert látott a lányon pár szál szőrt. Ekkor döntötte el, hogy ő ezt így tovább nem csinálja. Nem érdekli más véleménye, a jövőben felvállalja, hogy a sötét bőrén sötét szőr van, és ez így van rendjén.” A külsőségekkel összefüggésben szóba került az is, mennyi példa van arra, hogy a szülés után, a felszedett néhány kiló miatt elhagyják a férfiak a párjukat. Egyre elterjedtebb, hogy a belső értékek helyett a külsőségek számítanak. És ebben nincs különbség a különböző országok között.
